2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tovább vitáznak a torinói lepel korán

2008. augusztus 26. 09:06

A torinói lepel egyik vezető szakértője előbb-utóbb újabb radiokarbon kormeghatározást végezhet majd a két évtizeddel ezelőtt hamisítványnak nyilvánított szövetdarabon.

Az 1988-ban elvégezett tesztekből az derült ki, hogy a sokáig Jézus halotti leplének tartott vászon valójában 1260 és 1390 között készülhetett, így semmiképp nem használhatták azt egy 2000 évvel ezelőtti temetkezéskor. Ezt erősítette meg a katolikus egyház is, mely akkor azt nyilatkozta, hogy a vászon nem számít autentikusnak.

A Coloradói Egyetem fizikusa, és egyben a relikvia szakértője, John Jackson viszont azzal érvel, hogy akkor a magas szénmonoxid tartalom miatt a tesztek 1300 évet tévedhettek. Szerinte a lepel számos más eleme, így a kép részletei is egy sokkal ősibb eredetet bizonyítanak. Az oxfordi kutatócsoport ezért a szakértő érvei előtt meghajolva beleegyezett, hogy újra elemezni fogják a vásznat. Első lépésként azt szeretnék megvizsgálni, hogy miben tévedhettek az előző vizsgálatok során, majd ha ez sikerült, akkor a torinói lepel újbóli tesztelése következhet.

Az Oxfordi Radiokarbon Vizsgálati Egység vezetője, Christopher Ramsey szerint sok bizonyíték mutat arra, hogy a lepel régebbi, mint amit 1988-ban kiderítettek, és ezért további vizsgálatokra van szükség.

A szakrális tárggyal kapcsolatban azonban még ma is igen erős a szkepticizmus: augusztus elején az Ohiói Állami Egyetemen tartott konferencián ismertették a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumban végzett tesztek eredményeit, amelyek alapján szintén az derült ki, hogy a vászon a középkorban készülhetett.

A torinói Keresztelő Szent János székesegyházban a leplet felügyelő biztosság szóvivője, Giuseppe Ghiberti szerint azonban mindezzel még várni kell: a lepel publikus tesztje csak annak 2010-es kiállítás után következhet majd. Az persze szerencse, hogy mivel a tárgyat a Vatikán nem ismeri el hitelesnek, ezért az ő engedélyüket nem kell kikérni az ügyben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár