2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Tovább folyik a japán tankönyvvita

2009. január 12. 09:56 The Daily Telegraph

Újra kiújulhat a második világháborús múlt szépítésének kísérlete kapcsán a szigetországban folyó vita: az új iskolai történelemtankönyvek ugyanis már úgy állítják be a háború végének történéseit, mintha nem a hadsereg kényszerítette volna a civilek tömegeit kollektív öngyilkosságra.

Az évek óta tartó vita legújabb felvonásában az 1945-os okinavai csata kapcsán éledtek újjá az indulatok, amelynek során a biztos vereség tudatában a japán hadsereg civilek tömegeit kényszerítette öngyilkosságra. Akkor több mint 200 ezren vesztek oda, az egykori szemtanúk szerint a hadsereg kézigránátokkal és más fegyverekkel látta el a lakosságot, és arra kényszerítették őket, hogy inkább legyenek öngyilkosok, mint hogy amerikai fogságba essenek.

A kormányzat egyébként két éve hozott döntést a mostani változtatásokról, ám tömegek protestáltak az utcákon a határozat ellen. Bár az oktatási hatóságok akkor elfogadták, hogy nem változatnak a korábbi szövegeken, az új könyvekből mégis kimaradt a „kényszerítette” szó, így az események most egész új fényben jelennek meg. A könyvek ezáltal sokkal visszafogottabban mossák tisztára a múltat: eszerint "csak" a japán hadsereg vereségének tudata kergette öngyilkosságba az embereket.

Az oktatási minisztérium egyik tisztviselője szerint nincs semmi gond a változtatásokkal, hiszen a könyvben még mindig az szerepel, hogy a hadsereg érintett a dologban. A történészek és civilek azonban máshogy gondolják: szerintük a valós fizikai kényszer mostanra csak áttételes lett. A háború múlt újraírása egyébként is érzékeny témának számít Japán és szomszédjai kapcsolatában: Dél-Korea és Kína évek óta tiltakozik a megerősödő szélsőjobboldal, és a közös múlt militarista értelmezése miatt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár