2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Pert nyertek a gleccsermúmia megtalálói

2006. június 2. 10:00

A nürnbergi Simon család nem jogerősen pert nyert abban perben, amely Ötzi, a gleccsermúmia megtalálóinak járó jutalom tárgyában folyt.

Trient tartományi bírósága az előző fokon született ítéletet felülbírálva úgy döntött, hogy az időközben elhunyt Helmut Simont és feleségét kell elismerni a szenzációs régészeti lelet megtalálójaként - közölte Nürnbergben a napokban Georg Rudolph, a család ügyvédje.

Továbbra is vitatott azonban a megtalálói jutalom összege. Az ügyvéd szerint ugyanis a Dél-Tiroli tartomány által felkínált 50 ezer euró nem elegendő. Ötzi látványos megtalálása óta, vagyis csaknem 15 éve folyik a vita a jutalom összegéről. Rudolph ügyvéd kevésnek találja az 50 ezer eurót és úgy véli, hogy 150 ezer már elfogadható lenne. Akkor ugyanis 50 ezer illetné meg az özvegyet és ugyanennyi két fiának mindegyikét is. Rudolph egyúttal hangoztatta, hogy érdekükben áll a hosszan elnyúló pereskedés mielőbbi befejezése.

A Simon házaspár 1991 szeptemberben hegyi túrája közben talált rá az 5300 éves múmiára az Ötztaler Alpokban. Helmut Simon 2004 októberben, 67 éves korában halálos kimenetelű balesetet szenvedett egy alpesi kirándulása közben Hofgastein közelében.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár