Titokban búcsúztatta Batthyányt a dualizmus elitje

Batthyány Lajos miniszterelnök újratemetése jól tükrözi a dualizmus érzelmi ellentmondásosságát: a hivatalos politika szereplői magánemberként vettek részt korábbi társuk búcsúztatásán.

Titokban csempészték ki a holttestet

Friedländer orvostanhallgató szokásos esti sétájára indult 1849. október 6-án. Az Újépülethez közeledve hatalmas tömeg forgataga ragadta magával. Míg szorultan várakozva állt ott, hirtelen lovas katonák vágtattak elő és két oldalt felsorakoztak. Ezután egyenruhás katonák jöttek, középen egy magas, tiszteletet parancsoló alak hófehér arccal, kopasz fővel és hosszú szakállal. A férfiú - mint azt a körülötte állóktól megtudta - állítólagos árulásáért halálra lett ítélve. Borzongás futott keresztül az ifjún, midőn észrevette, hogy ez ugyanaz a férfi, ki a miniszterek között korábban az első helyet foglalta el.

"Vérem folyása megállott és majdnem kővé váltam" - írta később, 1870. június 26-án a Vasárnapi Újság hasábjain - "midőn őt méltóságteljesen és minden támasz nélkül szemléltem előlépdelni, az ő átszellemült arca tanúsította magasztos jellemének tisztaságát, úgy nagy szívének ártatlan voltát. (...) Majd letérdelt, és miután arcáról letörülte volna a verítéket, reászegezték a jágerek fegyvereiket, céloztak, tüzet adtak, és a lélek elvált a testétől." Ekkor az ifjú nem tudhatta, hogy a hófehér arc a nagy vérveszteség következménye, ugyanis a gróf az éjjel, takaróját a fejére húzva, két őr jelenlétében- kik az egészből semmit nem vettek észre - öngyilkosságot kísérelt meg azért, hogy a megalázó akasztást elkerülje.

Barabás Miklós: Batthyány Lajos képmása, 1848

Komoly lélekjelenlét kellett ahhoz, hogy egy jajszó nélkül- a felesége által becsempészett kis levélbontó késsel - először saját szívébe szúrjon, majd felvágja karján és nyakán az ütőeret. Ám a hatalom az eredeti ítéletet mindenáron keresztül akarta vinni, ezért Anton Bee, osztrák törzskari főorvos Batthyány sebeit bekötözte, ezeket a gróf letépte, így végül a félholt ember kezeit is összekötözték. Estére különféle izgatószerekkel olyan állapotba hozták, hogy saját lábán ment ki a vesztőhelyre, ahol megkönnyebbülten látta, hogy nincs akasztófa. Lichtenstein herceg saját felelősségére az ítéletet golyó általi halálra változtatta.

A grófné férje holttestének átvételével dr. Hausmannt, a család háziorvosát bízta meg. A katonai hatóságok azonban megtagadták, hogy a holttestet a családi sírboltba szállítsák. A kivégzés után a tetemet - a katonai szabályok szerint három órán keresztül - a vesztőhelyen hagyták, majd a Rókus kórház halottasházába vitték, ahol az a sors várt rá, hogy a kórház legszegényebbjeivel együtt egy közös sírgödörbe dobják. A diktatúra tudatosan akarta megfosztani a nemzetet még az emlékezés lehetőségétől is.

Ekkor azonban akadtak bátor vállalkozók, akik felismerve a helyzet jelentőségét, gyors cselekvésre szánták rá magukat. Szántóffy Antal józsefvárosi plébános már előző nap "belekeveredett" az eseményekbe, hiszen őt Batthyány grófné kérte meg, hogy adjon vigasztalást férjének a halál órájában. Bár a plébános végül csak egy pillanatra találkozott a gróffal, nyilván ez a személyes érintettség megerősítette őt abban az elhatározásában, hogy megmentse a gróf holttestét a jeltelen temetéstől.

Batthyány holttestének azonosítása, 1870. március 29.

A kivégzés másnapján - a szigorú parancs ellenére - a Rókus kórház igazgatójánál sikerült kieszközölnie, hogy Dr. Hausmannal a Józsefvárosi temetőbe szállítsák a nevezetes halottat. Ám ez csak csel volt: a temetőben a plébános megjátszotta, hogy az ásott sírgödör nem megfelelő, s tekintettel a késő éjszakai órára, megparancsolta a kórházi kocsisnak, hogy kövesse. Visszafelé a vámháznál felállított ellenőrző ponton már gond nélkül áthaladhattak. Gyorsan a ferencesek kriptájába hajtattak, ahol Dank Agáp házfőnök, akivel a plébános már előre megállapodott a részletekben, felkészülten várt rájuk. Miután a halottaskocsi elrobogott, gr. Batthyány Lajos miniszterelnök teteme szerény, csendes egyházi szertartás keretében beszentelésre és eltemetésre került. A sírhelyet csupán egy befelé fordított G. B. L. kezdőbetűket feltűntető márványtábla zárta le. Ezt nyitották fel 1870 márciusában az ünnepélyes újratemetés előkészületeinek kapcsán.

A szabadságharcot követő megtorlás és abszolutizmus éveiben csupán néhány beavatott ismerte a ferencesek kriptájának titkát. A svájci emigrációból 1856-ban hazatért özvegy rendszeresen felkereste a jeltelen sírhelyet, és tudomásunk van arról is, hogy ugyanitt Damjanich János özvegye - aki Batthyányné közeli jó ismerőse volt - minden év október 6-án misét mondatott az 1849-es vértanúk emlékére, természetesen a szándék nyilvánosságra hozatala nélkül.

Szakálláról és bársony kabátjáról azonosították

1870 január elején a kormány hivatalos lapja, a Pesti Napló szerkesztősége vetette fel, hogy Batthyány Lajos grófnak rendezzenek ünnepélyes temetést, mely tőle halálakor megtagadtatott. Ez a gesztus jelzi, hogy az uralkodóval immár kiegyezést kötött magyar kormány igyekezett beilleszteni az 1848/49-es forradalom és szabadságharc vértanúinak és hőseinek emlékét az új rendszerbe.

Ez nem volt könnyű feladat, hiszen sértette Ferenc József érzékenységét, akinek - ugyan immár megkoronázott magyar királyként - felelőssége nem volt vitatható az 1849. október 6-i véres megtorlásokban. Ennek az ellentmondásnak az áthidalására született az a megoldás, hogy a hivatalos temetés megrendezését nem a kormány, hanem Pest város képviselőtestülete vette kezébe - mint később 1894-ben Kossuth temetésénél - s egy új közegészségügyi szabályra hivatkozva - elrendelte Batthyány Lajos gróf holttestének exhumálását és újratemetését a pesti Kerepesi úti köztemetőben.

A temetési menet a Múzeum előtt, 1870. június 9.

A temetés megszervezésére felállított bizottság Királyi Pál elnökletével, a miniszterelnök fiának, gróf Batthyány Elemérnek jelenlétében felnyitotta a sírt, hogy megállapítsák a holttest azonosságát. "A sírbolt szabad terére kihozatván, a koporsó teljesen széthullott; a tetem is már nagyon enyészetnek indult. Az elhunytnak szép nagy szakálla azonban teljes épségben fennmaradt, s annak színe is bizonyossá tevé az ugyanazonosságot. A koponya már szétmállott, de még mindig meglátszik azon golyó helye, mely a nemes éltet kioltá. A hulla fekete ruhába volt öltöztetve, s az öltözetdarabok közül a posztó mellény maradt meg legjobb épségben. Azonban a fekete bársony magyar kabát, melyben a vértanú elhunyt, szintén megismerhető" - írja a korabeli jegyzőkönyv.

Az 1870. június 9-i gyászünnepélyt hosszas előkészületek előzték meg. Dacára a kényszerűen visszafogott hivatalos állami megnyilvánulásoknak, a temetést az ország valódi nemzeti ünnepként élte meg, s ezzel a nemzet önmagának szolgáltatott igazságot, ahogy ezt a Vasárnapi Újság már akkor megállapította. A temetést megelőző napon, június 8-án reggel 9 órától este 9-ig Batthyány Lajos gróf díszkoporsóját a pesti ferencesek templomában tették ki közszemlére. Június 9-én, a temetés napján az egész város gyászba öltözött. A középületeken fekete zászlók lengtek, az üzletek zárva tartottak. Délután 1 órakor a templom kapui bezárultak az emlékezők előtt, és az ünnepélyes temetési szertartás kezdetéig a ravatal magányos csendjében az özvegy átadhatta magát személyes emlékeinek és fájdalmának.

A délután háromkor kezdődő gyászszertartást Szabó József esztergomi kanonok vezette, a ferencesek nevében pedig Piry Czirjék házfőnök emlékezett, aki igyekezett Batthyány alakját a kiengesztelődés jegyében beilleszteni a dualizmus rendszerébe. A miniszterelnökben immár a kiegyezéssel megvalósult alkotmányosság nemzeti vértanúját látta. Délután négykor százezres tömeg kísérte Batthyány Lajos földi maradványait a Kerepesi temetőbe.

A Batthyány örökmécses felavatása, 1926. október 6.

A Vasárnapi Újság tudósítója a menetben Andrássy Gyula miniszterelnököt, Eötvös József, Horvát Boldizsár, Gorove István, Kerkapoly Károly és Szlávy József minisztereket; Deák Ferencet egyszerű fekete magyar díszöltözetben és a képviselőház számos tagját vélte látni pártállásra való tekintet nélkül. Az első magyar miniszterelnök földi maradványait a Kerepesi út melletti sírkert délkeleti részén egy négyes fasor szélén, középmagasságú domb tetején, egyszerű márvány üregben helyezték örök nyugalomra. A díszes síremlék Schickedanz Albert tervei alapján 1874-ben készült el.

Volt azonban az ünnepségnek egy sajátságos jelenete is. Az Újépület oldalában, a miniszterelnök kivégzésének színhelyén, azon a helyen, hol Batthyány térdelt, a fasor egyik fájára egy babérkoszorút, a másikra egy gyászfátyollal bevont nefelejcsfűzért illesztett egy ismeretlen kéz. A babér felett egy kis olajmécs lobogott. Ez az egyszerű de jelentős dísz a katonai laktanya oldalában még sokáig látható volt. Senki nem akart, vagy nem mert hozzányúlni. Elgondolkodtatóan hosszú idő telt el azonban, míg a kivégzés emlékhelyén 1926-ban végre felállították a Batthyány örökmécsest.