Múzeummal írják újra a tibeti történelmet Kínában

Egy új múzeum a nemzetközi helyzetre és a különböző tiltakozásokra mintegy fittyet hányva mutatja be Kína Tibettel kapcsolatos hivatalos irányvonalát.

Tibeti történelem kínai szemüveggel

A múzeumban antik tárgyak, dokumentumok eredeti példányai és reprodukciói szemléltetik majd, hogy Kína valójában a 13. századtól jogosan formált igényt a területre - derül ki a The New York Times tudósításából. Bár a történészek nagy része megkérdőjelezi Kína állításait, a helyi sajtóban a kételyekből eddig nagyon kevés jelenhetett meg, és valószínűleg a következő hetekben az állami cenzúra sem enged teret majd a hasonló véleményeknek, hogy azok esetleg elhomályosítsák a nagy sikerre predesztinált épület megnyitását.

A kritikák egy része megdöbbentő részletekkel sokkol: aszerint ugyanis a múzeumból még a dalai lámát is kihagyták. Lian Csiang-min, a múzeum egyik történésze szerint a dalai láma nem jelenik meg az 1959 utáni eseményekben, hiszen egy sikertelen felkelés után Indiába menekült, és mivel "ez egy Tibet múzeum", nem látható, mert "mi nem ismerjük el őt többet Tibet részének".

A két ország közös történelmének megírása egyelőre egyébként is lehetetlen: az ugyanis kölcsönösen követelésekkel, vitákkal, és hamis állításokkal van tele. A Kommunista Párt az elmúlt évtizedekben a vitás kérdésekben határozottan fellépve semmisített meg minden történelmi dokumentumot, vagy feljegyzést, amely a tibeti érvelést erősíthette volna. A múzeum megnyitásának nem kedvez a nemzetközi helyzet sem: a hegyvidéki országban ugyanis két évtizede a legnagyobb és legvéresebb felkelés zajlik a kínai uralom ellen, amelynek keretében a tibetiek a kulturális és vallási elnyomás ellen tiltakoznak.

Bár a tibetiek szabadságukat, autonómiájukat és a dalai láma elismerését követelik, a kínai oktatásban ebből semmi sem jelenik meg. A gyerekek tankönyveiben egyértelműen az szerepel, hogy Tibet Kína elidegeníthetetlen része, és ezt olvashatjuk a Lhászát bemutató útikönyvekben is. Az ezzel szembekerülő történészeket és tudósokat hamar marginalizálják és kirekesztik, rosszabb esetben bebörtönzik: 2005 óta ül börtönben például Dolma Kyab történész is, aki Tibet nem hivatalos történetét írta meg.

A Kommunista Párt szerint a nyugati közvélemény megnyerése, és a kérdés kordában tartása miatt igencsak fontos a történelem irányítása: éppen ezért jelenleg közel félszáz kutatóintézet foglalkozik a hegyi országgal, akik egyben a tibeti történelem kínai változatát is népszerűsítik. 2000 óta azt is kiemelten fontosnak tartják, hogy az ezekben az intézményekben dolgozó közel 1000 tibetológus szakmai felkészültségével és bizonyítékaival mintegy lesöpörje a nyugati véleményeket.

Kellemetlen epizódok színesítik a múltat

A most megnyíló múzeumot is egy ilyen közösség, a pekingi Kínai Tibetológiai Kutatóközpont kollektívája hozta létre: az ott dolgozók nemzetközi szakkonferenciákon, és internetes oldalakon próbálják elfogadtatni az általuk megírt történelmet. A Központ igazgatója, Lian szerint számukra `az igazság a legértékesebb, hiszen mindenki elmondhatja a véleményét, de azt nem árt bizonyítékokkal alátámasztani`. Ez pedig a korábbi tisztogatások, a kulturális forradalom és a szisztematikus dokumentumégetések tükrében talán nem is olyan egyszerű.

A Virginiai Egyetem Kortárs Tibeti Tanulmányok Központjának vezetője, Tashi Rabgey szerint a történelem birtoklása egyben legitimizálást is jelent, és Peking legnagyobb problémáját a mai napig az jelenti, hogy a Tibeti Fennsíkon való jelenlétét soha nem sikerült törvényesnek elismertetni. A történetírás ellenőrzésével azonban ezen is szeretnének változtatni.

A történetírók abban általában egyetértenek, hogy Kína és Tibet a Jüan-dinasztia alatt, az 1270-es évek és 1368 között egyesült először, ám a vita most ezen kapcsolat természetén folyik. A száműzetésben élő tibeti kormányzat szerint a buddhista lámák mintegy spirituális tanácsadókká váltak az uralkodók mellett, amely nem jelentette a helyi függetlenség vagy önállóság feladását. A kínai kutatók szerint ez tévedés: a Tibettel kapcsolatos dokumentumok ugyanis azt hangsúlyozzák, hogy azt akkor Kína szerves részének tartották, sőt a dalai láma kiválasztása is császári hatáskör volt.

Elliot Sperling, az Indianai Egyetem tibeti specialistája szerint mindkét oldal érvelésében vannak valós elemek, de nagyon sok olyan tény van, amivel egyik fél sem nézne szembe. Ilyen például az, hogy a kérdésben szerepet játszó Jüan-dinasztiát a mongolok alapították. Sperling szerint ebben rejlik a kínaiak igazi dilemmája: az ország hivatalos történetírása ugyanis a mai napig nem tud mit kezdeni a Mongol Birodalomnak országuk történetében játszott szerepével.

A múlt manipulálása kapcsán a kínaiak számára pedig az jelenti a legnagyobb akadályt, hogy Tibet megszállása kapcsán saját 19-20. századi történelmükkel, és gyarmatosítások eseményeivel is szembe kéne nézni. A Kínával foglalkozó politológusok és elemzők szerint mindemellett nagyon fontos, hogy a helyi kutatók sokszor kiváló, és szakmailag tökéletes munkát végeznek. Sokan azonban a veszélyes áthallások és aktualitások miatt nem mernek a 13. század utáni tibeti történelemmel foglalkozni.

Mostanra azonban úgy tűnik, semmi nem állhat a múzeum útjába: az olimpiai játékok előtt egy hatalmas ceremóniával avatják majd fel az épületet.