Nyomtatás képekkel
Nyomtatás képek nélkül

A Nemzeti dal és a Múzeum kertje

2007. március 15. 11:00

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=16816

Már több mint száz éve egy emléktábla hirdeti a Nemzeti Múzeum lépcsőzete bal mellvédjének falában, hogy Petőfi Sándor 1848. március 15-én "e helyről szavalta el" a Nemzeti dalt. A Nemzeti dal múzeumkerti hagyománya immár majd 160 éves, szinte egyidős a forradalommal, az aznapi valós történésekkel. Bár tévedésen alapul, elmondhatjuk, hogy az idő folyamán szép és nemes hagyománnyá vált. Olyanná, melyet nem szeretnénk elveszteni.

A köztudatban így él

A korabeli újságok híradásaiból tudjuk, hogy az emléktábla-állítás 1898-ban, az 50. évfordulón merült fel. Az emléktábla költségeinek fedezésére a Bölcsészhallgatók Segélyező Egyesülete indított gyűjtést. Az adományok azonban lassan csordogálhattak, mert az aranyozott betűkkel kivésett márványtábla ünnepélyes leleplezésére csak 1900. március 15-én kerülhetett sor. Az emléktábla ötlete Beöthy Zsolt irodalomtörténész, akadémikus, egyetemi tanártól származott, valószínűleg ő fogalmazta annak szövegét is.

Mit kíván a magyar nemzet?
A Petőfi-emléktábla avatásakor Ónody Jenő joghallgató szavalta el a megjelölt mellvédről a Nemzeti Dalt, majd Vörös Béla bölcsészhallgató mondott ünnepi beszédet. Ezt követően került sor az emléktábla leleplezésére. A Budapesti Hirlap tudósítása szerint: "A tábla láttára percekig tartó éljenzés hangzott föl." A tetszésnyilvánítás után Hanzséros Bálint szavalta el erre az alkalomra írt ódáját.

Ez az emléktábla is jól tükrözi a korabeli köztudatot, melyet akkor nem cáfolt meg a történetírás sem. A történettudomány 1848-ról szóló szakmunkáin kívül a népszerű kalendáriumok és a különböző napilapok március tizenötödikei számai is erősítették a közvéleményben már meglévő tévhitet. Ez aztán olyannyira meggyökeresedett, hogy tulajdonképpen mind a mai napig tartja magát, noha évek óta minden ünnepi közvetítés kapcsán elhangzik a médiában, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum előtt nem szavalta el a Nemzeti dalt.

Az emléktábla
A Nemzeti dalt a költő két nappal a forradalom előtt írta - eredetileg a tervbe vett József-napi népgyűlésre. A forradalom versét a Landerer-Heckenast nyomdában nyomtatták ki (a Szép utca és a Kossuth Lajos utca sarkán ma is álló épületben) a Tizenkét ponttal együtt, mégpedig úgy, hogy Petőfi emlékezetből vetette papírra az egyes versszakokat, mivel a költemény eredeti kéziratát otthon felejtette. A "magyar sajtónak censura által meg nem fertőztetett ágyából az első törvényes testvérpárt" (Kléh István) fél tizenkettőkor kezdték nyomtatni és ahogy elkészültek, már szét is osztották az akkorra már szép számmal megjelent pesti polgárok között.

A Tizenkét pontot német nyelven is kinyomtatták a pesti német ajkú polgárság számára. A Nemzeti dal először 1848. március 18-án jelent meg német nyelven, Zerffi Gusztáv fordításában, a Pesten kiadott Spiegelben.
Egy óra tájban a forradalom "szervezői" kihirdették, hogy délután 3 órakor a Nemzeti Múzeum udvarán folytatódik a népgyűlés és ott osztják szét majd az addig elkészülő nyomtatványokat. Ezeket egyébként kiragasztották az utcasarkokra is, sokan így olvasták először.

Petőfi naplójában nem említi

A délutáni, múzeum előtti népgyűléssel kapcsolatosan Petőfi a következőket jegyezte naplójába: `A szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság.` Petőfi tehát felülről, a múzeumlépcsőről, illetve a lépcső oldalpárkányáról látta az egybegyűlteket és egy rövid beszédet biztosan mondott. Ennek a népgyűlésnek több szónoka is volt: Petőfi mellett Vasvári Pál és Irinyi József.

Rendszerváltással ért fel március 15-e
A Petőfi beszédről van egykorú forrás, de hogy a költő elszavalta-e a Nemzeti dalt a múzeum előtt nem tudjuk a választ. Sem naplója, sem a márciusi ifjak visszaemlékezései alapján nem adatolható, de az 1848 márciusában megjelenő és a nagy nap eseményeiről szóló hírlapi beszámolókban sem olvashatunk erről. Pedig az egykorú tudósítások minden egyes helyen megemlítik, hogy Petőfi március idusán hol szavalta el híres költeményét. Ezekből biztosan kiderül, hogy elszavalta a Pilvax kávéházban, majd az orvostanhallgatók és harmadszor a joghallgatók előtt is. Este a Nemzeti Színházban Egressy Gábor adta elő a verset.

A múzeum udvarán tartott népgyűlésen tehát Petőfi Sándor nem szavalt, hanem csak egy rövid buzdító beszédet tartott, lehetséges, hogy a jelenlevők közül számosan emiatt gondolhatták (messzebb állva, nem hallva őt), hogy a Talpra magyart szavalja. Egy ilyen szemtanú volt gróf Zichy Jenő, aki 14 évesen egy, a múzeummal szemközti házból látta Petőfit "szavalni". Zichy 68 évesen, 1904-ben emlékezett vissza, amikor már az utókor emlékezetébe élesen bevésődött a múzeum mellvédjén szavaló Petőfi alakja. "Gyermek voltam, de ma is úgy hallom, fülembe cseng, hogy ébredj magyar."

Interneten a 48-as honvédek
fényképei
Zichy láthatta Petőfit, de hallani, legalábbis tisztán aligha hallhatta őt (hangosítás hiányában). Mindenesetre az "ébredj magyar" felszólítás eljuthatott a szemközti házból figyelő Zichy füléig, igaz ilyen felszólítás a Nemzeti dalban nem szerepel. (Petőfi beszédében azonban szerepelhetett.) A tévedés, illetve a hagyomány születéséhez mégis a leginkább talán az a grafikai ábrázolás járulhatott hozzá, amely a Vahot Imre szerkesztette Pesti Divatlap 1848. április 22-i számának mellékletében szerepelt. A melléklet a Kálózdi János által megzenésített Nemzeti dal kottáját tartalmazta, a kotta címlapján az oldalpárkányon szavaló (beszédet mondó) Petőfi ábrázolásával. (Ez az ábrázolás aztán másolatokban és különböző variációkban terjedt el.)

Mi történt akkor valójában 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum előtti tágas téren? Először is kiosztották az időközben kinyomtatott Tizenkét pont és Nemzeti dal példányait, melyre Birányi Ákos, az egyik "márciusi ifjú" így emlékszik vissza: "...a nyomtatvány-kiosztók ezeket előbb egyenkint adogatni kezdték, de csakhamar ostromolt várkint rohantatván meg, csomókint magasra feldobták, s úgy szórták a nép közé. Ezer kéz viaskodott a légben utánok, és százat meg százat összetéptek, csakhogy még rongyait is szerencsések lehessenek birni...".

A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi adta át ünnepélyesen Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak, melyre saját kezűleg a következőket írta: "Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete." (Ezt a példányt ma is őrzi az Országos Széchényi Könyvtár.) Petőfi, Vasvári és Irinyi említett beszédein kívül még egy említésre méltó esemény történt: a népgyűlés elhatározta, hogy a pesti Városháza elé vonul és képviselői útján a Tizenkét pont elfogadását követeli a tanácsnokoktól. Közfelkiáltással a küldöttség tagjává választották Jókain, Irinyin, Vasvárin, Irányin és Egressyn kívül természetesen Petőfit is.