2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lincoln-cunami készül az Egyesült Államokban

2008. október 7. 10:36

Már most is érezhető a 2009-es Lincoln-év előszele az amerikai könyvesboltokban, de a helyzet csak romlani fog: az egyik leghíresebb elnök születésének 200. évfordulójára már most is legalább 50 könyv jelenik meg, míg a végső számot több százra teszik.

Az Egyesült Államok 16. elnökéről csak idén október végéig félszáz új könyv került az amerikai könyvesboltokba, amelyek szinte minden aspektusból megpróbálják bemutatni a férfi életét. Közülük három könyv lesz teljes életrajz, több esszé-, és fotógyűjtemény is napvilágot lát, de lesznek, akik csak Lincoln ifjúkorát, mások elnökjelöltségét, katonai vezetőképességét, írói kvalitásait, feltalálói hajlamait vagy éppen családjával fenntartott kapcsolatát érzékeltetik majd.

Születtek könyvek kortársaival fenntartott kapcsolatáról, így olvashatunk a Charles Darwinnal, vagy éppen Robert Burns költővel folytatott levelezéséről is. Lesznek persze a mainstream-vonalba illő munkák is, így több könyv foglalkozik majd a gyilkosság összeesküvés-elméleteivel, és legalább hét, gyermekeknek szánt alkotás is a boltokba kerül. David Hackett Fischer történész szerint Lincoln iránt mindig nagy volt az érdeklődés, és ez most csak fokozódni fog. Ennek egyik oka a közelgő évforduló: 2009. február 12-én ünnepelhetjük ugyanis születésének 200. évfordulóját.

A kiadók azonban évfordulótól függetlenül csak a hatalmas érdeklődést látják, és szerintük az emberek nem tudnak betelni a z elnökökről szóló információkkal. Ezt Alice Mayhew, a Simon & Schuster kiadó vezető szerkesztője azzal indokolja, hogy Lincoln egyszerre volt hős, és egyszerre drámai személyiség. Más történészek azzal magyarázzák a jelenséget, hogy „az amerikaiak egy elérhető emberi példát szeretnének követni ezekben az aggasztó időkben”. Kate Cliford Larson, a nemrég megjelent, The Assassin's Accomplice (A merénylő cinkosa) című mű szerzője szerint a lelkesedésnek az az oka, hogy egy, a mai politikusoknál megbízhatóbb vezetőt keresünk a múltban.

Nem meglepő hát, ha mindez megjelenik az elnökválasztási hajrában is: Sarah Palin, a republikánus alelnökjelölt az iraki háborúról tartott beszédében Lincoln mondatainak parafrázisaival kérkedett. Bár sokan kritizálták az iraki háborúnak a polgárháborúhoz történő hasonlítását, ez nem az első hasonló eset volt az amerikai történelemben.



Az íróknak pedig ma nem is lehetne könnyebb dolga: a digitális korban ugyanis szinte minden forrásanyag fellelhető az interneten. Eric Foner, az egykori elnök esszéit elemző történész szerint Lincolnnak már jelenleg is minden munkája elérhető a világhálón: így például a neki írt levelek a Kongresszusi Könyvtár oldalán böngészhetők - méghozzá az átírt változatokkal együtt - és ott a kongresszusi viták szövege is olvasható. Szintén elérhetők az egykori újságcikkek, titkárainak feljegyzései és a fiatalkori iratai is.

Ami pedig nincs bitekre és bájtokra bontva, azt az Illinois-i Történelmi Megőrzés Ügynöksége, és az Abraham Lincoln elnöki könyvtár ígérete szerint hamarosan egy, az anyagokat központilag is összegyűjtő portálon is megtalálhatjuk majd.

Van azonban, ami még mindig nem került elő: Michael A. Burlingame, Lincoln legújabb biográfusa szerint rengeteg anyagot nem dolgoztak még fel. Ilyen például egy, a Booth-merénylet után pár nappal Lincoln titkárával, John Nicolay-vel készített interjú is, amely nagyon sokat elárul Abraham korai szerelmi életének és házasságának titkairól.

A könyvek igen széles spektrumon mozognak: van, amelyik Lincoln humorára koncentrál, megint mások mélységes vallásosságára, amely az egész polgárháború döntéshozást áthatotta. Lincoln emellett szerepmodellé is vált: Winston Churchill például előszeretettel idézte őt, vagy éppen Mihail Gorbacsov is, aki kezdetben a Szovjetunió egységét az Egyesült Államok polgárháborús helyzetéhez hasonlította, és Lincoln szavaival érvelt annak megőrzéséért.

Robert J. Brugger történész pedig ennél is tovább megy: szerinte „Lincoln keresésével saját magunkat fedezzük fel, hiszen ő az az amerikai, akivé válni szeretnénk”.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár