2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elveszett várost keresnek a magyar régészek Kambodzsában

2008. december 3. 13:36 MTI

Hétfőn este, az angkori romok szomszédságában a kambodzsai kormány örökségvédelmi és idegenforgalmi beruházásokért felelős miniszterelnök-helyettese, Sok An és a soros EU elnökség képviselőjeként a francia nagykövet jelenlétében egymillió dollár összköltségvetésű projekt végrehajtásáról írt alá szándéknyilatkozatot a budapesti székhelyű Angkor Alapítvány, a projektfinanszírozó Magyar Indokína Társaság és az angkori területért felelős kambodzsai műemlék-felügyelőség főigazgató-helyettese.

Az eseményre a projektet jóváhagyó Angkor Történelmi Helyszínének Megóvására és Fejlesztésére létrehozott Nemzetközi Koordinációs Bizottság szokásos éves plenáris ülését követően került sor. A francia-japán társelnökséggel, a szervezet titkársági teendőit ellátó UNESCO közreműködésével 1992-ben létrehozott szervezetnek Magyarország és az Angkor Alapítvány egyaránt alapító tagja. A program szakmai irányítását Dr. Laszlovszky József, a Közép-európai Egyetem régésze látja el.

A szándéknyilatkozatot az Alapítvány nevében a budapesti székhelyű, 1992-ben Szihanuk akkori király és Göncz Árpád köztársasági elnök közös kezdeményezésére létrehozott szervezet kuratóriumának elnöke, korábbi kambodzsai magyar nagykövet, Jelen János írta alá. A projektet együttműködési megállapodás keretében a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat is támogatja.

A három év alatt tucatnyi magyar régész, környezetvédelmi és településfejlesztési szakember közreműködésével végrehajtásra kerülő program Kohker 10. századi khmer királyi székhely 81 km2 kiterjedésű, érintetlen dzsungelben rejtőzködő feltárására és idegenforgalmi hasznosítására tesz javaslatot a kambodzsai kormánynak.

A 2006-ban Zelnik István által létrehozott Magyar Indokína Befektetési és Fejlesztési Társaság két év alatt gyümölcslepárló üzem létrehozásáról, ingatlanfejlesztési társaság létrehozásáról állapodott meg a kambodzsai kormánnyal. A HUNINCOR előrehaladott tárgyalásokat folytat gyümölcsültetvény létrehozásáról.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár