2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ismerkedés egy zseniális magyar fotóssal

2009. február 26. 13:33

A huszadik század, de talán minden idők egyik legnagyobb fotográfusának életművével ismerkedhet a közönség a "Robert Capa elő/kép - Betekintés a magyar Capa-gyűjteménybe" című ingyenesen látogatható kiállításon március 6. és 16. között a Magyar Nemzeti Múzeumban - írta a kultura.hu.

Robert Capa Budapesten született 1913. október 22-én Friedman Endre Ernő néven. Az 1930-as évektől foglalkozott fényképezéssel, először a berlini Dephot fotóügynökség munkatársaként. 1933-ban Párizsba költözött, ahol összebarátkozott André Kertésszel, Henri Cartier-Bressonnal, David Seymour-ral (Chim), és megismerkedett élete nagy szerelmével, az ugyancsak fotográfus Gerda Taroval. 1935-ben vette fel a Robert Capa nevet, 1936-1937-ben a spanyolországi polgárháborúban készült felvételei már ezen a néven jelentek meg a képes újságokban. 1939-ben emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. 1941 és 1945 között a Life magazin fotóriportere az európai hadszíntereken. A Magnum fotóügynökség egyik megalapítója. 1954 májusában, Vietnamban taposóaknára lépve vesztette életét.

Robert Capa a huszadik század, de talán minden idők egyik legnagyobb fotográfusa. Hivatása, amelyet a legnagyobb intenzitással művelt, örök belső morális küzdelemre késztette, s ugyanakkor kényszerítette arra, hogy megmutassa, amit igazán fontosnak tartott. Azt és úgy, ahogyan azt más nem tette, mert nem volt elég közel. "Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel"- vallotta.

A magyar kulturális kormányzat 2008-ban lehetővé tette, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum megvásároljon 985 Robert Capa fényképet a New York-i International Center of Photography (ICP) gyűjteményéből. A 985 darabból 48 egykorú eredeti Robert Capa papír pozitív, 937 pedig az ún. Robert Capa Master Selection (mester sorozat) III.

1995-ben a kiválasztott 937 negatívról három egyforma, kiváló minőségű, 40x50 cm nagyságú pozitívból álló, Robert Capa szárazbélyegzőjével ellátott sorozat készült, egyúttal limitálva, hogy több sorozat nem készülhet. A három sorozatból az egyes maradt New Yorkban, a második Japánba, a harmadik pedig - ezzel a vásárlással - a szülőföldre került, s vált a magyar kultúrvagyon részévé. Ez a sorozat egyrészt átfogóan reprezentálja az életművet, másrészt kiállításokon lehetővé teszi a magyar közönség számára, hogy kimagasló kvalitású képeken keresztül szerezzen vizuális élményt a huszadik század kiemelkedő eseményeiről.

A megvásárolt képekhez az ICP ajándékul adott 20, a sorozatban meglévő, de kiemelkedő fontosságúnak ítélt, ezért nagyobb méretben is nagyított fényképet, továbbá 5, Robert Capát ábrázoló portrét. Így összesen 1010 fotográfiával gazdagodott a nemzeti gyűjtemény.

A Magyar Állam tulajdonába került képekkel a közönség először most, a Magyar Nemzeti Múzeumban találkozhat. A gyűjtemény első nagyszabású kiállítása július 2-án nyílik majd a Ludwig Múzeumban, és október 11-ig lesz látogatható. Ezt követően több mint 10 vidéki városban mutatkozik be a képekből összeállított vándorkiállítás.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár