A Patyomkin páncélos legendája

A filmben feldolgozott híres lázadás 1905-ben, a mai naptár szerint június 17-én tört ki. Zavaros év volt ez Oroszország történetében. Januárban Szentpétervárott a véres vasárnapon békés tüntetők közé lőttek, és százak vesztették életüket. Februárban Oroszország elvesztette fennállása legnagyobb csatáját, amelyet a japánokkal vívott, s májusban a japánok elsüllyesztették az egész orosz flottát, még mielőtt be tudott volna kapcsolódni az orosz-japán háborúba. A Fekete-tengeri flotta azonban a kikötőben maradt, mert a törökök nem engedték át a Boszporuszon.

A Patyomkin fedélzetén ekkor már javában erjedt a hangulat. A hadihajó - amely soha nem volt páncélos, csak sorhajó -, lőgyakorlaton volt Odessza közelében, amikor a legénység panaszt emelt az ellátás ellen. Állítólag kukacok voltak a borscsban - káposztás céklalevesben -, de a hajó orvosa, aki tisztként a legénységétől eltérő kosztot kapott, megfelelőnek találta a levest. A matrózok számára ugyan nem volt újdonság a megaláztatás, de ezúttal sztrájkba léptek. Az első tiszt a fedélzetre hozatott egy ponyvát, amelyet a 19. században a hajón végrehajtott kivégzéseknél szoktak használni, hogy ne legyen minden véres. A ponyva bizonyult az utolsó cseppnek a Patyomkinon: a 600 matróz közül vagy száz fellázadt és megölte a legtöbb tisztet, meg a kapitányt. Ettől kezdve egy hajótanács - szovjet - vezette a hajót és a kíséretében lévő 267. számú torpedórombolót.

Odesszában akkoriban hetek óta zavargások voltak, s a katonaság emberek százait lövette le a kikötő lépcsőjén - erre emlékeztet Ejzenstein filmjében a híres babakocsi-jelenet. A Patyomkin lázadó matrózai néhány 12 collos gránátot lőttek ki a katonai vezetés irányába, de egyik sem talált célba.

Június 30-án megérkezett a kötelék többi hajója Odesszába. A Patyomkin elindult a három hajó felé, s vörös zászlóval beúszott közéjük, már csak azért is, mert egy összecsapásban nem lett volna semmi esélye - írta Thies Völker német tengerészet-történész a történtekről -, s a tisztek nagy elszörnyedésére a három hajó matrózai nem lőttek lázadó társaikra, hanem integettek nekik. A három közül csak egy hajó állt át a lázadókhoz, de ezt a cárhoz hű egységek gyorsan elsüllyesztették. A többi hajót az admiralitás gyorsan visszaparancsolta, nehogy megfertőzze a "vörös vírus".

Jelenet Ejzenstein filmjéből

A vörös flottából nem lett semmi, csak a Patyomkin és a 367. számú hajó jutott el a romániai Constantába, ahol azonban hiába próbált élelemhez és fűtőanyaghoz jutni. Ráadásul már a nyomukban volt egy romboló, amelynek egész személyzete kizárólag önkéntes tisztekből állt, s célja a lázadók elsüllyesztése volt. Amikor második kísérletre sem sikerült élelmet szerezni, a legénység feladta és politikai menedékjogot kért Romániában.

A hajó vége ugyanolyan volt, mint a legénységé: Afanaszíj Matyusenko, a lázadás vezéralakja két év múltán visszatért Oroszországba, de hamar elfogták és felakasztották. A Patyomkin is visszakerült Oroszországba, más nevet kapott, s még kitört rajta ugyan egy lázadás, de azt csírájában elfojtották.

Mindez legfeljebb kicsiny lábjegyzet lehetne a történelemkönyvekben, ha Szergej Ejzenstein nem készítette volna el a Kommunista Párt felkérésére a Patyomkin páncélos című propagandafilmet. A filmművészeti szempontból remekműnek méltán nevezhető alkotás elég toleránsan bánik a történelem tényeivel, és a lázadókat szinte angyali, az ellenfeleiket ördögi színben tünteti fel. De meghozta a kívánt eredményt: olyan felforgató hatása volt, hogy 1926-ban számos ország eltiltotta matrózait a mozik látogatásától.



(MTI Panoráma)