2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Oltári gond Szentkúton

2009. április 16. 09:32 Kovács Olivér

Összeomlás szélére került a Szentkúti Nemzeti Kegyhelyen a Basilica Minor templomban található hatalmas barokk oltár. A ferencesek a felújításra gyűjtenek, de ha kell, még a szentélyt is lezárhatják, hogy ne veszélyeztessék senki életét.

"Decemberben sikerült néhány elem megbontásával bebújni az oltár mögé, és ekkor láttuk, hogy nagy a baj: a tartószerkezet elengedett, a monumentális alkotást egy részét már csupán a saját súlya tartja a helyén" - mondta el a helyszínen Kálmán Peregrin ferences szerzetes. Hozzátette: jelenleg az oltár nagy része a fal felé dől, azonban a különböző részei egymástól is távolodnak, így idővel akár a templomba betérő zarándokok, imádkozók testi épsége is veszélybe kerülhet.

Szentkút, a Mátreverebélyhez közeli kegyhely évente 150-200 ezer zarándokot, látogatót vonz. A legenda szerint még a 13. században jelent meg ezen a helyen egy néma pásztorfiúnak Szűz Mária, s azt a parancsot adta, hogy ásson le a földbe. A fiú engedelmeskedett, a földből víz tört elő, a pásztor pedig visszanyerte beszélőképességét. A csodás gyógyulást követően kezdődött el forrás látogatása, idővel kápolna, zarándokház épült a helyszínen, majd a 18. században emelték a barokk Basilica Minort, benne az oltárral. A szentkúti kegyhelyet három éve Nemzeti Kegyhely rangjára emelték. A közelben egyébként egy másik - már kiapadt - forrás is található, amelyből a víz (egy korábbi legenda szerint) I. (Szent) László lovának patája nyomán tört elő.

„Az oltárt soha nem restaurálták, a tartószerkezet negyed évezredet bírt tehát ki” - mondta Kálmán Peregrin. „Tudtunk ugyan arról, hogy rossz állapotban van, de az elmúlt években a kegyhely bevételeit a fenntartáson kívül parkolóhelyek kialakítására fordítottuk, ezért nem kezdtünk neki a felújításnak.” A rekonstrukció meglehetősen borsos összeget kóstál: az előzetes számítások szerint a barokk oltár szerkezeti elemeinek megerősítése és a restaurátori munkák elvégzése 60 millió forintba kerül. A műtárgyat ugyanis a 19. században átfestették, ekkor nyerte el ma látható sötétbarna színét. Mivel a megerősítéshez darabjaira kell szedni az oltárt, célszerű elvégezni a szobrok, felületek tisztítását, az eredeti állapot visszaállítását is.

A munkálatok elvégzéséhez a ferencesek gyűjtést indítottak, amelynek lényege, hogy az adakozók egy-egy szobor felújítását segíthetik. Emellett pályázni is akarnak, hogy előteremtsék a szükséges összeget. A munka elvégzésére nincs túl sok idejük: a szakvélemények szerint az oltárt két éven belül meg kell erősíteni, különben kiszámíthatatlanok lesznek a következmények. A megközelítése persze most sem veszélytelen, hiszen bármikor ledőlhet egy szobor, faragott dísz. Egy esetleges földmozgás pedig megpecsételhetné a műtárgy sorsát. „Természetesen folyamatosan figyeljük az oltárt és ha szükséges, akár le is zárjuk a templom egy részét a zarándokok elől” - teszi hozzá a ferences szerzetes. „Bár akár kegyelem is lehet meghalni egy ilyen szent helyen, felelőtlenségből mégsem szeretnénk senkit sírba tenni!”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Fotó: Kovács Olivér
Fotó: Kovács Olivér
Fotó: Kovács Olivér
Fotó: Kovács Olivér
Fotó: Kovács Olivér
Fotó: Kovács Olivér
Fotó: Kovács Olivér

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár