Bipoláris világról vizionált Truman

1947. március 12-én mondta el Harry S. Truman amerikai elnök azt a beszédét, amelyben a növekvő kommunista veszélyre reagálva meghirdette a "feltartóztatás"-elméletet.

A görög polgárháború felgyorsította az eseményeket

A nem sokkal később már Truman-doktrínaként emlegetett elvrendszer nyilvánvalóvá tette: a II. világháború alatt még úgy-ahogy összetartott antifasiszta koalíció végleg szétesett, s beköszöntött a kétpólusú világ korszaka. A szovjet vezetés válaszul - szintén 1947-ben - meghirdette a Kominform (Tájékoztató Iroda) létrehozásáról is döntő Zsdanov-doktrínát, amely még élesebben fogalmazta meg a `két tábor`-elméletet.

A második világháborút követően alapjában rendeződtek át a nemzetközi erőviszonyok: Anglia és Franciaország középhatalommá süllyedt, a hatalmi központok Washingtonba és Moszkvába helyeződtek át. A két nagyhatalmat nem fűzték egymáshoz szoros gazdasági kapcsolatok, politikai felfogásuk is teljesen eltérő volt, így nem csoda, hogy kölcsönös politikai bizalmatlanság jellemezte a helyzetet.



Az Egyesült Államok gazdaságilag és politikailag is rendkívül megerősödve került ki a háborúból. Míg Európa romokban hevert, Amerikában évente 15 százalékos volt a gazdasági növekedés, és az öreg kontinensnek nyújtott háborús kölcsönök révén az európai aranytartalékok szépen lassan átcsordogáltak a tengeren túlra.

A háború utáni időkre tervezve Roosevelt elnök még a "négy világcsendőr"-koncepcióban gondolkodott, amely szerint Nagy-Britannia felügyelte volna Európát és Afrikát, az Egyesült Államok az amerikai kontinenst, a Szovjetunió Közép-Ázsiát és Közép-Kelet-Európát, Kína pedig a Távol-Keletet. E koncepció csődje azonban már közvetlenül a háborút követően megmutatkozott, így Washingtonnak fel kellett adnia addigi, inkább az izolációt támogató politikáját. Truman elnök, aki ott volt Churchill 1946. március 5-i fultoni beszédénél - ezt a beszédet tekintik a hidegháború kezdetének -, tisztában volt a várható politikai fejleményekkel.

Az amerikai cselekvés ideje 1947 elején jött el, amikor Nagy-Britannia "bedobta a törölközőt" Görögországban és Törökországban, azaz bejelentette, hogy anyagilag nem képes tovább finanszírozni a görög polgárháborúban harcoló antikommunista erőket. A görög kormányfő és külügyminiszter leveleire reagálva Truman elnök gyors döntést hozott, amelyet március 12-én ismertetett a kongresszus két házával.

Út a Marshall-terv és a NATO felé

Beszédében a demokrata párti elnök 400 millió dolláros segély odaítélését kérte a republikánus többségű kongresszustól a Görögországban fenyegető totalitárius fordulat megakadályozására és a kommunista törekvések feltartóztatására. Truman így fogalmazott: `A szabad nemzetek megsegítése nem jelent többet, mint annak nyílt elismerését, hogy a totalitárius rendszereknek a szabad népekre közvetlen vagy közvetett agresszióval való rákényszerítése aláássa a nemzetközi békét és ennél fogva az Egyesült Államok biztonságának alapjait`.

A kongresszus megszavazta az elnök által kért 400 millió dollárt, amelyből Görögország 350 milliót kapott az infrastruktúra helyreállítására és a hadsereg fejlesztésére, Törökország pedig 50 milliót a Földközi-tenger keleti részei feletti szovjet befolyás visszaszorítására.

A Truman-doktrína legfőbb politikai célja a feltartóztatás (containment) volt, a doktrínának azonban gazdasági és biztonságpolitikai elemei is voltak. Az Egyesült Államok vezetése ugyanis tisztában volt azzal, hogy Európa gazdasági újjáépítése egyrészt segíti a következő háború elkerülését, másrészt ha nem amerikai segítséggel valósul meg, az amerikai gazdaság nem részesülhet a haszonból.

Ennek jegyében George C. Marshall külügyminiszter 1947 júniusában a Harvard Egyetemen mondott beszédében meghirdette annak az átfogó segélyprogramnak a tervét, amely minden háború sújtotta európai ország számára jelentős segélyeket helyezett kilátásba, amennyiben az adott állam kész együttműködni az Egyesült Államokkal. A Marshall-terv keretében mintegy 14 milliárd dollárnyi segély osztottak szét és létrejött az Európai Gazdasági Együttműködési Szervezet (OEEC, 1960-tól OECD).

A Truman-doktrína biztonságpolitikai eleme gyakorlatilag a NATO létrehozásában merült ki, az Észak-atlanti Szerződés Szervezete 1949-ben alakult meg Washingtonban. Ahhoz azonban, hogy az ötletgazda Egyesült Államok tagja lehessen a szervezetnek, alkotmánymódosítást kellett végrehajtani. A Vandenberg-módosítás 1948-as elfogadásával - amely kimondta, hogy az USA békeidőben is tagja lehet katonai szervezetnek - megnyílt az út a NATO létrehozása előtt, ahova a geostratégiai, geopolitikai jelentőséggel bíró Görögország és Törökország is felvételt nyert.

Truman elnök a nevével fémjelzett elvrendszerhez kapcsolódóan 1950-ben egy szigorúan titkos politikai tervet is aláírt. Az 1950-es keltezésű, NSC-68 "címet" viselő dokumentum új külpolitikai irányvonalról határozott, amely szerint a passzív feltartóztatást aktív feltartóztatási politika váltja fel. Az igen éles hangnemben íródott dokumentum egyértelműen kimondta: a kommunisták világuralomra törnek, s ezt minden eszközzel meg kell akadályozni.

Az ötvenes évek elején kezdetét vette tehát a hidegháborús sakkjátszma, amelyben a két tömb élén álló nagyhatalmak, illetve vezetőik csak találkozók alkalmával néztek egymással farkasszemet, a konfliktusokat pedig a hierarchiában alacsonyabb pozíciót elfoglaló államok hadszínterein vívták meg.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)