2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Riadót fújtak az amerikai örökségvédők

2009. április 29. 13:37 MTI

A Hirosimát bombázó Enola Gay hangárja, egy Los Angeles-i hotel és egy kubista stílusú illinois-i templom is szerepel a legveszélyeztetettebb amerikai épületek listáján.

Az amerikai Műemlékvédelmi Bizottság (National Trust for Historic Preservation) hétfőn hozta nyilvánosságra 22. alkalommal elkészített éves listáját, amelyen a sürgősen felújításra szoruló történelmi épületek szerepelnek. A Hirosimára 1945-ben az atombombát ledobó Enola Gay hangárját kritikus állapotúnak ítélték. Az Utah állambeli Wendoverben álló épület a közelmúltban kapott 450 ezer dolláros szövetségi támogatást, ám a bizottság véleménye szerint legalább ötmillióra lenne szükség a restaurálásához.



A műemlékvédők leszögezték, hogy nem tisztük a bombázó történelmi szerepének megítélése, az viszont tény, hogy a helynek önmagában véve fontos történelmi szerepe van. "Innen indult a bevetés, ami egyesek szerint feltétlenül szükséges volt a háború befejezéséhez, de abban mindenki egyetért, hogy szörnyűséges következményekkel járt" - jelentette ki Peter Brink, a bizottság programjainak alelnöke.

Az 1966-ban megnyílt Los Angeles-i Century Plaza Hotel védelmében Diane Keaton színésznő is felszólalt. "Példát kell mutatnunk az országnak, hogy az épületek felújíthatóak, és nem kell félresöpörnünk őket. Éppen úgy újrahasznosíthatjuk őket, mint az újságpapírt" - érvelt a műemlékvédelem ügyét támogató filmcsillag, aki a hotel jellegzetes ívelt tömbjét "gyönyörűnek" és "szexinek" festette le.



A szállodát az a Jamaszaki Minoru tervezte, aki később a 2001-es terrortámadásban elpusztult New York-i ikertornyokat is. Az épület falai olyan jeles események tanúi voltak, mint az elnökké választott Ronald Reagan győzelmi ünnepe vagy a világűrből hazatért az Apolló-13 asztronautáinak fogadása. A szálloda kedvelt tartózkodási helye volt a washingtoni politikusoknak is, ezért kapta a "nyugati parti Fehér Ház" becenevet. Tavaly 36 millió dollárért tatarozták a fém és üveg palotát. A hotel új tulajdonosai azonban decemberben bejelentették, hogy le akarják bontani a 19 emeletes épületet, és kétmilliárd dolláros befektetéssel két, 183 méter magas, lakásoknak és üzleteknek helyt adó tornyot akarnak emelni a helyére.



Az illinoisi Oak Parkban található Unity Temple a múlt század egyik legjelentősebb építésze, a Guggenheim Múzeumot is jegyző Frank Lloyd Wright tervei alapján készült el 1908-ban. A templom évek óta vizesedik, ami meggyengítette a szerkezetét. A gyülekezetnek azonban nincs pénze a többmilliós javítási munkák elvégésére. "Az ezekhez hasonló helyek segítenek történelmünk egészének elmondásában, elveszítésük nemcsak örökségük egy darabjától foszt meg bennünket, hanem bolygónkkal való bánásmódot is jelképezi" - figyelmeztetett Richard Moe, a bizottság elnöke.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár