2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nigéria független lesz

2004. szeptember 13. 12:06

A nyugat-afrikai Nigéria már az időszámítás előtti második évezredben lakott volt. A portugálok által 1475-ben felfedezett tengerparti terület, a Rabszolgapart a rabszolga-kereskedelem központja lett. Az északi részen a hauszák 1804-ben alapították meg a Szokoto-államot, a délnyugati részen a jorubák évszázados államát a XIX. században afrikai törzsek verték szét. A terület a XIX. század közepétől fokozatosan a britek uralma alá került. 1900-ban létrehozták az Északi- és Dél-Nigériai protektorátust, amelyet 1914-ben egyesítettek, 1954-ben pedig etnikai elvek alapján államszövetséggé alakítottak át. Nigéria 1960. október 1-jén vált függetlenné, 1963. október 1-je óta az ország neve Nigériai Szövetségi Köztársaság, s a brit Nemzetközösség tagja. 1966-ban egy katonai államcsíny után a keleti területek megpróbáltak önállósulni, s 1967 májusában létrehozták a Biafrai Köztársaságot, amelyet a kormányerők szörnyű háborúban - a halottak száma több mint másfél millió volt - 1970-ben vertek le. 1979-ben visszatértek a polgári kormányzáshoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár