Összegyűjtötték a hidegháború filmjeit
2006. október 10. 15:01
Az Örökmozgó filmszínház október 5-29. között `20. század a filmen: a hidegháború` címmel rendez filmvetítéseket. A válogatásba Húsz film került, jó részük a hidegháború ideológiai megosztottságát ábrázolja és vannak köztük olyanok, melyek a korszak egy-egy nagyon jellemző elemét ragadják ki.
Korábban
Idézze fel a mögöttünk hagyott század korszakait!
A Magyar Nemzeti Filmarchívum idén szeptemberben indítja útjára a 20. század filmen című, egy éven át tartó filmtörténeti sorozatát. Minden hónapban más és más társadalomtörténeti korszakot ragadnak ki az elmúlt száz évből, és olyan filmeket vetítenek, melyek vagy kifejezik az adott korszak hangulatát, vagy mesélnek róla, tükrözik azt.
A sorozat első darabjának A hidegháború címet adták. Húsz film került a válogatásba, jó részük a hidegháború ideológiai megosztottságát ábrázolja és vannak köztük olyanok, melyek a korszak egy-egy nagyon jellemző elemét ragadják ki. Ilyen például a Rakparton, a Salemi boszorkányok (melyek saját történelmi kontextusuk nélkül is értelmezhetők, mégis sajátos fénytörésbe kerülnek, ha meggondoljuk, hogy szerzőik milyen szerepet játszottak az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság procedúrájában) és mondjuk, a Délidőben, amely a korszakra jellemző bezárkózás, fenyegetettség és mindenkire rátelepedő félelem filmje.
A hangulat megidézése végett néhány korabeli rövidfilmet is kapcsoltak a sorozathoz amerikai kémekről, a békeharcosokról, diverzánsokról stb, illetve a sorozat részévé válik az 1956-os forradalom 50. évfordulójára Spanyolországból megszerzett, Magyarországon még soha nem vetített Rapsodia de sangre című film, melyet 1957-ben forgattak, s melynek színhelye a forrongó Budapest.
A vetítésre kerülő filmek:
- A nyugodt nap éve (Rok spokojnego slonca), lengyel-amerikai-nyugat-német, 1984, r: Krysztof Zanussi 10.26. 16.30
- Az ezüstszínű por (Szerebrisztaja pül), szovjet, 1953, r: Abram Room 10.12. 16.30
- Berlin, Schönhauser sarok (Berlin, Ecke Schönhauser), keletnémet, 1957, r: Gerhard Klein 10.16. 16.30
- Délidő (High Noon), amerikai, 1952, r: Fred Zinnemann 10.10. 16.30
- Dr. Strangelove (Dr. Strangelove Or: How I Learned to Stop Worrying and Love the Bomb), angol, 1963, r: Stanley Kubrick 10.05. 20.30
- Egy asszony elindul, magyar, 1949, r: Jenei Imre 10.18. 16.30
- Egy csodálatos elme (A Beautiful Mind), amerikai, 2001, r: Ron Howard 10.23. 18.00
- Egy király New Yorkban (A King in New York), angol, 1957, r: Charles Chaplin 10.29. 20.30
- Good Night, and Good Luck, amerikai, 2005, r: George Clooney 10.19. 18.30
- Ilyenek voltunk (The Way We Were), amerikai, 1973, r: Sydney Pollack 10.17. 20.30
- Kelet-Nyugat (Est-Ouest), francia, 1999, r: Régis Wargnier 10.06. 16.30
- Kereszttűz (Crossfire), amerikai, 1947, r: Edward Dmytryk 10.26. 20.30
- Nyugati övezet, magyar, 1952, r: Várkonyi Zoltán 10.29. 18.30
- Orosz kérdés (Ruszkij voprosz), szovjet, 1947, r: Mihail Romm 10.09. 16.30
- Rakparton, (On the Waterfront), amerikai, 1954, r: Elia Kazan 10.21. 18.30
- Rapsodia en sangre, spanyol, 1957, r: Antonio Isasi-Isasmendi 10.18. 20.30 , 10.21. 20.30 Az 1956-os forradalom tiszteletére.
- Salemi boszorkányok (Les sorcieres de Salem), francia-keletnémet, 1956, r: Raymond Rouleau 10.28. 20.30
- Találkozás az Elbán (Vsztrecsa na Elba), szovjet, 1949, r: Grigorij Alekszandrov 10.22. 20.30
- Tizenhárom nap (Thirteen Days), amerikai, 2000, r: Roger Donaldson 10.27. 18.00
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap