Prekolumbián Vatikán rajzoltatta a Nazca-vonalakat
2006. szeptember 28. 10:15
Szenzációs bejelentéssel állt elő egy olasz régész: perui ásatási területét prekolumbiánus vallási központnak tartja, ahonnan a máig megfejtetlen Nazca-vonalak megrajzolását irányíthatták. Az ezeréves ábrák funkciója és üzenete a bejelentés után is rejtély marad, mára azonban a rejtélynél fontosabbá vált az állagmegőrzés, amelynek feltételeit 12 évi világörökségi védelem ellenére sem tudták megnyugtatóan rendezni.
Korábban
Régészek szerint a Cahuachi-ban nemrég előkerült, i.e.
400 körül emelt épületegyüttes a Nazca-kultúra egyik legfontosabb szertartási
központja lehetett, és a helyszínt egy heves áradás pusztíthatta el i.sz. 350
körül. Elsőként a legmagasabb, 40 méter magas piramist ásták ki, és mumifikált
tetemek, ruhák, valamint használati tárgyak feltárására számítanak a további 30
piramis kutatása során.
|
|
Mi lehet a Nazca-vonalak titka? |
Orafici megállapítása szerint egyébként az ősi rajzok és a helyszínen talált tárgyak között ránézésre is számos egyezés mutatható ki: a Nazca-vonalakon és a feltárt kerámiákon például pontosan ugyanazokat az állatokat ábrázoló vallási ikonokat azonosította.
|
|
Giuseppe Orefici és háttérben a piramis |
Josue Lancho helyi történész ennél is tovább ment következtetéseivel:
megállapítása szerint a "pre-hispán sivatagi Vatikánt" tárták fel. A templom
körüli városban vélhetően csak kevesen éltek, de a vallási ceremóniák alkalmával
zarándokok ezrei látogatták.
|
|
Hozzászólások (10 db)
Feliratkozás a Múlt-kor hozzászólásokra|
kisokos 2009. február 10. 13:09 |
Ejnye lucifletó, megint csak bunkó lengetésre tellett? azért még van mit pótolnod neked is , ahogy megnyilatkozásaidból kiolvasom kisokos :-D |
|---|
|
Luciferes--Ember-arcu Ufonauta 2009. február 10. 12:28 |
"kisokosnak", nem véletlen, kisbetűvel írtam a jelölt neved..hogy okosabb légy--következzék; Történelem, Kultúrtörténet, Heraldika, Egyiptológia...Turul nem létező madár! Eredetileg--Etelköz területén élt, sólyomhoz hasonló madár, a magyar Heraldika avatott Sassá--Turul. Dél-amerikai ősi népcsoportok--Kecsuák,Aymarák, Inkák temetkezési szokása; zsugorított,összekötözött bepolyált holttest, nem azonos az ősmagyar temetkezési móddal.Vámos-Toth Bátor--Tamanája, nem talált azonosságokat a Kecsua és az Ős-magyar szókincs között. A delta Orionis és az omikron-Tauri Naprendszer, mint Isten civilizációjának ( un. Ufo-k) központja, jelölve van I. Széthi Fáraó sírjának, valamint Szenenmut sírjának rajzolatai között--közel 5 ezer év távlatától kezdve...Tanulj, hogy a neved előtt lévő kis-jelző, száz év múlva naggyá változhasson. Nem vagy egyenlő vitapartner, ezért részemről a kérdés lezárva. Luciferes. |
|---|
|
kisokos 2009. február 09. 17:39 |
Kedves "emberarcú ufonauta" Hát te egy igazi Luciferkó vagy! Durván kioktattál mikor- és hogy maradtam volna bölcsebb..... nem de a te kezedben volt a bunkó?! Egyébként a mára már kitörölt bejegyzésedet csak nem tényekre alapozod? mert annál már az én változatom is hihetőbb , sőt érveket is találok hozzá valódiabbakat mint a te Omikron- tauri luciferkós baromságod. Nazca=nagyszala (nyelvészetileg) mindkét Amerika őslakos indiánjainak ősnyelve aglutináló( ragozó) és igen szoros rokonságban áll az ősmagyar nyelvvel, temetkezésük hasonló, totem állatuk ugyancsak a turul íjfeszítő népek és még sok - sok egyéb ám te nagyon magasan szállhattál - hogy az apró részleteket nem ismered fel........pedig egy Luciferkónak tudni illenék: az ördög a részletekben van |
|---|
|
Luciferes--Ember-arcu ufonauta 2009. február 09. 11:02 |
"Kisokosnak"--olvastam a bejegyzéseidet...Egy korrekt vitában, soha nem baj, ha véleményünk eltér a vitapartnertől>--az viszont súlyos hiba az egyéniségedben, hogy egy vitában, a témakört illetően (Nazca-vonalak eredete, kialakulása..) nem érvekkel, tényekkel, "operálsz". Sok ember, egy adott témakörben, ha kifogy a megalapozott érvekből--ezen esetekben a kellően nem felkészült "személyiségek" az esetek többségében a doronghoz folyamodnak. Tanuld meg (jobb későn, mint soha..)hogy vitázni, csak és kizárólag érvekkel szabad. Rakd le az"asztalra" az érveidet--a blöff nem érv!! Többször voltam Peruban és természetesen Nazca-fennsíkon is, sőt (--az elmúlt időkben!!--) többször repültem Nazca felett. A megtapasztalás--a legfajsúlyosabb érv--bunkóval nem lehet felülírni...helytelenül választottad! a bejegyzett nevedet!!! Luciferes--a fényhozó--egy Ember-arcú Ufonauta. |
|---|
|
kisokos 2009. február 08. 11:59 |
az emberarcúufonautának csak most olvastam el a február 3-ai bejegyzésedet-.....bocsánat-bocsánat mindent visszavonok (Őrültekkel nem vitázom,még csak nem is humorizálok) |
|---|
|
kisokos 2009. február 08. 11:41 |
az emberarcú ufonautának lehet, hogy emberarcú vagy, - lehet, hogy ufonauta vagy.....de túl sok empátiás készséged se így ,se úgy nincs....Ha egy átlagembertől nem is, de egy ufonautától elvárható lenne a beleérző képesség ( a humorba ha még így sem jönnél rá) |
|---|



