2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az izraeli arabok egyharmada szerint hazugság a holokauszt

2007. március 20. 18:00

Az izraeli arabok 28 százaléka gondolja úgy, hogy a holokauszt hazugság a Haifai Egyetem társadalomtudományi intézete által elvégzett tanulmány szerint.

Ez az arány a felsőfokú diplomával rendelkezők körében még magasabb: eléri a 33 százalékot is - mutat rá a Szami Szmoosa professzor vezetésével elvégzett kutatás. A zsidó állam 1948-ban történt létrehozásakor a saját területein maradt mintegy 160 ezer palesztin leszármazottai alkotta izraeli arab közösség 1,2 millió főt számlál, azaz Izrael összlakosságának 19 százalékát teszi ki.

A tanulmány szerint a izraeli arabok 49,7 százaléka tartja indokoltnak, hogy a Hezbollah tavaly július 12-én elrabolt két tartalékos izraeli katonát, aminek következtében Izrael 33 napos háborút vívott Libanonban a síita szervezet ellen. Az izraeli arabok mindössze 18,7 százaléka támogatta ezt a háborút, és 48,2 százalékul szerint jogos volt, hogy a Hezbollah több mint 4000 rakétát lőtt ki Izraelre, míg 89,1 százalékuk "háborús bűnnek" nevezte, hogy Izrael Libanont bombázta.

A megkérdezettek 76 százaléka szerint a cionizmus "rasszista", és 60 százalékuk tartott attól, hogy tömegesen kiutasítják őket arab országokba.

Az izraeli zsidók 68,4 százaléka ismerte be, hogy tart arab honfitársai esetleges polgári engedetlenségétől és 63,3 százalékuk közölte, hogy elkerüli az izraeli arab városokat.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár