Miről szól az ének április negyedikén?

2008. április 4. 10:00

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=20245

1945-ben a szovjet Vörös Hadsereg Nemesmedvesnél kiszorította az utolsó német katonát is, felszabadítva Magyarországot az elnyomás alól. A történet azonban dátumában és megfogalmazásában sem tökéletes.

A felszabadítástól a megszállásig

Április negyedikét 1945-ben az Ideiglenes Nemzeti Kormány egy rendeletével a felszabadulás ünnepévé nyilvánította. Az akkori hatalom ezzel gyakorlatilag megfogalmazott egy kánont, miszerint "a dicső Vörös Hadsereg 1945. április 4-én űzte ki hazánk területéről az utolsó fasiszta hordákat, és ezzel hazánk egén is feltűnt a béke és a szabadság napja". Az ettől eltérő vélemények - sok máshoz hasonlóan - nem voltak kívánatosak a korszakban.

Ennek alapjául az a TASSZ-jelentés szolgált, amely szerint 1945 április 4-én Magyarországon befejeződtek a harcok. Ez az elképzelés - mint azt később Ungváry Krisztián írásából is megtudhattuk - téves, hiszen azok még eltartottak pár napig, ám ezt utána egyáltalán nem lett volna könnyű megcáfolni. Az csak 1985-ben derült ki, hogy az utolsó német egység valójában április 13-án hagyta el Magyarországot, és erre nem Nemesmedvesnél, hanem Pinkamindszentnél került sor.

Az elnevezés alkalmazhatósága - hogy a szovjet hadsereg felszabadítónak, tevékenysége felszabadulásnak tekinthető-e a mai demokratikus körülmények között - máig heves viták tárgya. Sokak szerint inkább megszállást, sokak szerint pedig egyszerűen hatalomváltást kellene mondani. Ugyanakkor az tényként kezelhető, hogy az 1945-ös szovjet megszállás sokak életét mentett meg, és a folyamatos halálveszélyhez képest "jobbá" tette, miközben másokét elvette, életveszélyessé tette - e két egyidejű történés közt nem feszül valós ellentmondás - fejtegette a kérdést a Wikipedia vitatott szócikke.



Magyarország az egyik diktatúra szorításából a másikéba csúszott át, ám a két diktatúra által szenvedéssel és hátrányokkal sújtott tömegek, illetve leszármazottaik közt elvben nem szükséges, hogy feszültség keletkezzen a szimbolikus történelmi dátumok körül - ha mégis van ilyen, azt az érdekkülönbségek vélt vagy valós fennmaradásának érzete, illetve ennek bel- (és kül)politikai lecsapódása tartja fenn. Márpedig a történtekkel kapcsolatban korántsem alakult ki konszenzus - legalábbis ez olvasható ki a 2005-ben a témában elkészített Medián-felmérésből.

Nézze meg galériánkat a Szabad Nép/Népszabadság címlapjaiból!

Az azonban letagadhatatlan, hogy valamilyen korszakváltás, egyfajta szabadság, fellélegzés következett be az országban. Ezt már az 1945-ös megfogalmazás is kifejezte. A következő pár évben azonban az ünnep átalakult: 1947-ben Révai József Ünnepi tanulságok címmel írt vezércikkében azt pedzegette a Szabad Népben, hogy március 15-e helyett is talán inkább április 4-ét kellene hangsúlyosság tenni.

1948-ban március 15-ét nem lehetett támadni: az 1848-49-es forradalom és szabadságharc centenáriumát korábban nem tapasztalt pompával ünnepelték. A korra jellemző, hogy a Szovjetunió nem március 15-én, hanem április 4-én adta vissza az 1848-49-es zászlókat. A mintegy 209 darabot Kuraszov vezérezredes hozta haza, de az április 4-i ünnepség nem csak a történelmi zászlók hazatérése miatt volt különleges esemény, hanem mert a későbbi díszszemlék elődjeként ekkor vonult fel első ízben a magyar katonaság.

A magyar történelem legszebb napja

Április negyedike üzenete a következő évben újra felmerült: 1949-ben Révai József Felszabadulásunk ünnepe címet viselő ünnepi publicisztikájában már úgy fogalmazott, hogy március 15. törekvéseit április 4-e teljesíti be, és ezt hivatalosan is meg kell erősíteni. Az ünnep ennek ellenére a negyvenes évek végéig külsőségeiben is alulmaradt a többihez képest, elsősorban kegyeleti megemlékezés volt, kis számú résztvevővel és a hősi halottak emlékműveinek megkoszorúzásával. Nagyobb hangsúlyt csak a Rákosi diktatúra idején kapott.

Ünnepség a Magyar Állami Operaházban, 1954

1950-ben óriási fordulat következett be április 4. megítélésében, mintegy beteljesült Révai József akarata, az április 2-án megszülető 10. számú törvényerejű rendelet már egyértelműen fogalmazott. "1945. április 4. a legdöntőbb fordulat Magyarország ezeréves történetében és a magyar nép küzdelmekben gazdag életében, mint az a nap, amelyen a dicsőséges szovjet hadsereg kiűzte országunk területéről a német fasiszták és magyar csatlósaik utolsó hordáit, felszabadította az egész ország területét az idegen imperialista megszállás és az elnyomás alól, megnyitott az utat hazánk igazi függetlenségének megteremtésére, a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségének megvalósítására, a népi demokratikus államhatalom kiharcolására, a szocializmus építésére.

Április 4. a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt. Április 4. nemzeti ünnep, Magyarország legnagyobb nemzeti ünnepe, a magyar felszabadulás, a megbonthatatlan szovjet - magyar barátság napja".

1950-től jelent meg a felvonulási kényszer is, Budapesten például a Nagybudapesti Pártbizottságban külön albizottságot hoztak létre ennek megszervezésére. Az általuk meghatárotott írásos direktívák is igen érdekesek: 1951-52-ben 400-800 ezer közti résztvevővel számolnak. Ebből az is látszik, hogy a részvétel kötelezően ajánlott volt, így a lakosságot a házmegbízottak hozták felvonulásra kész állapotba.



A parádék kötelező eleme volt az 1945 után békét hozó szovjet katona, így akár a képeken, festményeken vagy filmfelvételeken is azt látjuk, hogy egy T34-es tankon szovjet katona vezette a sort, kezében egy magyar kisgyerekkel, a nők és a férfiak virágcsokorral fogadják őket, és a háború borzalmaiból semmit nem láthatunk. Az ünnepséget mindig az úttörők kezdték, a béketábor országainak népviseletében jelentek meg, és 8-10-12 fős sorokban úgy vonultak, mintha a moszkvai Vörös téren lennének. A menet két oldalán szovjet mintára úgynevezett menetfelelősök voltak, akik kendőt lobogtattak és virágfüzéreket visznek.

A Rákosi diktatúra tömegdemonstrációs ünnepléseinek 1957. április 4-én már nyoma sem volt. Az 56-os forradalom utáni csendes tiltakozás ugyanis arra sarkallta a kádári vezetést, hogy emberek százait tartóztassák le, ezzel is megelőzve, hogy a házfalakon is megjelenő "márciusban újrakezdjük" mozgalom lábra kaphasson. Ettől függetlenül a hatalom még április 4-től is félt. A Rákosi korszakkal szöges ellentétben, szinte alig történt akkor valami az országban, ugyanis megtiltották, hogy a köztereken bármilyen jelentősebb eseményre sor kerüljön. Összesen két koszorúzást tartottak: az egyiket éppen a Szabadság-téri hősi emlékműnél.

Évfordulós körkapcsolás

1957 után a Kádár-Hruscsov barátságnak `köszönhetően` ismét megjelentek a nagyszabású ünnepségek a Felvonulási téren. 1958-ban maga Hruscsov is eljött április 4. alkalmából, és egy egész hetet itt töltött. Ez önmagában is rendkívüli eseménynek számított, amelynek hátterében az állt, hogy a szovjet vezetés és személyesen Hruscsov is emelni akarta a kádári vezetés rangját.

Hruscsov 1964-ben ismét eljött Magyarországra, s ezúttal még többet, 12 napot töltött nálunk. A helyzet azonban hamar megváltozott: még ebben az évben leváltották, Kádár pedig egy időre nyíltan szembe is fordult miatta a szovjet vezetéssel. 1965-ben a 20. évforduló alkalmából újra monumentális ünnepséget rendeztek, ettől kezdve azonban egyre visszafogottabbá vált április 4. megünneplése.

Keményen, messze szárnyalóan szól a dísztéren a vezényszó, s a rádió, a televízió szerte az országban mindenüvé elviszi az üzenetet. Budapesten, hazánk fővárosában minden készen áll az ünnepi díszszemlére. Felszabadulásunk 20. évfordulóján az egész ország szíve dobbanása itt lüktet a téren.

Riporter: Három kürtös a vigyázz jelet fújta, ez azt jelenti, hogy megérkezett Czinege Lajos vezérezredes honvédelmi miniszter gépkocsija a Hősök terére. És most a díszszemle parancsnoka gépkocsijával tiszteletadást teljesítve a honvédelmi miniszter elvtárs elé megy. A zenekar a Rákóczi- indulót játssza, miközben a miniszteri gépkocsi a díszhadosztály arcvonala előtt megáll. A díszszemle parancsnoka jelentést tesz. (Az induló megszakad.)

Káladi: Vezérezredes elvtárs, Káladi József vezérőrnagy díszszemleparancsnok jelentem, hazánk fölszabadulásának 20. évfordulóján a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek díszegységei díszszemlére felsorakoztak. (Induló folytatása.)

Riporter: A honvédelmi miniszter elvtárs a jelentés meghallgatása után elindul, és tisztelegve elhalad a felsorakozott alakulatok arcvonala előtt. A dísztribün középvonalában az első üdvözlési pontnál megáll, és üdvözli a téren felsorakozott egységeket. (Az induló megszakad.)

Czinege: Jó napot, elvtársak!
A katonák kórusban: Erőt, egészséget, vezérezredes elvtárs!
Czinege: Üdvözlöm önöket hazánk felszabadulásának 20. évfordulóján.
A katonák: Hajrá, hajrá!

Az egykori közvetítés további részletei!
A huszadik évforduló után mind a díszünnepségek, mind az operaházi ünnepségek, egyik pillanatról a másikra megszűntek és 1966-tól április 4. teljesen más arculatot kapott. Míg a Farkas Mihály neve által fémjelzett díszszemléket 1950-1965 között évente rendezték meg, 1965-től egy miniszteri határozat értelmében már csak ötévenként. A következő évfordulós ünnepség az 1970-es 25. évforduló volt. A díszszemle mellett ekkor adták át az első metrót, és Budapestre érkezett Brezsnyev is, aki a föld alatt tett látogatásán lekicsinylően nyilatkozott a magyar földalatti alacsony mennyezetéről.

Az utolsó díszszemlével egybekötött április 4-i ünnepség 1985-ben, a felszabadulás 40. évfordulóján volt a Felvonulási téren. A reggeli katonai parádé és a beszédek mellett ebben az évben Koltay Gábor filmrendező rendhagyó zenés történelmi darabja, az Itt élned halnod kell is helyet kapott a Hősök Terén. A magyar történelem fordulópontjait megelevenítő táncjáték színpadra állítása és engedélyeztetése azonban nem volt zökkenőmentes.

Itt élned halnod kell

A negyvenedik évforduló nem sokban hasonlított elődeire, a régi hívószavak ugyan megmaradtak, de április 4. tömegdemonstrációs kényszer helyett családi programmá nőtte ki magát. A televízió pedig körkapcsolásos és igen szórakoztató műsorral jelentkezett - ma már tudjuk, téves helyszínekről - Battonyáról és Nemesmedvesről.

Az egykori ünnepet 1991 márciusában törölték a piros betűs napok közül, ugyanazzal a törvénnyel (VIII.), amely egyben a jelenleg is hatályos állami ünnepeink beiktatásáról rendelkezett.