A Nemzeti dal és a Múzeum kertje
2007. március 15. 11:00
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=16816
Már több mint száz éve egy emléktábla hirdeti a Nemzeti Múzeum lépcsőzete bal mellvédjének falában, hogy Petőfi Sándor 1848. március 15-én "e helyről szavalta el" a Nemzeti dalt. A Nemzeti dal múzeumkerti hagyománya immár majd 160 éves, szinte egyidős a forradalommal, az aznapi valós történésekkel. Bár tévedésen alapul, elmondhatjuk, hogy az idő folyamán szép és nemes hagyománnyá vált. Olyanná, melyet nem szeretnénk elveszteni.
A köztudatban így él
A korabeli újságok híradásaiból tudjuk, hogy az emléktábla-állítás 1898-ban, az 50. évfordulón merült fel. Az emléktábla költségeinek fedezésére a Bölcsészhallgatók Segélyező Egyesülete indított gyűjtést. Az adományok azonban lassan csordogálhattak, mert az aranyozott betűkkel kivésett márványtábla ünnepélyes leleplezésére csak 1900. március 15-én kerülhetett sor. Az emléktábla ötlete Beöthy Zsolt irodalomtörténész, akadémikus, egyetemi tanártól származott, valószínűleg ő fogalmazta annak szövegét is.
Ez az emléktábla is jól tükrözi a korabeli köztudatot, melyet akkor nem cáfolt meg a történetírás sem. A történettudomány 1848-ról szóló szakmunkáin kívül a népszerű kalendáriumok és a különböző napilapok március tizenötödikei számai is erősítették a közvéleményben már meglévő tévhitet. Ez aztán olyannyira meggyökeresedett, hogy tulajdonképpen mind a mai napig tartja magát, noha évek óta minden ünnepi közvetítés kapcsán elhangzik a médiában, hogy Petőfi a Nemzeti Múzeum előtt nem szavalta el a Nemzeti dalt.
Az emléktábla |
A Tizenkét pontot német nyelven is kinyomtatták a pesti német ajkú polgárság számára. A Nemzeti dal először 1848. március 18-án jelent meg német nyelven, Zerffi Gusztáv fordításában, a Pesten kiadott Spiegelben. |
Petőfi naplójában nem említi
A délutáni, múzeum előtti népgyűléssel kapcsolatosan Petőfi a következőket jegyezte naplójába: `A szakadó eső dacára mintegy tízezer ember gyűlt a múzeum elé. A szabad téren, szabad ég alatt vész előtt zúgó tengernek látszék felülről a sokaság.` Petőfi tehát felülről, a múzeumlépcsőről, illetve a lépcső oldalpárkányáról látta az egybegyűlteket és egy rövid beszédet biztosan mondott. Ennek a népgyűlésnek több szónoka is volt: Petőfi mellett Vasvári Pál és Irinyi József.
Rendszerváltással ért fel március 15-e |
A múzeum udvarán tartott népgyűlésen tehát Petőfi Sándor nem szavalt, hanem csak egy rövid buzdító beszédet tartott, lehetséges, hogy a jelenlevők közül számosan emiatt gondolhatták (messzebb állva, nem hallva őt), hogy a Talpra magyart szavalja. Egy ilyen szemtanú volt gróf Zichy Jenő, aki 14 évesen egy, a múzeummal szemközti házból látta Petőfit "szavalni". Zichy 68 évesen, 1904-ben emlékezett vissza, amikor már az utókor emlékezetébe élesen bevésődött a múzeum mellvédjén szavaló Petőfi alakja. "Gyermek voltam, de ma is úgy hallom, fülembe cseng, hogy ébredj magyar."
Mi történt akkor valójában 1848. március 15-én a Nemzeti Múzeum előtti tágas téren? Először is kiosztották az időközben kinyomtatott Tizenkét pont és Nemzeti dal példányait, melyre Birányi Ákos, az egyik "márciusi ifjú" így emlékszik vissza: "...a nyomtatvány-kiosztók ezeket előbb egyenkint adogatni kezdték, de csakhamar ostromolt várkint rohantatván meg, csomókint magasra feldobták, s úgy szórták a nép közé. Ezer kéz viaskodott a légben utánok, és százat meg százat összetéptek, csakhogy még rongyait is szerencsések lehessenek birni...".
A Nemzeti dal egyik nyomtatott példányát maga Petőfi adta át ünnepélyesen Kubinyi Ágoston múzeumigazgatónak, melyre saját kezűleg a következőket írta: "Az 1848diki marczius 15kén kivívott sajtószabadság után legeslegelőször nyomtatott példány, s így a magyar szabadság első lélekzete." (Ezt a példányt ma is őrzi az Országos Széchényi Könyvtár.) Petőfi, Vasvári és Irinyi említett beszédein kívül még egy említésre méltó esemény történt: a népgyűlés elhatározta, hogy a pesti Városháza elé vonul és képviselői útján a Tizenkét pont elfogadását követeli a tanácsnokoktól. Közfelkiáltással a küldöttség tagjává választották Jókain, Irinyin, Vasvárin, Irányin és Egressyn kívül természetesen Petőfit is.