2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal Camillo Golgi Nobel-díjas olasz orvos

2004. szeptember 13. 12:06

A padovai egyetemen folytatott tanulmányai után, 1872-ben az abbiategrassói Krónikus Betegek Kórházának tiszti főorvosa volt. 1873-ban itt fedezte fel a neuronok sejtfestési eljárását. 1875-től a paviai egyetem rendkívüli anatómia- és szövettanprofesszora, majd 1881-1918 között az általános kórtani tanszék tanszékvezető patológiai anatómiaprofesszora volt. A modern neurohisztológiai technika egyik megteremtőjeként tartják számon. Kutatásai során főleg a sejtek és a szövetek vizsgálatával foglalkozott. Az általa kidolgozott festési eljárással kimutatta a később róla elnevezett Golgi-sejteket. Jelentős eredményeket ért el az agyszövet kutatása terén, élete fő művét is az idegrendszer központi szerveinek szövettanáról írta. Az ingerület terjedésével kapcsolatban a kontinuitás elvét vallotta, ezt hirdette a sienai és padovai egyetemi katedrájáról is. Az orvostudományi Nobel-díjat 1906-ban kapta - megosztva Ramón y Cajal-lal - `az idegrendszer felépítésével kapcsolatos munkásságának elismeréséül`.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár