Négyszáz évvel ezelőtt, 1606. június 23-án kötötte meg Bocskai István erdélyi fejedelem II. Rudolf császár-királlyal a bécsi békét, amely elismerte az önálló Erdélyi Fejedelemséget.
Békekötések Bécsben
Bocskai István 1557-ben született Kolozsvárott. Gyerekkorát Bécsben és Prágában töltötte. 1576-ban tért haza Erdélybe. 1592-ben váradi főkapitány és Bihar vármegye főispánja lett. Szerepe volt abban, hogy Erdély a Királyi Magyarország oldalán bekapcsolódott a tizenötéves háborúba. 1595-ben egyik vezetője lett annak az egyesült erdélyi-havasalföldi haderőnek, amely előbb Turgovistét és Bukarestet vette be, majd az egykori Gyurgyevónál legyőzte az Erdély ellen vonuló török hadat.
Bethlen Gábor 1604-ben rávette, hogy álljon a Habsburg-ellenes felkelés élére, ehhez a törökök is támogatást ígértek neki. Bocskai 1605 végére csaknem az egész Királyi Magyarországot elfoglalta, egész Erdélyre kiterjesztette hatalmát. A szerencsi országgyűlés előbb Erdély, majd Magyarország fejedelmévé választotta, a törökök által felajánlott királyságot azonban nem fogadta el. Emlékezetes, hogy Lala Mehmed nagyvezír 1605. november 11-én Budán át is adta a törökök által uralkodónak elismert Bocskainak a gyöngyökkel, valamint rubinnal és smaragddal díszített zárt aranykoronát, a hozzá tartozó díszkardot, a drágaköves királyi jogart és a királyi zászlót. A felségjelvényeket azonban a fejedelem csak ajándékoknak tekintette.
A bécsi udvart Bocskai István sikerei - elsősorban katonai vonalon -, arra késztették, hogy béketárgyalásokat kezdjen. Ezek eredményeként kötötték meg az első bécsi békét, amely elismerte Bocskait erdélyi fejedelemnek és uralma alatt hagyta a hét felső-tiszai vármegyét. II. Rudolf akkor ígéretet tett arra, hogy békekötésre törekszik a szultánnal. A Bocskai-szabadságharc ténylegesen az 1606. augusztus 6-i második bécsi békével zárult le, amelyben a császár szentesítette a rendi alkotmányt, biztosította a protestáns vallásszabadságot és Erdély függetlenségét.
1606. november 11-én megszületett a tizenötéves háborút lezáró zsitvatoroki béke is, amelynek létrehozásában Bocskai István közvetítő szerepet játszott a Habsburgok és a Porta között. Bocskai István mindmáig ismeretlen körülmények között halt meg 1606. december 29-én Kassán.