Nyomtatás képekkel
Nyomtatás képek nélkül

Diákok verték vissza a svédeket Prágából

2008. május 21. 13:00

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=20662

Bakó Béla harmincéves háborút bemutató sorozatának negyedik részében lehull a lepel az álságos törekvésekről: a vallási színeket félretéve nyíltan dinasztikus küzdelemmé válik a hadakozás.

Alkupozíciókat kerestek

Franciaország immár nem halogathatta tovább a háborúba való közvetlen beavatkozását, természetesen - katolikus volta ellenére - a protestáns erők oldalán. A korábban a császáriak ellen harcoló dánok viszont később - protestáns létükre - a svéd túlhatalom ellensúlyozása érdekében a Habsburgok oldalán tértek vissza a harcmezőre. Ezzel végképp lehullott a lepel az idáig jobbára vallásháborúnak tűnő fegyveres konfliktussorozatról, és egyre inkább nyilvánvalóvá vált annak dinasztikus, hódító jellege.

A korábbi vereség után a svéd diplomácia hajlott egy méltányos megegyezés felé, bár erői még nem voltak kimerülve. 1635-ben Richelieu is beszállt a küzdelembe, felhasználva egyes német fejedelmeket. 1643-ban kritikussá vált a helyzet a Habsburgok számára, egyesített svéd-erdélyi támadás fenyegetett, I. Rákóczi György megkötötte a szövetséget a franciákkal és a svédekkel. Ekkor a bécsi politika kijátszotta az utolsó kártyáját, a szomszédai megnövekedett hatalmára féltékeny, öreg IV. Keresztély dán királyt rávették, hogy forduljon Svédország ellen.

Axel Oxenstierna

A francia hadsereg a meglehetősen véres német frontot meghagyta a svédeknek: az első nagy csatára Nördlingennél (Bajorország) került sor, 1634. augusztus 27-én. Oxenstierna kancellár két parancsnokot nevezett ki a svéd sereg élére Horn Gusztáv tábornagy (1592-1657) és Bernard, weimari herceg (1604-1639) személyében, akik közt ellentétek voltak. Nördlingennél a császáriak elleni támadást is közös, részletes terv nélkül hajtották végre.

A főleg német zsoldosokból álló 23 ezer főnyi sereggel rátámadtak a 34 ezer főnyi császári seregre, amelyet maga Ferdinánd főherceg - későbbi császár és magyar király - vezetett. A svédek súlyos vereséget szenvedtek, és nemcsak a 6000 halott és Horn Gusztáv parancsnok fogságba esése volt a veszteség, hanem az is, hogy a katolikusok immár nem hitték, hogy a svéd hadsereg legyőzhetetlen.

Horn Gusztáv fogságba esése után a 38 éves Branér János lett a svéd sereg parancsnoka. 1636. szeptember 24-én Berlintől északnyugatra, Wittstock város mellett kemény, véres csatában legyőzte a császáriakat, és ezzel a győzelemmel visszaszerezte a Nördlingennél elvesztett svéd katonai tekintélyt. A német fronton az új császár, III. Ferdinánd 1637-es trónra lépésekor elődjénél jóval nagyobb hajlandóságot mutatott a békekötésre, de az 1638-as új francia-svéd szövetség garantáltan meghosszabbította a háborút.

Nördlingen

Banér tábornagy 1641-ben bekövetkezett halála után a svéd hadsereg parancsnoka Tornstenson Lennart lett, aki rövid időn belül rendbe hozta a leromlott állapotú, lázadozó sereget, és 1642 tavaszán felvonult Cseh- és Morvaország ellen. Tornstenson tábornok vezette a második breitenfeldi csatát, amely 1642. október 23-án zajlott le, és újból svéd győzelemmel zárult. Ezt követően társultak a dánok a császárral. 1644. július 1-én a IV. Keresztély által vezetett dán flotta összecsapott a svéd flottával, és a svédek tengernagyát, Flaming Claest egy golyó halálra sebezte. Még az év őszén, október 13-án az új tengernagy, a 30 éves Wrangel Károly Gusztáv vezetésével került sor egy újabb tengeri csatára Femern szigeténél, ahol a svédek már a hollandokkal szövetségben harcoltak, és győztek a dánok ellen.

Franciaország a spanyolok ellen indult meg, északon (Dél-Németalföld) és délen egyaránt. Hadászati szempontból különösen jelentős volt az 1643-ban Rocroi erődjénél, illetve 1648-ban Lens-nál vívott küzdelem, mindkét esetben francia sikerrel.

A béketárgyalások előtt a dánok szárazföldi győzelemmel akartak kedvezőbb pozíciót kicsikarni. Norvégia felől támadták Nyugat-Götlandot, Göteborgot, Skanéban védelmi állásokat építettek ki, hogy hatással legyenek a már Koppenhágába érkezett francia és angol békeközvetítőkre.  Bekinge és Smaland között van egy Brömse nevű folyócska, és ennek egyik szigetén álltak a francia és az angol békeközvetítők sátrai.

A tárgyalások 1645 februárjától egészen augusztusig eltartottak. A dánok húzták a béketárgyaláson a rövidebbet, de a franciák érdeke is az volt, hogy Svédország zavartalanul folytathassa a háborút III. Ferdinánd, német-római császár ellen. A béketárgyalásokon Svédország megkapta Jamtland, Harjedalen országrészeket, Ösel és Gotland szigetét és 30 évre Hallandot, valamint az Öresundon vámmentesen közlekedhettek a svéd hajók.

Hosszú út Bécstől a Károly-hídig

A vesztfáliai Münsterben és Osnabrückben már évek óta folyó béketárgyalás lassan a vége felé közeledett, amikor a svéd hadsereg Königsmark és Wittenberg tábornokok vezetésével még egyszer kísérletet tett a Cseh Királyság fővárosának elfoglalására, hogy ily módon a tárgyalásokon a svéd diplomaták számára újabb trompfot szolgáltassanak. 1645 elején már újra Csehországban volt Torstenson tábornagy serege, és a Prágától 50 km-re lévő Jankuánál (Jankowitz) február 24-én legfényesebb győzelmét aratta a császári sereg felett.

Reggel 8 órától délután 4-ig tartott a csata, melyben 4000 foglyot ejtettek a svédek. Ezzel az északi seregek előtt megnyílt az út Bécs felé. I. Rákóczi György fejedelem seregének az előzetes tervek szerint csatlakoznia kellett volna a svédekhez, de a fejedelem bizonytalankodott, mert protestáns szövetségesei nem írták alá a hadisegélyről szóló szerződést. A Portától is fenyegető levelet kapott, de leginkább azért nem indult el, mert a német-római császárral - aki egyben magyar király is volt -, III. Ferdinánddal békekötésről tárgyaltak a küldöttei.

A svédek tartaléka kifogyott, a bécsi polgárok is egyre jobban támadták őket, ezért ők elvonultak Bécs alól, és a Morvaországi Brünn városánál táboroztak le. Ekkor már a fejedelem is megindult Észak-Magyarországon keresztül Morvaország felé. Nagyszombat 1645 májusában hódolt be Rákóczinak, majd Szakolcán áthaladva először a Morva folyónál, majd egy Dija nevű folyócskánál táboroztak le. A fejedelem ekkor követeit is hazahívta, mert a császárral való béketárgyalások a vége felé közeledtek, és a linzi békét decemberben meg is kötötték.

Tornstenson 1645. augusztus 15-én egy utolsó, de sikertelen támadást intézett Brünn ellen. Augusztus 20-án, délelőtt 11 órakor a város összes templomainak harangzúgása közepette megkezdte az elvonulást Brünn alól. A svéd haderő új főparancsnoka a 33 éves gród Wrangel Károly Gusztáv tengernagy (1613-1676) lett. A svédek egyik tábornoka, Königsmarck János Kristóf lovastábornok (1600-1663) seregével elfoglalta Brémát, majd 1648-ban Prága ellen fordult.

Már az 1630-as években is voltak, akik ellenezték a harmincéves háborút, és békét akartak Európában. Akkor már régóta nemcsak a katolikus és protestáns ellentétek miatt folyt a háború, hanem sok más oka is volt. Például Franciaország és a Habsburgok uralta Spanyolország, valamint Spanyolország és Hollandia ellentétei, azonkívül Svédország terjeszkedése Németországban. Az 1640-es évek elején a pápa javaslatára már elkezdődtek a béketárgyalások a háború befejezéséről, de a vita olyan dolgok körül forgott, hogy hol írják alá a békét, hogy kit milyen cím illet meg, stb.

Az utolsó összecsapás

Prága megtámadása idején már mindenki tudta, hogy hamar elérkeznek a végső béketárgyalások, és ezért minden érintett fél kedvező helyzetbe akart kerülni. A svédek a háború utolsó éveiben a franciákkal együtt akartak végső csapást mérni a Habsburgokra, de Mazarint a forradalomtól való félelme, és a feszült franciaországi belső helyzet arra a meggondolásra bírta, hogy a Habsburg hatalmat ne törje meg, csak a befolyását biztosítsa a birodalomban.

Ez volt a jelentősége az erős véderőrendszerrel ellátott Prága ostromának is. A várost 1648. július 27-én éjjel, néhány óra leforgása alatt elfoglalta a svéd sereg. 1648 szeptemberében újabb katonák, és az új hadseregparancsnok, Károly Gusztáv pfalzi gróf érkeztek a cseh fővárosba. Prága teljes megszállása volt a cél, de ezt egy 745 főnyi diáksereg, amely a Károly hídon önfeláldozóan harcolt a többszörös svéd túlerő ellen a felmentő sereg megérkezéséig, megakadályozta ezt.

1648 őszén a prágai várfalak tövében eldördültek a harmincéves háború utolsó lövései: szimbolikusan majdnem ugyanazon a helyen, ahol 1618 májusában történt defenesztrációval kezdetét vette a hosszan elhúzódó európai konfliktus.