2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Jól fizetett a Stasi a halott emigránsokért

2007. november 13. 16:00

Az egykori keletnémet állambiztonság, a Stasi komoly összeget fizetett a szomszédos kommunista testvérállamoknak azért, ha lelőtték nyugat felé szökni próbáló állampolgárait.

A szökevényeket lelőtték

A berlini fal lebontásának 18. évfordulójára időzített múlt heti bemutató során a sajtó munkatársai újra szembesülhettek azzal, hogy a hidegháború során milyen jó együttműködés alakult ki a Stasi és a többi kommunista ország határőrsége között. A német Der Spiegel című magazinnak az egykori bolgár állambiztonságiakkal illetve határőrökkel készített interjúiból kiderül, hogy azok a határőrök, akik lelőttek egy keletnémet szökevényt, közel 120 ezer forintnyi juttatást és extra szabadságot kaptak.

A lap szerint a lelőtt németek után járó fejpénzt az NDK szófiai nagykövetsége fizette ki, és az akkor is igen nagy szegénységben élőknek ez egy kisebb vagyont jelentett. A lap szerint az őrök arra is kitértek, hogy sokszor egész családokat, így menekülő nőket és gyerekeket lőttek agyon az anyagi haszon reményében.

A hidegháború során a keletnémetek viszonylag szabadabban utazhattak a kommunista tömbön belül, bár a Szolidaritás időszaka alatt Lengyelországot levették az engedélyezett országok listájáról. A kedvelt nyaralóhelyként látogatott Bulgáriában aztán sokak fantáziáját felkeltette egy esetleges szökés lehetősége. A Stasi most közzétett aktáiból megtudhatjuk, hogy a berlini fal 1961-es építése és 1989 között 2000 keletnémet próbált nyugatra szökni Bulgáriából, illetve további ezrek próbálkoztak Magyarország, Csehszlovákia és Románia területéről.

Egy 1989-es, határmenti kivégzés esete azt is bemutatja, hogy a kínált jutalom annyira vonzó lehetett, hogy a határőrök sokszor kíméletlenül - közvetlen közelről leadott fejlövéssel - végezték ki áldozataikat. Egy bolgár tanár kutatásai további borzalmakat is feltártak: szerinte a hasonló áldozatokat a kivégzés helyszínén, a senkiföldjén hantolták el, így az egykori vasfüggöny vonalán ma több ezer hasonló sírt lehetne feltárni. Elmondása szerint több olyan eset is van, amikor a holttesteket a vadállatok falták fel, és szerinte egyes határterületeken emberi csontokkal voltak tele az erdők.

A Der Spiegel szerint 1975-ben aztán a Stasi kénytelen volt leállítani ezt a temetkezési gyakorlatot, miután két - korábban hasonlóképp kivégzett - kelet-berlini tinédzser szülei reklamáltak a hatóságoknál gyerekeik eltűnése miatt. A szökevények azután visszaküldték az NDK-ba, vagy bolgár temetőkben hantolták el.

A hidegháborúban a nyugat-berlini német-német határon 6-800 keletnémetet végeztek ki, míg Bulgáriában hivatalosan csak 17-et. A mostani iratok szerint azonban legalább 2000 hasonló szökési kísérlet történt, és a kivégzettek száma is több száz lehet. A német lap azonban azt is hangsúlyozza, hogy a valódi számok egyelőre ismeretlenek maradhatnak, ugyanis a bolgár belügyminisztérium mindennemű konzultációt megtagadott az ügyben, és a vonatkozó levéltári anyagaikat sem hajlandóak megnyitni.

Szintén nemet mondtak arra a kérésre, miszerint szisztematikusan járják be és vizsgálják meg az egykorihatárzónát. A Spiegel végül tudósítását azzal zárja, miszerint az egykori NDK-val ellentétben a bolgár határőrök közül eddig soha senkit nem vontak felelősségre hasonló bűntényekért.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár