Anschluss 70 - Erőpróba a Duna-medencében

Hetven éve, 1938. március 12-én német csapatok vonultak be Ausztriába, Adolf Hitler német kancellár még aznap kinyilvánította az állam Németországhoz való csatolását.

A virágok háborúja

A hatalmát a harmincas évek második felére megszilárdító Hitler 1938-ra elérkezettnek látta az időt külpolitikai törekvéseinek megvalósítására. A Ruhr- és a Saar-vidék visszaszerzése mellett elsődleges célja a német nyelvterületek egységesítése volt, annak ellenére, hogy az I. világháborút lezáró versailles-i békeszerződés egyértelműen kimondta: Ausztria és Németország nem alkothat egységet.

Az Ausztriában is jelentős támogatottságot élvező nemzetiszocialista párt 1934-ben már sikertelen puccsot kísérelt meg, amelynek során meggyilkolták Dollfuss kancellárt. Utóda, Kurt Schussnigg egyre inkább a fasiszta Németország nyomása alá került, majd 1938. február 12-én tartott megbeszélésükön Hitler falhoz szorította az osztrák vezetőt. A katonai beavatkozással megfenyegetett Schussnig engedett az ultimátumnak és az osztrák nácik vezetőjét, Arthur Seyss-Inquartot nevezte ki belügyminiszternek, aki pozíciójából adódóan a rendvédelmi szerveket is irányította.

Az esemény feletti ellenőrzést elvesztő, kétségbeesett kancellár a szociáldemokratákat és a kommunistákat is "harcba szólította" a patriotizmus felélesztéséért és a függetlenség megőrzéséért. Március 13-ra népszavazást írt ki az ország önállóságának megőrzésére, a kedvező döntés reményében még a korhatárt is 24 évre emelte, hogy távol tartsa a náci ideológia iránt nagy számban elkötelezett fiatalokat.

Hitler és gépezete válaszul káoszról és zavargás kitöréséről kezdett beszélni, azt állítva, hogy Ausztria népe Németországot hívja segítségül a rend helyreállításához. A német vezető március 11-én ultimátumot intézett Schuschnigghoz, amit "jóindulatúan" két órával meghosszabbított, de még lejárta előtt elrendelte a német csapatok Ausztriába való bevonulását (döntéséről maga Göring is csak órákkal később értesült).

A Wehrmacht 8. hadosztálya március 12-én reggel átlépte a határt, ellenállásba nem ütköztek, a fogadtatás inkább barátságosnak volt mondható. Sokan karlendítéssel és virágokkal várták a bevonulókat (innen a Blumenkrieg kifejezés), a legnagyobb ovációban azonban az "egykori határt" szülőfaluja, Braunau közelében átlépő Hitler részesült.

A hatalomátvétel zökkenőmentesen, mintegy két hét alatt végbe ment, persze ehhez az is kellett, hogy a nácik pillanatok alatt bebörtönözzenek több mint 70 ezer, a rendszerre veszélyt jelentő ellenzékit. A nagyhatalmak szorosan figyelemmel kísérték az Anschlusst (vagyis kerülték a beavatkozást), a folyamat az április 10-én megtartott (nyílt és nem titkos) népszavazással zárult, amelyen a szavazók 99,73 százaléka az egyesülés mellett voksolt.

Ausztria évekre elvesztette önállóságát, Ostmark néven lett a harmadik birodalom tartománya. Csak 1945-ben lett újra független, teljes szuverenitását pedig csak az 1955-ös alaptörvény elfogadása után nyerte vissza.

Nem kérnek a barna Ausztriából

Az osztrákok többsége szeretné lezárni hazája történelmének a náci uralomhoz kapcsolódó fejezetét - tűnik ki egy kedden közzétett felmérésből. Az SWS társadalomtudományi intézet abból az alkalomból végzett közvélemény-kutatást, hogy Adolf Hitler náci diktátor 70 évvel ezelőtt, 1938. március 12-én csatolta a Német Birodalomhoz Ausztriát.

A megkérdezett osztrákok 60 százaléka ellenzi, hogy bárki tovább boncolgassa a múltat, 36 százalék viszont szívesen venné az újabb kori osztrák történelem alaposabb feldolgozását. Ausztria lakosságának alig öt százaléka hiszi azt, hogy ma csaknem minden osztrák a Németországhoz való csatlakozásra szavazna, amint az 1938 áprilisában történt.

