Könyv a tömegsajtó fénykorának ellentmondásairól
2006. március 28. 12:00
Sipos Balázs könyve érzékletesen mutatja be az 1920-as évek sajtójának antagonizmusát: hogyan működhetett a sokszínű lappiac valódi sajtószabadság nélkül.
Korábban
Másrészt, ha egészében nézzük a korabeli újságok irányultságát, a kép nem tükrözi teljes mértékben a politikai élet erőviszonyait. A '20-as évek "irányított demokráciája" a hírlapok terén demokratikusabbnak tűnt a valóságnál. A "destruktív"-"részben problémás"-"megbízható" hármas kategóriából az első két csoportba sorolt újságok példányszáma az évtized elején több mint a felét tette ki az eladott lapoknak, és pártállás tekintetében tíz év múlva is hasonlóan jelentős számban értékesítettek ellenzéki orgánumokat.
Pedig a kormányzat igen széles jogkört biztosított egyes tagjainak, hogy a hazai sajtót "megfelelően" kézben tudja tartani. Lapalapítási engedélyért személyesen a miniszterelnökhöz kellett fordulni, országos terjesztésre szánt lap esetében ezen felül belügyminiszteri jóváhagyás is szükségeltetett. A tanácsrendszert követő papírhiány kezdetben szintén jó indoknak bizonyult az engedélyezés megtagadására, valamint tovább csökkentette a sikeres újrakezdés esélyét az is, hogy a betiltott, ám a nyilvánosságba visszatérni akaró újságnak nevet kellett változtatnia. Az utcai árusítás jogának (kolportázsjog) megvonása bizonyos lapoknál akár csődhelyzetet is teremthetett, ha nem tudták drasztikusan megnövelni előfizetőik számát. Mindezt némileg ellensúlyozta a szubvenciórendszer, amelyben a lapoknak nyújtott anyagi támogatás éppúgy érkezhetett kormány- és ellenzéki oldalról, mint egyházi vonalról, vagy független szervezettől.
Persze az akkori "kiskapukat" kijátszva a nemkívánatos orgánumok is megjelenhettek egy ideig. Például az 1926-ban betiltott Világ című polgári radikális napilap egyszer Budapesti Közlönyként próbált eljutni olvasóihoz; de segítségükre volt a "destruktív" lapoknak a központi szervek hanyag nyilvántartási rendje is.
S hogy mely irányvonal minősült "nemzetellenesnek"? Gyakorlatilag mindegyik, amely kicsit is jobb- vagy baloldalinak számított a keresztényszocialistának és agrár szellemiségűnek mondott kormányzati felfogáshoz képest. Szociáldemokrata, liberális, szabadkőműves beállítódású, vagy zsidó származású biztosan számíthatott a kabinet támadására.
A közélet színterének harcai tehát nagyban befolyásolták az újságírói szakmát is, amely minden visszásság mellett azonban társadalmi megbecsülésnek örvendett. A zsurnaliszták közel 90%-a rendelkezett érettségivel vagy diplomával. (Az 1928-ból származó statisztikai adat szerint ez az arány 710 főt jelentett, amelyből mindössze 16 volt nő.) S habár a magasabb végzettséget anyagilag is elismerték a szerkesztőségek, tagjaik többsége így is csak az (alsó) középosztály kiszámíthatatlan életét élhette.
A szerző történészhez méltó tudományos alapossággal megírt könyve a sajtótörténet iránt érdeklődők és a médiaszakemberek számára egyaránt kiváló olvasmányt jelent.
Sipos Balázs: A politikai újságírás mint hivatás. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004. 252 o.
Ára: 1800 Ft.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Orvosnak tanult, de az írói pályán vitte sikerre Németh László 09:50
- Nehezen birkóztak meg a hatóságok San Francisco egyik legnagyobb természeti katasztrófájával 09:05
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól tegnap
- Halálos ágyán esküdött I. József a feleségének, hogy felhagy a hűtlenséggel, ha túléli a himlőt tegnap
- Alig volt olyan időszak az Akropolisz történetében, amikor nem fenyegette pusztulás tegnap
- Október 9-én kezdődik a negyedik Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál tegnap
- Bemutatták a Magyarország 365 fotópályázat albumát tegnap
- Utópia helyett csak elviselhetetlen szenvedést hozott a Vörös Khmer uralma tegnap