2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Botrányos Hitler-aukció Kanadában

2005. július 25. 15:24

Az utolsó Hitler-titoknak nevezték egy árverés részleteit múlt héten Montrealban, ám a kanadai napilapok a liciten részt vett személyek beszámolói alapján feltárták az árakat - bár a vevők kilétét nem sikerült kideríteni. Az emlékek kalapács alá bocsátása komoly tiltakozást váltott ki Kanadában.

Az aukcióra kedden egy montréali árverési csarnokban, de zárt ajtók mögött került sor. A kalapács alá a diktátor négy rajza és két képeslapja került: a négy rajzon a diktátori karrier előtt festőnek készülő Hitler épületeket örökített meg, a képeslapokon karácsonyi üdvözletet intézett Albert Speerhez, a náci rezsim építészéhez.

Több kanadai zsidó szervezet is tiltakozott már a licit előtt. "Senkit sem téveszthet meg ez a kísérlet, amelynek során egy előkelő helyet használnak fel arra, hogy művésznek tüntessenek fel egy hóhért" - fogalmazott a B'nai Brith Canada, míg a kanadai Zsidó Kongresszus azt sürgette, hogy az árverésre bocsátott tárgyakat inkább adják át a montréali Holokauszt-múzeumnak. Az árverési biztos, egy bizonyos St. Hippolyte azonban elutasította ezeket a véleményeket, arra hivatkozott, hogy zsidó vevői is vannak, és azok nem tiltakoztak. "Kétségtelen, hogy vannak, akik rámutatnak: bármit is tett Hitler, az gonosz és rossz volt, és ebben teljesen egyet is értünk velük - de én csak azt csinálom, ami a szakmám" - fejtette ki a biztos.

Az árverésen a kanadai napilapok szerint 7000 dollárért (több mint 1,4 millió forint) kelt el Hitler rajza, amely berghoffi vikendházát ábrázolta; a három tervrajz pedig, amelyeket a diktátor módosított, 6500, 7000 és 7500 dollárért cserélt gazdát; a Hitler által Albert Speer főépítésznek és feleségének írt karácsonyi üdvözlőlapok egyikéért 2100, míg a másikért 2300 dollárt fizetett ki valaki. Iegor de St Hippolyte árverési biztos szerdán a kanadai rádióban megjegyezte, hogy ezek a tárgyak nem művészeti alkotásokként, hanem történelmi tárgyakként kerültek a magánaukcióra. A kanadai zsidó szervezetek tiltakoztak az ellen, hogy, mint fogalmaztak, egy hóhért próbálnak művésznek beállítani az árverés révén. Maga az aukció azonban minden incidens nélkül zajlott le kedden.

(Múlt-kor/Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár