2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Virtuális könyvtárban a középkori kéziratok

2009. február 15. 08:55 Science Daily

Fantasztikus vállalkozásba fogtak a Kaliforniai Egyetem kutatói: a csoport a világ összes, korábban digitalizált középkori kéziratát, oklevelét és kódexét teszi elérhetővé és kutathatóvá egy közös internetes adatbázisban.

Ha a Google-ba beütjük Hitvalló Edvárd nevét, megkapjuk az egykori uralkodó életrajzait, az általa alapított és temetkezési helyéül is szolgáló Westminster Apátság adatait, és a Magna Carta részletes történetét is, amelyet részben a férfi 24 éves uralkodása alatt megszületett törvények inspiráltak. A találati oldalakon azonban nem találkozhatunk digitalizált kéziratokkal vagy kódexekkel - annak ellenére sem, hogy ezt a munkálatot a Cambridge-i Egyetem szakértői már 2003-ban elvégezték.

Ezzel azonban nem voltak egyedül: csak az elmúlt egy évtizedben, a digitális technológia robbanásszerű fejlődésével közel 10 ezer különleges, és ritkaságnak számító középkori kéziratot szkenneltek be, amelyeket igazán könnyen kereshetnénk és tanulmányozhatnánk, ha a virtuális térben bármilyen nyomuk lenne.

Matthew Fischer, a UCLA angol professzora szerint a középkori oklevelek keresésekor több millió olyan találatot kapunk, amelyeknek semmi köze a témához. Az általa vezetett kutatócsoport ezért hatalmas fába vágta a fejszéjét, és megpróbálták összegyűjteni minden korábban digitalizált, 8-15. század közötti okleveles anyag, kódex vagy éppen kézirat elérhetőségét. Ehhez minden lehetséges könyvtárat, levéltárat, kutatóintézetet vagy magángyűjtőt megkerestek.

A csoport tevékenysége 2008 decemberében vált láthatóvá: a Középkori Oklevelek Digitalizált Gyűjteményében jelenleg 193 szerző közel 1000 oklevelét és kéziratát böngészhetjük, 20 különböző nyelven. A kollekció 59 könyvtár anyagából állt össze, amely a látogatók számára akár azt is lehetővé teszi, hogy egyetlen egérkattintással egy svájci kolostor virtuális állományába csöppenjen.

A kutatók a legnagyobb érdemnek a közzétételt tekintik: ezáltal ugyanis végre böngészhetők és kutathatók lettek azok a törékeny és igencsak sérülékeny művek is, amelyeket már a kutatók számára sem adtak ki. A nemrég elindult oldalon a kéziratokat, kódexeket vagy épp okleveleket szerző, cím, nyelv és az archiváló intézmény neve alapján kereshetjük. Az indulás első három hetében közel 5000 látogatót regisztráltak a honlapon, akik legtöbbje igencsak hálás volt a nagyszabású projektért. A szervezők pedig nem érik be ennyivel: szerintük az internet és a digitális tudás korában minden meglévő, korábban digitalizált állományt mindenki számára elérhetővé kéne tenni.

A projektet eddig a UCLA Középkori és Reneszánsz Tanulmányok Központja finanszírozta, ám idővel más befektetők megjelenésében is reménykednek: az egyetem egy intézményközi digitalizálási központ létrehozásán gondolkodik. Ez persze nem veszi el a kedvet a valódi kódexek tanulmányozásától - véli Fischer, aki szerint azonban mindez fantasztikus lehetőséget nyújt arra, hogy olyanok is olvashassák ezeket a könyveket, akiknek sem idejük, sem anyagi feltételük nem lenne meg egy költséges tudományos kutatáshoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár