2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megállapodtak a német elüldözöttek emlékhelyéről

2007. október 26. 08:00

Végleges megállapodás jött létre a német kitelepítettek, illetve elüldözöttek központi emlékhelyének felállításáról - jelentették be berlini kormányzati források.

A pályaudvar a háború végén

német Elüldözöttek Szövetsége (BdV) által évek óta sürgetett központ létrehozásának részleteiről Bernd Neumann konzervatív kulturális államminiszter és Wolfgang Thierse, a Bundestag szociáldemokrata alelnöke állapodott meg, s a tervet rövidesen a kormány elé terjesztik. Értesülések szerint csak a tervezési munkálatokra 1,2 millió eurót irányzott elő a hivatalban lévő nagykoalíciós kabinet.

A BdV által szorgalmazott központ végül is a kormány teljes támogatásával jön létre. A tervezett helyszín Németország és Európa egykori legnagyobb pályaudvara, az Anhalter Bahnhof közvetlen közelében lévő Deutschlandhaus. A központ - mint kiszivárgott -   a II. világháború után elüldözöttek sorsát bemutató kiállításoknak, dokumentációs központnak, a témával foglalkozó tanácskozásoknak, illetve konferenciáknak ad helyet, s ezen kívül a megbékélés szellemében egyfajta találkozóhelyül is szolgál majd.

Az emlékhely létrehozását teljes egészében a szövetségi hatóságok finanszírozzák, s a Német Történeti Múzeumhoz tartozó alapítvány égisze alatt működik majd. Erika Steinbach, az Elüldözöttek Szövetségének elnöke szerdai nyilatkozatában üdvözölte a megállapodást. Annak a nézetnek adott hangot, hogy a helyszín, illetve a koncepció teljes mértékben megfelel a BdV törekvéseinek.

Erika Steinbach

A szövetség a hét elején ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját. A jubileumi ünnepségen Angela Merkel kancellár mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy kormánya támogatja a szövetség tevékenységét, illetve célkitűzéseit, s ezzel összefüggésben a tervezett emlékhely mielőbbi felállítását. Mind Merkel kancellár, mind egy későbbi nyilatkozatban Wolfgang Thierse parlamenti alelnök figyelmeztetett a tervvel kapcsolatos, mindenekelőtt cseh és lengyel "érzékenységre".

Prága és Varsó ugyanis az elmúlt időszakban többször is tiltakozott a  tervezett központ ellen, s a szövetséget a történelem állítólagos meghamisítását célzó törekvésekkel vádolta. Ebből kiindulva a kancellár a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta, míg Thierse kijelentette: egyértelművé kell tenni, hogy  az elüldözéseknek, illetve a kitelepítéseknek emléket állító központ megbékélést célzó európai projekt, s nem pedig a németek "nemzeti tisztára mosását" szolgálja.

Közvetlenül a II. világháborút követően mintegy 15 millió németet űztek el több kelet-európai országból, köztük Magyarországról. Közülük mintegy 8 millióan Németország nyugati felében, körülbelül 4 millióan pedig a későbbi NDK területén telepedtek le.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár