2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szabadlábon a tibeti tudós

2002. július 15. 15:14

Kína összességéban 41 évig politikai fogolyként tartotta fogva Tanak Dzsingme Szangpo-t, aki szabadulása után az USA-ba érkezett.

Valószínűleg Kína leghosszabb ideig fogvatartott politikai foglya volt a most 76 évesen szabaduló tibeti tudós, Tanak Dzsingme Szangpo.

 

 

Egy küzdelmes élet

  • 1960-ban azzal az indokkal tartóztatták le, hogy Lhasa egyik általános iskolájában tanítóskodva "reakciós gondolkodásával fertőzte a gyermekek lelkét".
  • 1964-ben újra elítélték három évre mert Tibet kínai elnyomása ellen emelt szót.
  • 1970-ben Tanak újabb tíz évet kapott Sangyip börtönében, mert a vád szerint "ellenforradalmi propagandát folytat". Éppen akkor kapták el mikor unokaöccsével egy levelet próbált küldeni a dalai lámának melyben a Tibetben zajló kínai attrocitásokat ecsetelte.
  • 1979-ben, 53 éves korában a börtönből egyenesen átnevelő táborba küldték Nyethang-ba, Lhasszától 60 km-re nyugatra.
  • 1983 szeptmber 3-án újra börtönbe került, mert a kínai hatóságok ellen buzdító röplapot ragasztott a lhasszai Jokhang szentély főbejáratára, amiért a 15 év börtön mellé még 5 évre politikai jogainak gyakorlásától is megfosztották.
  • 1988-ban az ítéletet további öt évvel emelték, "ellenforradalmi propaganda terjesztése" miatt.
  • 1991-ben Tanak egyéni tiltakozóakcióba lépett: egy magasrangú svájci delegáció érkezésekor "Free Tibet" szavak bekiabálásával vonta magára a figyelmet. A hatóságok egy őrült akciójának igyekeztek beállítani a történteket.
  • 1992-ben újabb nyolc évre bebörtönözték 3 év politikai és polgári jogfosztás mellett, ezzel 28 évre emelve a letöltendő éveinek számát.
  • tibet.com | tibettimes.com | savetibet.org

  • Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

    Miért támogassam a Múlt-kort?

    2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
    Olvasta már a Múlt-kor
    történelmi magazin
    legújabb számát?

    kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

    Nyomtatott előfizetés vásárlása
    bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
    Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
    9 945 ft 8 990 Ft
    Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
    Az első 500 előfizetőnek.
    20 000 ft 14 990 Ft

    Játsszon!

    Miről híresült el I. Miklós pápa?

    Történelmi adattárak

    Mi történt a szülinapomon?

    Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

    Bezár