2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Középkori halcsapdát fedeztek fel a Google Földdel

2009. március 23. 11:26 The Daily Mail

Az egyik legkedveltebb angol strandtól nem messze, ezer éven át hevert a víz alatt az a különleges építmény, amelyet nemrég a Google Föld műholdképkezelő program legújabb verziója, és légifotók segítségével sikerült megtalálni.

A kövekből kialakított halcsapdát a normann hódítás korában használhatták - vélik a kutatók. A nagyjából 250 méter hosszan húzódó, V-alakú építményt úgy alakították ki, hogy ott nem volt szükség hajóra a halfogáshoz: a halak ugyanis a dagálykor úsztak be a területre, és az építmény, illetve az annak végére elhelyezett hálók meggátolták, hogy a víz visszahúzódásával kiússzanak onnan.

A dyfedi Poppit Sands közelében fellelt építményt a régészek akkor fedezték fel, amikor a Wales nyugati partszakaszáról készített műholdképeket vizsgálták, és szerintük a maga nemében ez a legnagyobb ilyen halcsapda a világon. Az építmény később használhatatlanná vált: a szakemberek szerint túlzottan is belesüppedt a homokba, és már nem fogta meg a halakat.

A Google szerint a V-alakú csapdát formázó kövek már legalább 2006 decembere óta láthatók a programmal elérhető műholdképeken. A hasonló építmények egyébként olyannyira népszerűek és hasznosak voltak a korban, hogy azok folyókban való használatát a Magna Carta is megtiltotta, és csak a part menti vizekben halászhattak ilyen csapdákkal.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár