2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Vízalatti múzeumot terveznek Egyiptomban

2008. szeptember 22. 10:23 National Geographic News

Végre közel került a megvalósításhoz az Alexandria partjainál tervezett vízalatti múzeum: szeptember eleje óta egy UNESCO-bizottság vizsgálja a létesítmény megvalósíthatóságának lehetőségét.

Kleopátra palotája réges-rég a Földközi tengerbe süllyedt, ám a látogatók hamarosan a világ első vízalatti múzeumában tekinthetik majd meg az egykori épületkomplexum maradványait. Szeptember elején az UNESCO is bejelentette egy szakértőkből álló csoport felállítását, amely a tervezett létesítmény megvalósíthatóságát vizsgálja majd.

Ha elkészül, a múzeum eredeti helyén, az új alexandriai könyvtár közelében mutatja be és teszi felfedezhetővé az egykori palota együttes romjait, amely egykor a világ legnagyobb mesterséges öbleinek egyik szigetén állt, amíg aztán az i.sz. 4. században a földrengések végleg el nem pusztították.

Az öböl a mai napig régészeti kincsekkel van tele: az 1990-es években a régészek több ezer tárgyat tártak fel, amely között szfinxek, ajándékszobrok, akár 56 tonnás kőtömbök, és görög illetve római hajóroncsok voltak. A tervezett múzeumban emellett az egykori világítótorony állítólagos maradványait is láthatjuk majd: a térségben a régészek közel 2000 leletet térképeztek fel azon a területen, ahol az ókori hét csoda egyike állhatott.

Naguib Amin, az Egyiptomi Régiségek Főtanácsa helyszíni szakértője szerint „a terület gazdagsága lenyűgöző, mert Alexandria szinte egész ókori városa a víz alatt fekszik, alig pár méterre a partoktól”.

A tervezett múzeum egy része a szárazföldön, míg másik fele a víz alatt található majd, így a látogatók egy hagyományos múzeumi élmény után a víz alá is eljuthatnak majd. A megvalósíthatósági tanulmányt készítő csoport vezetője, Jacques Rougerie szerint ez nem olyan lesz, mint egy mozifilm, az élmény inkább az asztronauták űrbeli lebegéséhez hasonlítható.

Jacques Rougerie és munkatársai már megterveztek egy épületet, amely az egyiptomi vitorlásokra hasonlító üvegvitorláival hódít majd. Ezen - az illusztráción kék fénnyel megvilágított - üvegvitorlák reprezentálják az iránytű négy pontját. "A négy pont olyan lesz, mint az alexandriai világítótorony, mely megvilágította a könyvtárat és a világot. Valami hasonlót szeretnék tenni a múzeummal" - mondja a kutató.

A nagyobb, szárazföldi múzeum víz alatti, üvegalagutakkal rendelkezik majd, ahol a látogatók megtekinthetik a még mindig a tengerfenékbe ágyazódott régészeti leleteket. Az öböl zavaros vize azonban sok esetben gátolhatja a víz alatti épületek látványát. A múzeum építőinek ezért vagy meg kell tisztítaniuk a vizet, vagy azt egy teljesen mesterséges lagúnával kell helyettesíteniük.

A tervezett múzeum nemcsak esztétikai értéke miatt helyezkedne el a víz alatt, hanem, hogy kövesse az UNESCO 2001-es konvencióját a víz alatti örökségek megőrzéséről. Az egyezmény szerint az elsüllyedt műtárgyaknak ideális esetben a tengerfenéken kellene maradniuk - tekintet nélkül történelmi fontosságukra -, mivel bizonyos esetekben a víz segít megőrizni a tárgyakat.

Az elsüllyedt tárgyak fölé építkezés azonban sok esetben károsíthatja is az alkotásokat. Ez pedig csak az egyik logisztikai probléma, amit a régészekből, építészekből, mérnökökből, és egyéb szakemberekből álló csapatnak az elkövetkező két évben meg kell vizsgálnia. Amennyiben a megvalósíthatósági tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a múzeumot biztonságosan fel lehet építeni, a tervezők szerint az épület akár három évben belül elkészíthető lesz. A múzeum építési költségeit azonban még nem állapították meg, mivel a víz alatti építkezés igen drága, és számos technikai problémát vet fel.

A költségek problémája mellett külön vizsgálatot képez a látogatók biztonsága, az épület strukturális integritása viszont egy elhanyagolható probléma, mivel az Alexandriai-öböl legtöbbször csupán 5-6 méter mély, így az építészeknek az épület falai esetén nem kell törődni az erős víznyomással. A múzeum elkészültekor az egyiptomi hatóságok reményei szerint mind Alexandria turisztikai iparát, mind a város jelenlegi képét átalakítja majd.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár