2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Akik a koronát őrizték

2009. március 6. 15:41 MTI

Száz éves a Magyar Királyi Koronaőrség Díszegyenruhája (1909-2009) címmel nyílt a koronaőrök egyenruháját és a szervezet történetét bemutató kamarakiállítás csütörtökön a Hadtörténeti Múzeumban Budapesten.

A fél éven át látogatható tárlaton az érdeklődők a teljes koronaőri ruházat mellett ízelítőt kaphatnak a koronaőrség történetéből, múltjából és jelenéből, láthatják a Szent Korona, az országalma, a jogar és a kard másolatát, valamint számos Szent Korona-ábrázolást a többi között bélyegen, pecséten, emléktárgyakon, gombokon és övcsaton is.

A Magyar Királyi Koronaőrség történetét ismertetve Holló József, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója felidézte, hogy Szent István számára II. Szilveszter pápa az 1000. esztendőben küldött koronát. Mivel a Szent Korona a főhatalom birtokosa volt, az alattvalók érdekeit és az ország területi integritását szimbolizálta, pótolhatatlanná vált, ebből fakadt a koronaőri intézmény kialakulása - mutatott rá Holló József.

A 14. század elejéig a fehérvári bazilika őrkanonoka viselte a korona őrzésével kapcsolatos felelősséget, majd Visegrádon őrizték a koronát már világi rendűek. A Magyar Királyi Koronaőrség 1751-ben jött létre, és kisebb-nagyobb megszakításokkal, különböző formákban egészen a II. világháború végéig működött. A koronaőrök 1945-ben a koronát kimenekítették az országból és Mattseeben rejtették el, amerikai fogságba esésükkel került az Egyesült Államokba a Szent Korona, amelyet végül 1978-ban kapott vissza Magyarország.

Mint azt Woth Imre, a Magyar Koronaőrök Egyesületének elnöke elmondta, a Magyar Királyi Koronaőrség hagyományait folytató szervezetet Vitéz József kezdeményezésére alakították 1991-ben. Vitéz József azon koronaőrök közé tartozott, akik 1945-ben kimenekítették az országból a Szent Koronát. A kilencvenes évek elején még tízen éltek a régi koronaőrök közül, s hogy a jogfolytonosságot fönn tudják tartani, a tudást és a hagyományt ápolni és továbbvinni, létrehozták az egyesületet, s ugyanolyan egyenruhákat varrattak, mint amilyeneket 1945-ig viseltek a koronaőrök - fűzte hozzá Woth Imre.

Tájékoztatása szerint az egyesületnek jelenleg 300-400 támogatója és 41 rendes tagja van, de egyszerre csak tizenketten viselhetik a koronaőri egyenruhát. Járják az országot, tisztavatásokon, egyházi és nemzeti ünnepeken adnak díszőrséget.

A Parlamentben a Szent Korona melletti díszőrséget a Köztársasági Őrezred 2000-ben megalakított koronaőrző őrsége adja. A díszszakasz első nyilvános feladata a Szent Korona ünnepélyes átszállítása volt a Magyar Nemzeti Múzeumból a Parlament épületébe 2001. január 1-jén. A nemzeti ereklyéket Vitéz József adta át a Köztársasági Őrezred illetékes parancsnokának.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár