2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Francia ágyúgolyó süllyesztette el VIII. Henrik zászlóshajóját

2008. november 17. 09:47 The Daily Telegraph

A Mary Rose katasztrófája 500 éve foglalkoztatja a szakértőket: sokáig a tervezési hibákkal okolták a hadihajó süllyedését, most azonban egy francia támadás szolgáltat magyarázatot a balesetre, amit a Tudor propagandagépezet később szándékosan eltitkolt.

A franciák és angolok között Solent-nél, azaz a Senki földjén vívott küzdelemben 1545-ben VIII. Henrik szeme láttára elsüllyedt Mary Rose-t 1982-ben emelték ki hullámsírjából, és azóta Portsmouth-ban látható.

A hajó süllyedése igazi katasztrófa volt: VIII. Henrik flottájának büszkesége a közhiedelem szerint a rossz tervezés miatt billent meg, és fordult át, majd süllyedt a tenger fenekére. A történészek egy része szerint a nyelvi nehézségek okozták a hajó süllyedését, hiszen a legénység az utasításokat nem értve engedte, hogy a tengervíz befolyjon az ágyúnyílásokon. A helyzetet csak nehezítette az erős szél, és így a hajó könnyen megbillenhetett.

A Portsmouth-i Egyetem új kutatása azonban szembeszáll a hasonló ötletekkel: szerintük mindez badarság, és a Mary Rose sorsát egy kisebb francia galleonról leadott ágyúlövés pecsételte meg. Az ütközetről készített sussexi Cowdray-i metszet elemzése, a modern térképek vizsgálata, majd egy ezekből létrehozott háromdimenziós csataszimuláció sok korábbi kérdésre választ adott. Érdekesség, hogy a metszetről csupán egy másolat maradt fenn, amelyet azelőtt készítettek, hogy az eredeti képet rejtő ház 1793-ban leégett. Ráadásul a kép nem csupán egy adott pillanatot ábrázol, hiszen a gondos elemzés alapján kiderült, hogy az inkább egyfajta csata-narratíva, amely a Mary Rose sorsát volt hivatott elbeszélni.

Az adott nap időjárását a korabeli leírások alapján sikerült rekonstruálni, így a hajók mozgását a GPS-technikákkal könnyedén a szelekhez igazították, majd az is kiderült, hogy a metszeten látható hajók közül melyik milyen irányban haladhatott. Ennek alapján a francia és angol taktikát is újraalkották, és a szimulációban aztán a kutatók számára is meglepőnek bizonyult, ahogy a Mary Rose szép lassan beúszott a francia hajók tűzvonalába.

A végzetes lövést az angol hajókra korábban többször is veszélyt jelentő kisebb francia galleonok egyike akkor adta le, amikor az éppen menekülőre fogta volna a dolgot, vagy az is lehet, hogy még le volt horgonyozva. Amikor aztán az ágyúgolyók ütötte lyukon a víz beömlött a hajótestbe, az teljességgel instabillá és irányíthatatlanná vált. A vízvonaltól messze lévő ágyúnyílások ekkor kerültek közel a tengerhez, és egy szint után az egész hajótest megbillent.

A kutatást vezető Dr. Dominic Fontana szerint ebből a parton állók semmit sem láthattak, és mindez úgy tűnt, mintha a szél fordította volna át a hajótestet. A kutató szerint Henriknek már az is elég megalázó lehetett, hogy flottája büszkesége az orra előtt süllyed el, így arra nagyon ügyeltek, hogy senki ne tudja meg, miszerint ez a franciák érdeme lehetett.

Az elméletet bizonyítékokkal is sikerült alátámasztani: eszerint a hajótestben több helyen is nyoma maradt a francia lövéseknek, illetve egy francia gránit ágyúgolyót is találtak. A hajótestben végzett vizsgálatok egyben arra is rámutattak, hogy a tengerészek mindent megpróbáltak megtenni, hogy befoltozzák ezt a lyukat, ám sikertelenül.

A teória részleteit a What really sunk the Mary Rose? című dokumentumfilmben, november 24-én mutatják be a History Channelen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár