Kétnyelvű könyv a szegedi vasúti hídról
2009. március 15. 11:46
Impozáns kötetet jelentetett meg a százötven éve épült és 1944-ben lerombolt szegedi vasúti hídról a Móra Ferenc Múzeum.
Korábban
A kötet százhuszonhat oldalon mintegy 180 kép és tervrajz segítségével átfogóan mutatja be, illusztrálja a híd történetét az előkészületektől az építkezésen át a szerkezet második világháborúbeli kegyetlen lerombolásáig.
Az Áy Zoltán, a Vasúttörténeti Alapítvány munkatársa által szerkesztett könyv bőséges szöveges és képi anyaga lehetővé teszi, hogy az érdeklődők behatóan megismerhessék az 1858-ban épített híd históriáját. A hidat az Ernest Gouin és Társa cég építette, a tervező főmérnök pedig a mindössze 27 éves francia Ernest Cézanne volt. Az akkoriban ritkaságszámba menő kétvágányú kovácsoltvas szerkezetet másfél év alatt jórészt helybeli munkások készítették el.
A magyar és angol nyelvű könyvből megtudható, hogy az eredeti elképzelések szerint a Temesvár irányába jelentős teherforgalmat lebonyolító vasútvonal kettészelte volna Szegedet, a síneket a város legforgalmasabb útján, a mai Kossuth Lajos sugárúton tervezték bevezetni a központba, ám a lakók tiltakozása miatt e megoldás végül nem jöhetett szóba.
A könyv alapjául szolgáló, a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén, a Fekete házban ősszel nyílt vasúttörténeti kiállításhoz hasonlóan az érdeklődők a kötetből megismerhetik a híd tervdokumentációját, Anton Rohrbach szegedi amatőr fotós az építkezésről készített sorozatát és azokat a légi felvételeket is, melyeket az építményt lebombázó amerikai gépek legénysége készített bizonyítékként 1944. szeptember 3-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap