2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Sámánasszony használta az ötezer éves aranyszemet

2007. március 20. 09:30

Az iráni Sahr-i-Szokhtában egy időszámítás előtt 2900 körül keletkezett sírban pár hónapja női csontvázat találtak olasz és iráni régészek.

szakemberek megállapították, hogy tulajdonosa 180 centiméter magas, barna bőrű, afrikanoid koponyájú asszony volt. Az antik város annak idején a kelet-nyugati kereskedelmet lebonyolító karavánok útvonalán épült, ezért feltételezik, hogy Irán déli részéről vagy az Arab-félszigetről érkezett a karavánok egyikével. A lelet legnagyobb érdekessége azonban a bal szemgödrébe illesztett műszem.

Az olasz antropológusok, akik megvizsgálták a műszemet, elmondták, hogy egy 1,5 centiméter sugarú félgömbről van szó, amely talán bitumen masszából készült. Külső felén középen egy kis vésett kör látszik, amelyből sugarasan nyolc vonal indul ki. A protézis két oldalán egy-egy lyuk szolgál a rögzítésre. Viselője zsinórt fűzött bele, amelyet a fején hátul kötött össze. A mikroszkópos vizsgálat azt is kiderítette, hogy a félgömböt kívülről vékony arany-ezüst lemez borította.

A protézist nem az asszony halála után illesztették a szemgödrébe, nyilvánvaló jelei vannak annak, hogy életében hosszan viselte: a félgömb hátsó felén közel a szélső feléhez látható egy kopás, amely járomcsonttól származik és a zsinór is vésett egy kis barázdát a lyukban.

Arra is találtak magyarázatot, hogy miért nem igazi szemhez hasonlító műszemet viselt az asszony, holott a régi mesterek rendelkeztek olyan tudással, hogy ezt is elkészíthették volna. A protézisnek valószínűleg főleg az volt a funkciója, hogy csillogása titokzatossá, természetfeletti hatalommal rendelkezővé tegye viselőjét. Olyan valakivé, aki meglátja azt is, ami a többi közönséges halandó előtt rejtve marad. Így jutottak arra a következtetésre, hogy az asszony sámán lehetett.

A sírban mellette találtak még egy türkiz nyakláncot, egy egzotikus formájú bronztükröt, továbbá körülbelül 30, helyi készítésű kelyhet és vázát.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár