2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Koncepciós perek az 50-es évek Magyarországán

2005. szeptember 27. 12:00

Támadás az egyházak ellen: Mindszenty

A Mindszenty elleni eljárás része volt a közép-kelet-európai népi demokráciákban a főpapok elleni támadássorozatnak. A leszámolást a kommunisták részéről nagyhangú Mindszenty-ellenes propaganda, rágalomhadjárat, valamint más egyházi személyek letartóztatása vezette be. 1948. november 18-án kelt pásztorlevelében a bíboros cáfolta a kommunista sajtóban ellene hónapok óta hangoztatott vádakat, s kiállt azok mellett, akik hívő magatartásuk miatt üldöztetést, kínvallatást szenvedtek a hatóságok részéről. A püspöki kar 1948 novemberében, még a letartóztatás előtt, egyöntetűen hűségnyilatkozatot tett Mindszenty mellett, aki a rangidős kalocsai érseknek rövid nyilatkozatot adott át, s azt kijuttatta Nyugatra is. Ebben leszögezte: `Nem vettem részt semmiféle összeesküvésben. Nem mondok le érseki tisztemről. Nincs vallanivalóm, és semmit nem írok alá. Ha mégis megtenném, az csak az emberi test gyengeségének következménye, és azt eleve semmisnek nyilvánítom.`

30 éve halt meg Mindszenty József
1948 Karácsonyának másnapján a belügyi szervek hűtlenség, a köztársaság megdöntésére irányuló szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával letartóztatták Mindszenty bíborost. Hogy a koholt vádak beismerésére kényszerítsék, az ÁVH Andrássy út 60. alatti hírhedt központjában harmincnyolc napon át vallatták, kínozták, emberi méltóságában megalázták, akaratbénító szerekkel kezelték. A kirakatper főtárgyalása 1949. február 3-án kezdődött, s azt a Magyar Rádió élőben közvetítette. A hercegprímás minden képtelen vádat beismert, így a népbíróság 1949. február 8-án életfogytiglani börtönre ítélte.

Mindszenty életfogytiglani börtönbüntetését végül az 1956-os forradalom és szabadságharc söpörte el. A rendszerváltozáskor, 1990. március 14-én a Parlament jegyzőkönyvébe bevezették, hogy Mindszenty és sorstársai koncepciós per áldozatai voltak saját hazájukban, s 1990. május 18-án, az 1990. évi XXVI. törvény alapján semmissé is nyilvánították az 1949-es ítéletet. 1994-ben egyháza hivatalosan is elindította Mindszenty József boldoggá avatási eljárását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár