Polgárháborútól tartott a brit kormány az ír zavargások idején
1976-ban a brit és az ír kormányzat egyaránt attól tartott, hogy a lojalisták egyoldalúan próbálják meg kikiáltani az északír függetlenséget, ami vérfürdőt eredményezhet.
Apokaliptikus vérfürdőtől rettegtek
A titkosítás feloldása után az Angol Állami Levéltár (National Archives) honlapján is megtekinthető iratok között a kutatók egy olyan különös jegyzetet találtak, amelyben Harold Wilson brit miniszterelnök kifejti Észak-Írországgal kapcsolatos félelmeit. `Nem vállalhatunk felelősséget a jogrend felállítására egy olyan tartományban, amely lábbal tiporta a brit jogrend megalapozott tételeit. Lehet, hogy ránk fogják erőltetni az elszakadást. Az ebben a jegyzetben felvázolt apokaliszishez hasonló helyzet ijesztő kilátásokkal fenyeget elsősorban Észak-Írország számára - és különösen mindkét vallási közösség józan többsége számára` - írta Wilson.
A függetlenség kinyilvánítása a királynőt is "különösen kellemetlen" helyzetbe hozná, mivel felvetné azt a kérdést, meg tudja-e őrizni a tartomány szuverenitását. Wilson szerint csak egy előnye lenne annak, hogy a lojalisták kikiáltják a függetlenséget: a brit kormánynak nem kellene több támogatást nyújtania Észak-Írországnak, vagy "megszűnne az a rendezetlen pénzügyi helyzet, amelyet az adófizetők rovására tartottunk fenn, hogy Ulster lakosságának foglalkoztatását és szociális ellátását biztosítsuk".
Míg azonban a Downing Street 10. alatt az apokaliptikus erőszakról szóló feljegyzés készült, az ír kormány azt állította, hogy bizonyítékai vannak arról, hogy London támogatja a függetlenség ügyét, mint a zavargások lezárásának hosszú távú megoldását. Az ír külügyminisztérium egy tisztségviselője által írt dokumentumban a következők olvashatók: "Mértékadó bizonyítékkal rendelkezünk arról, hogy jelenleg - különösen paramilitáris körökben - élénk viták folynak a függetlenség kérdéséről, mint végső megoldásról Észak-Írország számára... Arról is vannak bizonyítékaink, hogy a brit kormány bátorítja ezeket a függetlenségről szóló vitákat, és üdvözölné az északír probléma ilyetén megoldását."
Brit kormánytitkok a levéltár most feloldott iratai között
A levéltár több érdekes témában is feloldott iratanyagokat, az alábbiakban ezek között tallózunk.
Prescott, a tőkehal háború harcosa
Egy nemrégiben nyilvánosságra hozott hivatalos irat szerint John Prescottot a `józan ész hangjának` is lehetne nevezni az 1976-os tőkehalháborúban játszott szerepe miatt, amikor megpróbált megegyezésre jutni Izlanddal. Törekvései azonban nem nyűgözték le a brit miniszterelnököt. A 30 év után közzétett iratok szerint Prescott, aki akkoriban munkáspárti parlamenti képviselő volt, a halászati jogokról heves viták után megszületett megegyezést követően küldöttséget vezetett James Callaghan kormányfőhöz. Tom McNally, a miniszterelnök politikai tanácsadója - ma liberális demokrata főrend - nem nagyon szorgalmazta a találkozót. `Nem örülök, hogy ennek az ügynek az előterébe kerül. És annak sem örülök, hogy Mr. Prescott fogja vezetni a küldöttséget. Meg kell adni, hogy Prescott mondott néhány hasznos dolgot az oslói megállapodás óta, de a vita során támogatást és vigaszt nyújtott az izlandiaknak.`
A miniszterelnök és a kutyatilalom
Harold Wilson brit miniszterelnök személyesen lépett közbe, amikor egy tanácsülésen - veszettségveszélyre hivatkozva - megpróbálták kitiltani a kutyáját a nyaralójából. Telefonhívások és levelek váltották egymást a kormányfő és a Scilly-szigetek tanácsa között, míg végül sikerült tisztázni a félreértést.
Esőcsinálás a szárazság ellen
Egy dokumentumból kiderül, hogy az 1976-os pusztító aszály idején a kormány tekintetbe vette az esőcsinálást is, és ehhez Norvégiából akartak vizet hozatni. A levelek szerint a 250 éve nem tapasztalt szárazság egyre nagyobb aggodalmat keltett. A kormánynak adott tanácsok között szerepel az is, hogy egy Morecombe-öbölnél építendő duzzasztógát olcsó módja lenne a vízszerzésnek.
Anglia ragaszkodik a Koh-i-noor gyémánthoz
A most nyilvánosságra hozott iratokban az is szerepel, hogy Anglia visszautasította Zulfikar Ali Bhutto pakisztáni miniszterelnök kérését, aki országa számára szerette volna visszakapni a felbecsülhetetlen értékű Koh-i-noor gyémántot. "A gyémánt a miénk, mindegy, hogy jogosan birtokoljuk-e vagy sem. Világosan megmondtuk, hogy megtartjuk" - áll a külügyminisztérium egyik feljegyzésében.
