2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Meghal James Albert Michener amerikai író

2004. szeptember 13. 12:06

New York-ban született 1907. február 3-án. Egyetemi tanulmányait különböző amerikai városokban, a Harvardon, valamint a skóciai St. Andrews Egyetemen, illetve az olaszországi Sienában végezte. Öt évig a Colorado State College pedagógiai tanszékén tanított, majd a Macmillan Könyvkiadó szerkesztője lett. A II. világháborúban a haditengerészetnél szolgált a Csendes-óceánon, és itt szerzett élményei ösztönözték írásra. Első elbeszéléskötetével a Tales of the South Pacific (Dél-tengeri történetek) című könyvével 1948-ban Pulitzer-díjat nyert. A kötetből nagysikerű musical, illetve film is készült. Ezután fél évszázados pályafutása során több mint negyven regényt írt, megörökítve az 1956-os magyarországi eseményeket is. Alig volt a világnak olyan része, ahol hosszú élete során ne fordult volna meg. Legismertebb regényeinek színhelye nem is Amerika. Könyveinek jelentős része személyes élményein alapult, élvezetes, szórakoztató regényírói stílusa remekbe szabott földrajzi leírásokkal, történelmi események felvillantásával elegyedik. Szellemiségét az egyetemes emberi értékek tisztelete, a határtalan humanizmus jellemezte. Az 1956-os magyar forradalom Ausztriában érte, ő maga is segédkezett a Magyarországról menekülőknek. Akkori élményeit egy évvel később már Hawaii-ban írta meg The Bridge at Andau, (A mosontarcsai híd) címmel. (Andau, egyébként az 1920-ban Magyarországtól elszakított Mosontarcsa osztrák neve.) Híresebb regényei még Sayonara (japán-amerikai szerelmi történet), Hawaii (regény és film, az USA 50. államának állít irodalmi emléket), Karavánok (egy romantikus amerikai lány afganisztáni kalandjairól szól), Vissza a paradicsomba, A tavasz füzei (önéletrajzi regény), Elnöki lottó, Az Egyezség, Ibéria (regények), Az élet minősége (tanulmányok). Utolsó könyve, a Century of Sonnets címmel 1997 elején jelent meg. Műveit 75 millió példányban adták el világszerte, mintegy 50 országban szerepeltek a toplistán. Számos könyvét megfilmesítették, illetve sikeres tv-játékokat készítettek belőlük.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár