A holokauszt túlélői tovább perelhetik a Vatikánt
2006. január 23. 13:52
Az amerikai szövetségi legfelsőbb bíróság zöld utat adott a holokauszt túlélőinek arra, hogy folytassák kártérítési perüket a Vatikán bankja (IOR) és a ferences rend ellen a második világháborús nácibarát horvát usztasa rezsim által elrabolt javaikért.
|
Holokauszttúlélők 1999-ben indítottak gyűjtőpert a San Francisco szövetségi bíróságán. Az IOR és a ferences rend tagadja a felperesek vádjait. Egy amerikai szövetségi bíró 2003-ban azzal az indokkal ejtette a per, hogy a kártérítési igényekkel nem a bíróságoknak, hanem a végrehajtó vagy a törvényhozó hatalmi ágnak, azaz a kormánynak vagy a kongresszusnak kell foglalkoznia. A fellebbviteli bíróság azonban a döntést felülbírálva lehetővé tette a per folytatását. Az IOR, a római katolikus egyház pénzügyi karja és az Assisi Szent Ferenc alapította rend végül a szövetségi legfelsőbb bírósághoz fordult azzal az érveléssel, hogy a holokauszttal kapcsolatos kártérítési igények a külkapcsolatok témakörébe, így az alkotmány előírása szerint a végrehajtó hatalom illetékességébe tartoznak.
A holokauszttúlélők ügyvédei viszont azt hangsúlyozták, hogy a per semmiféle módon nem károsítja az Egyesült Államok külkapcsolatait. A testület indoklás nélkül elutasította az alperesek fellebbezését, és azt sem közölte, hogy volt-e ellenvélemény a szövetségi legfelsőbb bírák között.
A Háárec című izraeli lap nemrég egy volt amerikai hírszerzőtisztre hivatkozva arról írt, hogy Giovanni Battista Montini bíboros a háború végén segített bújtatni és Dél-Amerikába szöktetni körözött háborús bűnösöket, továbbá segített tisztára mosni a fasizmus áldozataitól rabolt anyagi javakat.
(Múlt-kor/MTI)
Címkék
Legfrissebb
Legolvasottabb
Legvitatottabb
Legfrissebb címkék
Leggyakoribb címkék
bronzkor
Egyesült Államok
egyháztörténet
fotóművészet
gazdaság
hajózás
holokauszt
Izrael
kereszténység
könyv
művészet
nácik
Németország
orvostudomány
régészet
rejtélyek
rekonstrukció
technika
Törökország
vallástörténet
Vatikán
videó