Egy 2000-ben végzett fölméréshez képest négy százalékkal emelkedett a múlttal való alaposabb szembenézés híveinek száma, míg az ellenzők aránya nem változott. A történelem feldolgozását leginkább a konzervatív, illetve a jobboldali nézeteket valló osztrákok ellenzik.

A náci Németország és Hitler iránt az osztrák lakosság széles köreiben tapasztalt rokonszenv, az Anschluss lelkes üdvözlése és a náci erőszakszervezetekbe (SA, SS, Gestapo) belépő osztrákok magas száma ellenére 1945 után az alpesi ország sikerrel hitette el az antifasiszta koalíció államaival, hogy ő volt a hitleri agressziós politika első áldozata.

Korabeli politikusokat, felvonulásokat, háborús pillanatokat ábrázoló fényképek, újságrészletek, térképek és egyebek mellett Hitler nyilvános beszédét hirdető plakátok mutatják be az Európában 1938-ban kezdődött háborús borzalmakat az Anschluss 70. évfordulója kapcsán rendezett tárlaton, amelyet Ormos Mária történész nyitott meg a fővárosi Holokauszt Emlékközpontban kedden.

"Egy nagyhatalom legázolt egy kis országot, méghozzá az összes többi európai hatalom csendes asszisztálása mellett. Erőszakos megszállás ment végbe, amelynek történetét, következményeit és borzalmait itt láthatják a kiállítás tablóin" - mondta az Ausztria 1938-as német megszállásának részleteit bemutató tárlatról Ormos Mária.

Botos János lektor kiemelte, hogy a június 29-ig megtekinthető kiállítás az 1938 és 1945 között történt második világháborús események évfordulóihoz kapcsolódó tárlatok első állomása. A 16 tablón csaknem másfélszáz dokumentum mutatja be az Anschlusshoz vezető eseményeket, a kor főbb történelmi személyiségeit, majd a nácik hatalomra törését, az ellenállók, illetve ellenállni próbálók tragikus történetét, végül pedig a világháború és a koncentrációs táborok borzalmait.

Csató Mihály és Szécsényi András történészek, a kiállítás rendezői elmondták, hogy 1848-tól napjainkig próbálták végigvezetni a történelmen a látogatót úgy, hogy a '20-as és a '30-as évek történései, az Anschluss részletei rajzolódjanak ki a leginkább. A magyar vonatkozások is helyet kaptak az Országgyűlési Könyvtár és a Politikatörténeti Intézet Könyvtárának dokumentumait tartalmazó tablókon.

A tárlathoz érintőképernyős és internetes adatbázis is tartozik, amelyeken további képek, valamint az Anschlussról és a müncheni kristályéjszakáról szóló rövidfilmek láthatók. A történészek elmondták, hogy a második világháború hét évének évfordulós eseményeit bemutató kiállítás-sorozat keretében a következő téma a varsói gettó lesz.

Anschluss 70 - kiállításvezető (pdf. formátum, szerkesztette Csató Mihály és Szécsényi András)

Osztrákok a múlt fogságában

Ausztria még mindig a náci múlt feldolgozásával küszködik - állapítja meg a dpa német hírügynökség elemzése, amely az 1938. március 12-én történt Anschluss évfordulója kapcsán jelent meg. Sok osztrák panaszkodik, amiért a német tv-csatornák adásait nem `szinkronizálják osztrákra`. Szerintük ettől sérül a nyelv és a nemzeti identitás. Ez az azonosságtudat, az osztrák identitás viszonylag új keletű jelenség, a két világháború között még nyomokban sem létezett. Az Első Osztrák Köztársaság, a Habsburg birodalom romjain idegen hatalmak által létrehozott kisállam a korabeli mondás szerint olyan köztársaság volt, amelyet senki nem akart.

Lakossága szinte egyként csatlakozott volna Németországhoz, ha rajtuk múlott volna, de ezt az igazságtalan diktátumnak érzett 1919-es békeszerződés tiltotta. Ez legalábbis részben magyarázza a csatlakozást (Anschluss) végül megvalósító Hitler és a nemzetiszocializmus népszerűségét. Becslések szerint a lakosság harmada elutasította a náci uralmat. Sokan meg is szenvedték, köztük a nagyjából 220 ezer osztrák zsidó, akiknek egyharmada nem élte meg a háborút. Ugyancsak egyharmadra tehető azok aránya, akik tétlenül nézték, ahogy hazájuk betagozódik a Harmadik Birodalomba, minden harmadik ember pedig aktívan támogatta ezt. (Egy 1942-es kimutatás szerint a lakosság 8,2 százaléka, 688 ezer fő még a náci pártba is belépett).

A Második Köztársaságot és bizonyos értelemben a mai, modern osztrák identitás alapjait is idegen hatalmak vetették meg: a szövetségesek 1943-as Moszkvai Nyilatkozatában került elő első alkalommal a "Hitler első áldozata" tétel. Eszerint a nácik lerohanták az országot, és elnyomás alatt tartják az osztrák népet, amely ugyanakkor vétkes is, mert együttműködött a németekkel. Az ország sorsa a velük szemben kifejtett ellenállás mértékétől függ. A háború végétől a nyolcvanas évek közepéig az "első áldozat" szerep volt előtérben.

Az 1945 áprilisi függetlenségi nyilatkozat is ebből indul ki, csakúgy, mint az 1955-ös államszerződést előkészítő tárgyalások stratégiája. Az országot 1938-ban erőszakkal elfoglalták, Ausztria mint olyan ezzel megszűnt létezni. Az osztrák állam tehát nem felelős a náci bűnökért, mert nem is létezett, Hitler első áldozata volt, a nép pedig harcolt az elnyomás ellen, és végül a szövetségesek támogatásával helyreállította a régi rendet. Ebből a történelemfelfogásból következett, hogy a kollaboránsok és a háborús bűnösök felelősségre vonása jóformán teljesen elmaradt: az érintettek 90 százalékát már 1946-ban "csekély mértékben érintettnek" nyilvánították és amnesztiában részesítették. A zsidókról, melegekről, romákról és más üldözött csoportokról alig esett szó, és a kárpótlás is elmaradt, míg az osztrák ellenállók emlékművet kaptak szinte minden városban.

1955-ben Ausztria semleges státust kapott a nagyhatalmaktól, és távoztak a megszálló csapatok. Abban az évben nyílt meg újra a bécsi Operaház. Az első előadáson - Beethoven Fidelióját vitték színre - ott ült a nézőtéren Bruno Walter. Az osztrák zsidó zeneszerző és karmester az Anschluss előtt a bécsi zenei élet egyik legnagyobb alakja volt. Utána viszont egyszer sem vezényelhette a Staatsoper zenekarát.

Az évforduló alkalmából "Áldozatok, tettesek, nézők" címmel kiállítást rendeztek a társulat 92 - többnyire zsidó - tagjáról, akiket meghurcoltak vagy megöltek. "Az Opera egyike azoknak az intézményeknek, amelyek szembe mernek nézni a múltjukkal, még akkor is, ha ez fájdalmas" - mondta a kiállítást megnyitó Alfred Gusenbauer kancellár hétfőn. "Az ilyen intézmények Ausztriában, 2008-ban sajnos még mindig kivételnek számítanak."

A nemzetiszocialista múlt tabu volt egészen a Waldheim-afférig. Kurt Waldheim korábbi ENSZ főtitkárt 1986-ban választották meg köztársasági elnöknek. A kampányban azonban kiderült, hogy hazudott a múltjáról, Hitler hadseregében volt tiszt és tudott a nácik által a Balkánon elkövetett háborús bűnökről. A holokauszt osztrák túlélői 1988-ban, az Anschluss ötvenedik évfordulóján jelképes adományt kaptak a kormánytól. Franz Vranitzky kancellár 1993-ban arról beszélt Jeruzsálemben tett látogatásakor, hogy Ausztria bűnrészes volt a holokausztban. Thomas Klestil köztársasági elnök az izraeli parlamentben 1994-ben mondott beszédében elismerte, hogy a náci diktatúra legszörnyűbb alakjai között osztrákok is voltak.

A kilencvenes években számos tudományos kutatás és sokféle kezdeményezés indult az országban. Megalakult például a holokauszt emlékőrző szolgálat, amelynek keretében a fiatalok a katonai szolgálat helyett világszerte holokausztkutató központokban végezhettek polgári szolgálatot. A kárpótlás is elkezdődött, de áttörést csak a Jörg Haider vezette FPÖ kormányra kerülése hozta meg 2000-ben. Az ÖVP-FPÖ koalíció a kárpótlással igyekezett bizonyítani a kormány ellen szankciókat bevezető államok előtt demokratikus voltát.

Nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy Ausztria éppen a szélsőjobboldali nézetekkel vádolt kormánynak köszönhetően fejezze be a múlt feldolgozását. Hetven évvel az Anschluss után Ausztria nagyot lépett előre az áldozatok felkutatása és a jóvátétel terén, de a bűnökben való tevékeny részvétellel és a tettesekkel kapcsolatos kutatómunka még csak most kezdődik.

(Múlt-kor/MTI)