A britek sajnálják a rabszolga-kereskedelmet

Tony Blair a korábbi várakozásokkal szemben csupán "mély szomorúságát" fejezte ki Nagy-Britannia rabszolga-kereskedelemben játszott szerepe miatt, így a teljes bocsánatkérésre továbbra is várni kell.

Mély szomorúsággal kell emlékeznünk

Hétfőn az angliai afro-karibi közösség New Nation című lapjában jelent meg Tony Blair angol miniszterelnök nyilatkozata, amelyben `mély szomorúságát` fejezte ki Nagy-Britannia transzatlanti emberkereskedelemben játszott történelmi szerepe miatt. Blair az angliai rabszolga-kereskedelem jövőre esedékes 200. évfordulójára tekintettel próbálta megnyugtatni a kedélyeket, s olvasóink számára korántsem ismeretlen igyekezetről tett tanúbizonyságot. Legutóbb például arról számolhattunk be, hogy utólagosan elnézést kért egy rabszolga-kereskedő leszármazottja, majd pedig arról, hogy újra kívánják írni az angliai rabszolgaság történetét.

"Nehéz elhinni, de ami ma emberiség elleni bűncselekménynek számít, akkoriban teljesen legális volt" - írta Blair. "Szerintem a bicentenárium nem csak arra ad lehetőséget, hogy elmondjuk, milyen szégyenteljes örökségünk a rabszolga-kereskedelem, és egyúttal mindörökre megbélyegezzük..., hanem arra is, hogy mély szomorúságunkat fejezzük ki, hogy mindez egykor megtörténhetett és a mai, jobb időkben végre újra bízzunk egymásban". Blair szerint "a transzatlanti rabszolga-kereskedelem a történelem egyik legembertelenebb vállalkozása volt. Nincs más hátra, minthogy beismerjük, Nagy-Britannia aktív szerepet játszott ebben a történetben... A brit birodalom felemelkedése és globális vezető szerepre jutása csakis a gyarmati rabszolgamunka rendszerének alapján vált lehetségessé, és ahogy eltörlésére emlékezünk, emlékeznünk kell a benne játszott szerepünkre is."

Bár Nagy-Britannia a számára oly nagy gazdasági fellendülést hozó rabszolgaság eltörlésében valóban élen járt, a felelősség beismerése és a bocsánatkérés korántsem megy könnyen. 1999-ben Liverpool városi tanácsa formálisan bocsánatot kért a város rabszolga-kereskedelemben játszott szerepéért, ahogy 2006 februárjában az anglikán egyház is megtette hasonló nyilatkozatát. Sokan azonban történelmi szemléletformálással, illetve jogi állásfoglalással kívánják kikényszeríteni a társadalmi változást.

A korábban nagy rabszolga-kereskedő országok közül egyedül Franciaország tett lépéseket az ügyben, ott ugyanis 2001-ben keresztülvitték a Taubira törvényt, amely emberiség ellenes bűncselekményként bélyegezte meg a rabszolga-kereskedelmet. Szintén ebben az évben az EU közös nyilatkozatot adott volna ki, ám azt Anglia, Spanyolország, Holllandia és Portugália tiltakozása miatt végül elhalasztották.

Blair mostani bocsánatkérését a legtöbben lelkesen fogadták, ám a kritikus hangok szerint hiába a példaértékű személyes lépés, a társadalmi szintű bocsánatkérés még messze van.

A történelem egyik legembertelenebb vállalkozása volt

Blair bűnbánata kapcsán az angol lapok felidézték, hogy az emberkereskedelemből nem Anglia profitált elsőként. A 15-17. században ugyanis az afrikai rabszolgák kereskedelmének monopóliumát főként Portugália birtokolta. Szintén főleg ők a felelősek a Nyugat-Afrikából az Újvilágba vitt 10-12 (van aki szerint 17) millió rabszolga 40 százalékának (4,5 millió ember) szállításáért.

A transzatlanti emberkereskedelemben fontos szerepet játszottak a spanyolok, hollandok, franciák, dánok és az amerikaiak is, ahogy sokszor az észak-afrikai államok és királyságok bennszülött uralkodói is kivették a részüket. A felelősség tehát nem kizárólag Angliáé, mégis megkerülhetetlen tény, hogy a 18. században a legtöbb hajó brit kikötőkből kelt útra.

Nagy-Britannia valójában kereskedelmi háromszöget tartott fenn, amelynek első szakaszában a szigetországban fegyvereket, muníciót, alkoholt, késeket, kardokat, textileket és tükröket pakoltak a hajók gyomrába, majd Afrikába hajózták azokat, ahol a szállítmányt rabszolgákra cserélték.

A durva és embertelen körülmények közé került "rakományt" öt héttől három hónapig terjedő idő alatt vitték Amerikába. Az egykori feljegyzések szerint a hajókon uralkodó állapotokat előre jelezte, hogy a tengeren már 15 kilométerről érezni lehetett a rabszolgákat szállító hajó szagát. A szállítás körülményeire jellemző, hogy a rabszolgák minimum 15%-a meghalt az út során. Az utazást túlélőket a Karib-szigetek ültetvényeire, vagy Észak- és Dél-Amerikába adták el, míg hazafelé tartó hajókat kávéval, dohánnyal, gyapottal és cukorral tömték meg.

A brit rabszolgaipar közel feléhez liverpooli hajók asszisztáltak, de például 1698 és 1807 között összesen 2114 hajó fordult meg Bristolban is. Az üzlet gazdaságossága miatt nem volt meglepő, hogy Angliában az abolicionizmus nem talált túl sok követőre, és a betiltást szorgalmazó törvény is heves tiltakozást váltott ki. A törvényt William Wilbeforce parlamenti képviselő 20 évig tartó lobbizása után 1807. március 25-én sikerült keresztülvinni, és azután minden egyes brit hajón talált rabszolgáért 100 font büntetést szabhattak ki a hatóságok.