Reneszánszukat élik a történeti múzeumok Amerikában
Visszafordíthatatlan átalakulások zajlanak a történelem múzeumi feldolgozásában. A múlt megismerése talán soha sem volt szórakoztatóbb, mint a mai tömegkultúrában.
Könnyebben azonosulnak az interaktivitással
A Quantico (Virginia) mellett fekvő Haditengerészeti Múzeumban a látogatók virtuális táborhelyen tehetik próbára bátorságukat és céllövő képességüket. Mount Vernonban George Washington birtoka előtt hosszú sorok kígyóznak, miközben a Függetlenségi Háború Színházban ágyúdörgés és hóesés teszi még hitelesebbé a Delaware folyón való átkelés megjelenítését. A washingtoni Nemzetközi Kémmúzeum (International Spy Museum) előtt pedig a 16 dolláros jegy ellenére hosszú sorok állnak, hogy más személyazonossággal részt vehessenek egy képzeletbeli kémkedésben, kipróbálhassák a tollba épített kamerát, a cipőbe rejtett telefont és a 007-es ügynöknek megálmodott szuperkocsit - számolt be róla a lap.
A múzeumigazgatók és kurátorok egyre inkább felismerik az abban rejlő lehetőséget és nyereséget, hogy az amerikaiak többsége nem igazán jártas az ország történelmében, amelyért a középiskolai történelemtanítás hiányosságai felelnek. Roy Rosenzweig és David Thelen történészek 1998-ban megjelent "The Presence of the Past" (A múlt jelene) című könyve közel 1500 ember megkérdezésével többek között arra keresett választ, mennyire töltik be céljukat a középiskolai történelemórák. Talán nem meglepő, a leggyakrabban adott spontán válasz az "unalmas" volt. Rosenzweig szerint, ha a helyek és adatok bemagolása ilyen kevés vonzerővel bír is, a történeti múzeumok igen népszerűek az amerikaiak körében. "Az emberek azt értékelik a történeti múzeumokban, hogy ott valós kapcsolatba kerülnek a történelemmel."
Az újonnan megnyílt vagy építés alatt álló múzeumok száma igen nagy. Az elmúlt két évben a következő múzeumokat adták át: Haditengerészeti Múzeum (Triangle, Virginia), Első Világháborús Múzeum (Kansas City, Missouri), Abraham Lincoln Múzeum (Springfield, Illinois), Amerikai Polgárháborús Központ a richmondi Tredegar vasöntöde területén, Afrikai Diaszpóra Múzeum (San Francisco), Muhammad Ali Központ (Louisville, Kentucky), Museo Alameda (San Amtonio), Arab-Amerikai Nemzeti Múzeum (Dearborn, Michigan), Atomkísérleti Múzeum (Las Vegas), és egy több mint 20 földalatti vasutat magában foglaló új program. A régi helyeket - a gyarmati Williamsburg, Jamestown, Yorktown és Mount Vernon - felújították, Gettysburgnél pedig a jövő évre elkészül az új látogatói központ.
|
Elleshetjük Mohamed Ali technikáját is |
Mindenki a maga történésze
Az új múzeumok többsége rengeteget költ multimédiás eszközökre és interaktív kiállításokra. A louisville-i Mohamed Ali Központban például a rajongók megtanulhatnak "pillangóként lebegni és méhecskeként szúrni" az "Edzés Alival" című kiállításon, amely árnyékbokszolást, ritmusgyakorlatokat kínál, és lehetőséget nyújt az ökölvívó ütéserejének érzékelésére is. Az élmény ugyan megfizethetetlen, de a múzeumnak 80 millió dollárjába került.
|
Élő közvetítés Lincoln választási kampányából |
A 2005. április 19-én megnyitott Abraham Lincoln Múzeum látogatói az 1860-as évek Fehér Házában sétálhatnak, ahol egy írótoll éppen a gettysburgi beszédet írja. A TV-stúdióból Tim Russert tudósít az 1860. évi választásokról, miközben választási hirdetések is elhangzanak. A kiállítás 90 millió dollárba került. "Nincs semmi, amit ne tennénk meg, hogy becsalogassuk az embereket" - mondta Bob Rogers, a kiállítás tervezője, a múzeum megnyitóján. (Az Abraham Lincoln Múzeum januárban fogadta egymilliomodik látogatóját, ami rekordnak számít az elnöki múzeumok között.)
A történeti múzeumok állami tulajdonban lévő 80%-a azonban nem engedheti meg magának ezt a költekezést. Sokakban felmerülhet a kérdés: szükség van egyáltalán erre?
A történészek, múzeumigazgatók és kurátorok gyakran hangsúlyozzák, hogy a múzeumok az eseményekről szólnak, amelyeket egyre jobb módon kell bemutatniuk a jövendő nemzedékeknek. "Minden múzeum igyekszik új utakat keresni, hogy becsalogassa az egymást követő generációkat, és ennek oka igen egyszerű. A jövőben ugyanis közülük kerülnek ki a látogatókon kívül a döntéshozó testületek tagjai és az adományozók. Ezek az emberek hoznak majd döntéseket a múzeum jövőjéről" - mondja Davis.
Lonnie G. Bunch, a chicagói Történelmi Társaság elnöke például létrehozott egy projektet, amelyben Studs Terkel író irányításával néhány tinédzser arról kérdezte az idős embereket, milyen élet folyt a városban gyermekkoruk idején. Ezek az eddig ismeretlen történetek - 40 év kutatásával kiegészítve - adják majd az alapját a Washingtonban megnyíló Afroamerikai Történelem és Kultúra Múzeuma kiállításának.
Végül a történészek is egyetértenek abban, hogy nem számít, milyen formában mutatják be a történetet. "Általánosságban úgy vélem, hogy minden jószándékú, a történelmi hitelességet szem előtt tartó, az emberek múlt iránti érdeklődését felkeltő kezdeményezés jó dolog" - véli Edward L. Ayers, a Richmondi Egyetem elnöke, a polgárháború elsődleges forrásait összegyűjtő "Árnyékvölgy projekt" létrehozója. "A fiatalabb generációk hálásak lesznek nekünk, hogy eddig soha nem látott módon szólaltatjuk meg a múltat. Nem az a legnagyobb veszély, hogy az emberek dramatizálva kapják a történelmet, hanem az, ha már egyáltalán nem érdeklődnek iránta."