2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A Parlament előtti tömegbe lőnek

2004. szeptember 13. 12:06

A szemtanúk szerint ismeretlen fegyveresek a Földművelésügyi Minisztérium padlásteréből nyitottak tüzet. A téren tartózkodó szovjet harckocsik egy része ekkor szintén a tüntetőkre lőtt. A sortűznek mintegy 60-70 halálos áldozata és 100-150 sebesültje volt. Az események pontos menete még nem tisztázott, sokan az ÁVH-nak tulajdonították a vérengzést. - A rendszerváltozás, 1990 után megindult a bűnösök felkutatása, az események tisztázása. 2000-ben a Fővárosi Főügyészség az emberiség elleni bűntett alapos gyanújával kihallgatott egy akkori kormányőrt, aki az Akadémia utcai pártközpontot védő fegyveresek egyik parancsnoka volt. Az egykori kormányőr elismerte, hogy 1956. október 25-én a Kossuth téri békés tüntetés során a lövöldözés elöl menekülő fegyvertelen személyekre társaival együtt több lövést adott le. A Főügyészség azonban 2001 nyarán elévülés címen megszüntette a nyomozást. Ez ellen panaszt tett a Deport, 56 nevű szervezet, amely feljelentésével kezdeményezte a büntetőeljárást. Ennek nyomán a Legfőbb Ügyészség 2001. július 26-án hatályon kívül helyezte az elévülésről szóló határozatot és új eljárásra utasított. 2002-ben a Fővárosi Bíróság nem jogerősen két év, öt évre felfüggesztett szabadságvesztéssel sújtotta az 1956-os Kossuth téri sortűz kapcsán bűnsegédként több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított emberiség elleni bűntett miatt Erdész Józsefet, aki október 25-én az Akadémia utcai pártház védelmében géppisztoly-sorozatot adott le. Az ügyész a perbeszédében elmondta: a per sajátossága, hogy csak egyetlen ember ül a vádlottak padján, holott, ha az ügy felderített lenne, talán a Fővárosi Bíróság nagytermében sem férnének el a vádlottak, és közöttük minden bizonnyal nem Erdész József lenne az elsőrendű.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár