Egy eltűnt falu nyomában

A Vértesben, Gánttól északra található Kápolnapuszta nevét az érdeklődő közönség akkor ismerthette meg, amikor 1979-ben Rockenbauer Pál és csapata eljutott oda a `Másfélmillió lépés Magyarországon` felvételei során. A Vértesről szóló epizódban meglehetősen nagy teret szenteltek az akkor már csak három házból álló településnek és egyetlen lakójának. A pusztát azóta is jelölik a turistatérképeken, különböző útikalauzokban mint táborhely szerepel. A mára jószerivel nyomtalanul eltűnt Kápolnapuszta múltja meglehetősen tanulságos, de semmiképp nem tipikus.

Gánt a Google Maps térképén

A Gánttól gyalogszerrel körülbelül egy óra alatt elérhető egykori falu a Vértes hegyeitől övezett völgyben fekszik. Sok ember megfordul ott, hiszen az Országos Kéktúra útvonala is áthalad rajta. A földrajzi közelség okán történelme azonos Gánttal, amely 1926-tól bauxitbányászatunk egyik központjának számított. Gántot 1193-ban III. Béla a székesfehérvári kereszteseknek adományozta, ám az a török időkben elpusztult, akárcsak Kápolnapuszta. A terület 1690-ben a Hochburg-család birtoka lett, utána pedig a Lamberg-, majd a Metán-családé.

Gántra 1757-től főként német telepesek költöztek, azonban a mostoha körülmények, majd a történelem viharai miatt előbb Amerikába vándoroltak ki, majd az itthon maradottakat a II. világháború után kitelepítették Németországba. Az 1926-os kezdetek után a német érdekeltséggel induló bányaművelés 1938-ra már a világ bauxittermelésének egyötödét adta, és itt volt Európa első külszíni bányája. A bányászat mára már megszűnt, de a település a régió turisztikai központjaként megőrizte jelentőségét (a közigazgatásilag hozzá tartozó Vérteskozma üdülőfalu lett).

A községtől északra fekvő egykori Kápolnapuszta a korábbi évszázadokban sem volt nagy méretű: az 1790-es években mindössze 16 ház állt itt 101 lakossal, az 1930-as években pedig 62 fő lakott itt. Sorsa 1945. március 16-án pecsételődött meg. A front már 1944 végén átszelte Fejér megye vonalát, rengeteg szenvedést okozva a lakosságnak. A Roncskutatók portálján olvasható leírás szerint az 1. magyar huszárhadosztály maradványai pont a Csákvár és Gánt közötti területre húzódtak az orosz támadások elől, de sokáig nem tudtak ellenállni. A szovjetek hamarosan elfoglalták Székesfehérvárt, és vele együtt az egész megyét.

Ekkortájt 20 család élt Kápolnapusztán, akik ki voltak téve a szovjet katonák fosztogatásainak, zaklatásainak, miközben a külvilágtól három hónapig teljesen el voltak zárva. Ennek tragikus következményei lettek, bár pontosan nehéz kideríteni, mi váltotta ki a későbbi szörnyűségeket. Gánt honlapja szerint a szovjetek erőszakoskodásai miatt egy falubeli feljelentést tett a csendőrségen, amit aztán a szovjetek kegyetlenül megtoroltak, és a falu szinte teljes férfilakosságát kiirtották. Egy túlélő, Molnár Józsefné szerint viszont két magyar katona civil ruhát öltve kezdte lőni az oroszokat, és a bosszú ennek lett a következménye. A túlélők Pusztavámra, vagy Gántra költöztek, 4-5 család még ugyan maradt itt, az 50-es években azonban ők is elköltöztek.

Akik a borzalmakat túlélték, már nem kívánkoztak vissza, így a falu feledésbe is merült, egészen 1979-ig. Ekkor a "Másfélmillió Lépés Magyarországon" felvételei során Rockenbauer Pál és csapata interjút készített Kápolnapuszta egyetlen lakójával, Farkas Lászlóval. Három ház volt már csak itt ez idő tájt: az egyik a székesfehérvári pedagógusok kulcsosháza, a másik egy romos épület, a harmadik pedig az egyetlen lakott ház. Farkas László egymaga gazdálkodott, és havonta járt be Gántra vásárolni, illetve elhozni a postáját.

Az interjú után egy évvel azonban Farkas meghalt, így mára a poros szekérút Gántról csak egy rétre, illetve egy romos házhoz visz. Az egykoron gyógyhatásúként emlegetett Vörösmarty-forrásnak már csak a foglalata van meg, vize zavaros. A magyar katonák által egykoron kiépített árokrendszer maradványai még fellelhetők, akárcsak a falu temetője a kivégzettek sírjaival.