2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fél évszázadnyi szemlélődő fotografálás

2006. november 6. 08:45

MTI Fotó - 50 év képei címmel nyílt november közepéig megtekinthető kiállítás a nemzeti hírügynökség fényképarchívumából a Magyar Néprajzi Múzeum aulájában.

A megnyitón Vince Mátyás, az MTI elnöke emlékeztetett rá, hogy 1956-ban született kormánydöntés arról, hogy az MTI szervezetébe olvasztják a Magyar Fotó Állami Vállalatot - így jött létre az MTI Fotó, amelynek az elmúlt évtizedekben született képeit készítők előtt hivatott tisztelegni a 302 felvételt bemutató tárlat.

Manek Attila: Kádár János látogatása a Habselyem Kötöttárugyárban, 1984.

Mint mondta, az MTI 1993-ban védett muzeális gyűjteménnyé minősített archívuma Európa legnagyobbjai közé tartozik: 13 millió eredeti negatívot és 5 millió mintaképet őriz, az interneten keresztül pedig már 650 ezer darabos digitális fotóbankja is elérhető - ez az archívum tavaly mintegy 127 ezer képpel gyarapodott.

"A kilencvenes évek elején még lehetőségünk volt arra, hogy a kiváló képességű fotósaink az országot járva több napot is szánjanak egy-egy témára", ám manapság "már alig tudjuk folytatni az ilyenfajta szemlélődő, a magyar mindennapokat aprólékosan bemutató fotografálást" - jegyezte meg.

Gera Mihály esztéta, a kiállított felvételek válogatója, a megnyitó előtt arról beszélt az MTI-nek: nem arra törekedett, hogy minden korból ugyanannyi felvétel kerüljön a tablókra, hanem arra, hogy hírértékkel és fotográfiai értékkel egyaránt rendelkező alkotásokat tárjanak a látogatók elé. A legkorábbi felvétel 1952-ben - még a Magyar Fotó Állami Vállalatnál - készült, a legfrissebb pedig az MTI idei terméséből való.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár