2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Murai Hella huszonéves ősember volt

2005. június 30. 17:20

Európai viszonylatban is ritkaságnak számító lelet, első becslés szerint egy 30-40 ezer éves ép női koponyatető került elő egy Mura menti dél-zalai kavicsbányából a közelmúltban; pontos kormeghatározásra egy bécsi laboratóriumba vitték a Murai Hella névre `keresztelt` leletet - közölte a nagykanizsai Thúry György Múzeum igazgatója.

Horváth László a lelettel

"Közel 7 méter mélyről emelte ki a markológép a szemüregtől a tarkó középvonaláig teljesen ép, 19 centiméter hosszú és 12 centiméter széles koponyatetőt, amely a Homo sapiens kifejlett változatához tartozik és becslésem szerint 30-40 ezer, de legalább 10-12 ezer évvel ezelőtt elhunyt, 23 évnél fiatalabb nőé volt" - újságolta Horváth László kanizsai múzeumigazgató.

Közlése szerint Magyarországon ez a harmadik, Európában is csak a hatodik ilyen jellegű őskori emberlelet. Mivel Hella napján találtak rá a határfolyó menti kavicsbányában, Murai Hellának "keresztelte" el a vezető muzeológus-régész. Elmondta: a pontos kormeghatározás érdekében "személyesen kísérte el" Hella nagybecsű földi maradványát a bécsi VERA-laboratóriumban végzendő C-14 vizsgálatra, az osztrák főváros természettörténeti múzeumának munkatársai segítségével.

"A vizsgálathoz csupán egy kódszámmal láttuk el a koponyatetőt és származási korának megállapítására legkésőbb a nyár végéig sor kerül, azután pedig a nagykanizsai múzeum becses darabja lesz" - tudatta Horváth László. Hozzátette: nem mondtak le a női csontváz többi részének felkutatásáról, de ez várhatóan igen hosszadalmas munka lesz. Az "őslány" lelőhelye közelében egy-egy darab masztodonlábszárat és -bordát, valamint későbronzkori kerámia-töredéket is a felszínre hoztak - közölte a Thúri György múzeum igazgatója.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár