Hurrikán söpörte el az első floridai gyarmatot
2007. október 16. 11:00
A floridai Pensacola-öbölben újabb középkori hajóroncsra bukkantak a régészek: hat másik vitorlással együtt ezt is 1559-ben süllyesztette el a térségben tomboló hurrikán.
Korábban
A spanyol Tristán de Luna kapitány vezetésével alapított első európai kolónia nem sokáig állt fenn Floridában, ugyanis nem sokkal a telepesek megérkezése után szinte valamennyi, a kikötőben horgonyzó hajójuk egy hurrikán áldozatává vált. A közel ötszáz évvel ezelőtt elsüllyedt vitorlás már a második roncs, amely információval szolgálhat a régészeknek az 1561-ben feladott nyugat-floridai telep megismeréséhez.
A leletet megtaláló búvárok |
"A próbakutatások szerint mintegy 18-20 méteres konzerválódott hajótörzs lehet még a helyszínen, amely akár a flotta közepes méretű hajójából is származhat" - mondta Gregory D. Cook, a Nyugat-Floridai Egyetem régésze. Szakértők szerint a 4 méteres mélységben talált maradványokat nem fogják kiemelni az öböl vizéből.
A balul sikerült expedícióból származó első vitorlást a mostani maradványok közelében 1992-ben találták meg. A kutatók szerint az 1559 szeptember 19-én pusztító hurrikánban összesen hét hajó veszett oda.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap