Ipolyi Arnold, a historiográfus főpap
`És mi a magyar történetírás!? Mint azon elnyűtt és kiszaggatott levelű könyv, melyet kemény kezek, a sors durva kezének kemény ujjai forgattak.`
Életútja
21 évesen végzett a teológiával, majd 3 évet várnia kellett a papszenteléssel, a kánoni korig. 1845-ben Mednyánszky Alajos kamarai elnök fiának nevelője lett, és ezzel megkezdődött életének sajátos, nevelősködő szakasza, melyet később a Pálffy-Daun családnál folytatott. A főrangú házaknál betöltött nevelői megbízatás sok papi pályának volt első állomása ebben az időben, habár Ipolyinak ez nem jelentett társadalmi emelkedést. 1847-ben áldozópappá szentelték és Komáromszentpéterre került káplánnak. Az 1848-as események alatt Pozsonyban volt hitszónok. Édesapja még ebben az évben meghalt, családja anyagi gondokkal küszködött. Pálffy gróf ezért ajánlotta fel Ipolyinak a plébánosi megbízást. Itt végre jutott ideje tudományos munkájával foglalkozni. Kidolgozta Magyar mythologiáját, és élénk levelezésben állt ifjú tudós kortársaival, és szívesen vendégül is látta őket. Rómer Flóris írta Ipolyiról és hatalmas könyvtáráról: "Ipolyi maga egy eleven könyvtár!"
1860-ban egykori tanítványa, ifjabb gróf Pálffy Lipót a pápai állam hadseregének tisztjeként kitüntetést kért Ipolyi számára IX. Pius pápától, így lett 37 éves korában a Pápai Család tagja. Bartakovics Béla egri érsek a törökszentmiklósi plébániájára hívta az ekkor már neves írót és tudóst "hogy több időt szentelhessen a haza díszére váló tudományos kutatásainak". Három évig élt Törökszentmiklóson, itt kezdte meg egyháza és hazája felvirágoztatására irányuló közszereplését. 1862-ben Konstantinápolyba utazott a török által elzsákmányolt corvinák felkutatására, és felkereste Rákóczi sírját is. Bartakovics érsek főpappá, kanonokká kívánta Ipolyit kinevezni, de a plébános irigyei igyekeztek ezt megakadályozni: "Egészen elhagyta nemesi, de német hangzású Stummer családi nevét. Konstantinápolyban emigráns magyarokkal találkozott és misézett Rákóczi sírjánál." 1863-ban a király mégis borsmonostori apáttá nevezte ki, ezzel az egri káptalanba került. A káptalan jegyzőjeként nem zárkózott el a hitszónoki tevékenységtől sem. 1869-ben az egri főegyházmegyei könyvtár prefektusa lett, de még ebben az évben Budapestre költözött, mint a Központi Papnevelő Intézet rektora, ugyanakkor a prímás a Szent István Társulat alelnökévé is kinevezte.
Közéleti tevékenysége Budapesten kiszélesedett.
1871-ben besztercebányai püspökké nevezték ki, s a város számára áldásos hatással volt Ipolyi püspöksége. Női ipariskolát, szakipari tanműhelyeket emelt, különös gondja volt az ifjúság lelki és szellemi nevelésére. 1886-ban nagyváradi püspöknek, a leggazdagabb magyar egyházi javadalom élére nevezték ki, de alig négyhónapnyi kormányzás után, 1886. december 2-án, 64 évesen elhunyt. Teste a nagyváradi székesegyház kriptájában nyugszik.
Történetelméleti munkássága
R. Várkonyi Ágnes az 1820-as években született történészgeneráció nagyjaihoz sorolta Ipolyi Arnoldot, akik még közvetlenül találkoztak a reformkor nagy nemzedékével és szellemi mozgalmával. Nem kedvezett azonban nekik az 1848-49-es szabadságharc bukása. `Itthon néma bánatban ült, és ha az eget még borús felhők fedték, s a jelen sötét perceiben érte mit sem tehetve a jövőjükön is kételkedve aggódtak, visszatekintettek a múltra, s annak lélekemelő tanulságában kerestek okulást és vigaszt.` Ipolyinak szerencséje volt, hogy korábban készült munkája - a Magyar mythologia - 1854-ben megjelent. Csengery Antaltól azonban éles kritikát kapott, majd húsz éves történetírói hallgatás következett, amit 1874-ben a `Besztercebánya városa műveltségtörténeti vázlata` tört meg.
Ipolyi is azok közé tartozott, akik észlelték a történetírás és történettudomány közötti különbségeket. Megjegyzése: "Őseink jobban értettek a közügyek viseléséhez, mintsem azok följegyzéséhez, jobban a történet csinálásához, mintsem annak megírásához." Ugyanakkor élesen bírálta az európai humanista történetírókat, akik római tógában léptetik fel hazájuk jelentéktelen cézárjait, ciceróit. Ő maga az új nemzeti történelmi iskolához tartozott, amely Magyarország történelmi örökségének teljes feltárására törekedett. 1869-ben már jól látta, hogy milyen hátrányba került a magyar történettudomány: "A nemzet történetének legjobb írói is, iskola és mester nélkül, csak, mint megannyi naturalisták és autodidakták nevelkedtek."
Ipolyi 1856 és 1865 között vált a pozitivizmus követőjévé - ezt többen is vitatják, például Lederer Emma Pauler Gyula 1871-1873. évi cikkeiből kiindulva. Ő maga így vélekedett: "És vajon e szerint az emberiség egész története is csak egy szükséges természeti jelenség, csak a külső természeti erőknek következtetése volna?! A kulcsot, mely a történelem ezen zárát megnyithatja, még csak keresik." A 19. századi pozitivista történetírók elmarasztalásában Hóman Bálint járt az élen, mint "akik szintézisalkotásra képtelenek voltak", s akik a magyar történettudomány "lemaradásában" jeleskedtek. A második világháború után - amikor a pozitivizmus érdemei új megvilágításba kerültek - Ipolyi és papi történetírói társai a dogmatikus egyházellenesség áldozatai lettek. Kimaradtak a magyar történetírás történetéből.
Historikusaink már a 19. században több kísérletet tettek a magyar művelődéstörténet szintézisének megírására. Ipolyi is a reményteljes vállalkozók közé tartozott; jeles szakértője volt az egyházi műtörténetnek, művelte az építésztörténetet, otthonos volt az egyházi és a világi archeológiában, s jól ismerte a magyar történelmet is. Erre bizonyíték "Besztercebánya városa műveltségtörténeti vázlata" című tanulmánya. Történetfelfogására jellemzően a királyoknak, főuraknak és hadvezéreknek jutott a legkevesebb hely. A magyar művelődéstörténeti szintézisnek ígéretes előzménye volt az ő tanulmánya. "Nemzeti művelődéstörténetünk fejlesztését, nemcsak munkálkodásunk fő feladatául tekintem, hanem a vele összefüggő kultúrai kérdések szerencsés megoldását nemzeti létünk egyik föltételének tartom." - mondta 1876-ban, a rimaszombati gyűlésen. A magyar művelődéstörténet szintézise a mai napig sem készült el. Ipolyi életművének betetőzése volt, hogy 1885-ben az első Magyar Történelmi Kongresszuson ő tartotta a fő előadást Történelem és a magyar történeti szellem címmel.
Forrás:
Dr. Fábián János: Ipolyi Arnold, a főpap életútja
Rottler Ferenc: Ipolyi Arnold történetelméleti munkássága
