Magyarul is megjelenhet Günter Grass naplója
2006. augusztus 16. 09:30
Az Európa Könyvkiadó szeretné megjelentetni az irodalmi Nobel-díjas Günter Grass önéletrajzi naplójának magyar fordítását, már jelezte is érdeklődését a német író kiadójánál - közölte Barna Imre igazgató az MTI-vel.
`Bízom abban, hogy jövőre kiadjuk` - mondta a kiadó vezetője, rámutatva ugyanakkor arra: `ez nem egy tény most még`, hiszen szerződés még nem született, egyelőre a német nyelvű kötet sem jelent meg. Barna Imre mindazonáltal valószínűsítette, hogy a jogtulajdonos Magyarországról az Európa Könyvkiadót keresi meg először, hiszen Günter Grass `házi szerzőnek` számít náluk, jó ideje, mintegy két évtizede ők adták ki magyarul a német szerző műveit.
Az igazgató jelezte: egyelőre nem érzik, hogy nőtt volna az érdeklődés a megjelenés előtt álló kötet iránt azután, hogy a szerző a napokban múltjáról nyilatkozott. Felhívta a figyelmet arra, hogy Günter Grass könyvei általában amúgy is nagy feltűnést keltenek, így rendkívüli várakozás előzte meg a Ráklépésben című, második világháborús témát feldolgozó kisregénye megjelenését is.
Az író múlt szombaton beismerte, hogy tizenhét évesen az egykori náci párt fegyveres alakulatának, a hírhedt Waffen SS-nek a tagja volt. Günter Grass a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak adott interjújában először beszélt arról, hogy a második világháború utolsó hónapjaiban behívót kapott a Waffen SS egyik páncélos hadosztályába, amely az akkori cseh- és morvaországi protektorátusban teljesített szolgálatot.
Minderről részletesen beszámol majd önéletrajzi naplójában, amelyet a göttingeni Steidl kiadó a tervek szerint szeptemberben jelentet meg. A 78 éves szerző, aki az úgynevezett danzigi trilógia három regényével, A bádogdob (1959), a Macska és egér (1961), valamint a Kutyaévek (1963) című könyvvel vált világhírűvé, két éve a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt.
A svéd Nobel Alapítvány eközben kizárta annak lehetőségét, hogy megfosszák Günter Grass német írót Waffen-SS tagsága miatt az irodalmi Nobel-díjtól - jelentette kedden egy svéd újság. Michael Sohlman, az alapítvány igazgatója a Dagens Nyheter című stockholmi lap keddi számában a Nobel-szabályzatra hivatkozva leszögezte: a díj örök időkre szól. "Még sohasem fordult elő, hogy visszavontak volna egy Nobel-díjat" - fűzte hozzá. Grassnak 1999-ben ítélték oda a rangos elismerést. A Stockholmi Akadémia indoklásában azt emelte ki, hogy Grass írásaival hozzájárult Németország nemzetiszocialista múltjának nyilvános feldolgozásához.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap