2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Kettős temetés a 40 év alatt feltárt középkori faluban

2005. szeptember 5. 09:55

A középkori koponyaműtétek kapcsán is sokat idézett helyszínen zajlott a történelem leghosszabb régészeti ásatása.

Életszeretet és halálkultusz a középkorban

Az észak-Yorkshire-i Wharram Percyben zajlott le a brit történelem leghosszabb ásatása: 1950 és 1990 között 687 csontvázat tártak fel, melyek közül a legtöbb a 12. századból származik. Korábban már hírt adtunk arról, hogy ugyanitt egy középkori sebész trepanációi arról tanúskodnak, hogy az eddig gondolt időpontnál már jóval korábban is meglehetősen bonyolult operációkat hajtottak végre. Nemrég azonban árvíz pusztított a település közelében, mely jópár új lelettel és felfedezéssel gazdagította a régészeket. Ekkor derült ki, hogy a település népesebb volt környező társainál. Brit régészek egy 900 éves sírt is sikeresen feltártak.

A leleteket az English Heritage közreműködésével vizsgálják: abban ugyanis egy 900 éve eltemetett nő maradványait találták meg, akit karjaiba zárt gyermekével együtt temettek el. A gyerek - úgy tűnik - még meg sem született, az anya ugyanis alig 10 héttel a szülés előtt halt meg. "Az lehet a kettős temetés legvalószínűbb magyarázata, hogy amikor a nő meghalt TBC-ben, akkor úgy gondolták, hogy a gyermek túlélheti, ha kivágják a méhéből" - magyarázta az esetet az English Heritage Régészeti Központjának kutatója, Dr. Simon Mays. A feltárás után került sor a DNS-vizsgálatra, amely bebizonyította, hogy 25-35 éves nő tényleg TBC-ben halt meg.

"Caesarea lakói a korábbi sebészi fejlettségre utaló leletek ellenére élő nőkön nem nagyon hajtottak végre ebben az időben ilyen műtéteket, talán mert nagyon veszélyesnek tartották" - folytatta a kutató. "Mindenestre a kuruzslók és a papok azt javasolták a bábáknak, hogy ha az anya meghal, akkor vágják ki a gyermeket a méhéből. Így előfordulhat, hogy amikor kivágták, a magzat már halott volt, vagy pedig nem sokkal később halhatott meg, és ezután temették el anyjához. Wharram Percy temetőjének 15 százalékába egy éves koruk előtt elhunyt gyerekeket temettek, ám Angliában egyedülálló az ilyen eltervezetten végrehajtott temetés."

"Szeretjük azt hinni, hogy az emberek a középkorban hozzászoktak a halálhoz, mivel az élet kegyetlen, nehéz és rövid volt, ám ez a temetés arra szolgál bizonyítékul, hogy az élet minden pillanatát értékelték, ha ilyen drasztikus beavatkozásokat is hajlandóak voltak megtenni érte" - mondta el a biológus kutató.

A közeli Malton Museum új kiállítást is nyitott nemrég az Örökségvédelmi Lottóalap 50000 fontos támogatásával, ahol Wharram Percy középkori mindennapjait mutatják be. A Wharram Percy - Life in a Medieval Village című kiállításon megtekinthető az egyedi kettős temetés bemutatója is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár