2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Aki szembeszállt a Tanácsköztársasággal

2009. május 12. 12:13

A két világháború közötti korszakban Guido Romanelli rendkívül népszerű volt Magyarországon, hiszen korábban mind a vörös-, mind a fehérterror ellen szót emelt. A katonatiszt missziójáról szóló könyvet a Hadtörténeti Intézetben mutatták be.

Guido Romanelli olasz alezredes 1876. március 15-én Sienában született és Sam Vito Tagliamentoban halt meg 1973-ban. 12 évesen került a Római Katonai Kollégiumba. A katonai Akadémiát Torinóban hadnagyként fejezte be 1896-ban, majd egy speciális tüzértanfolyam elvégzése után a 11. erőd tüzérdandárhoz vezényelték, ahol hadnaggyá lépett elő. 1897-től néhány évre elhagyta az olasz királyi haderőt, így csak 1905-ben visszatértekor léptették elő századossá.

1911-ben harcolt az első expedíciós hadsereg kötelékében a tripoliszi (Líbia) háborúban, majd az első világháborúban az afrikai hadszíntéren. Többek között az Olasz Királyi Eritreai Gyarmati Hadtest állományában. 1915-ben a 10. erőd tüzérezred tisztjeként léptették elő őrnaggyá, majd 1917-ben nevezték ki alezredessé, amikor a 180-as ostrom tüzércsoport kötelékében harcolt. A nagy háborút a Monarchia ellen négy ütegből álló csapatával a Piave-nél fejezte be, ahol az ellenség soraiban magyarokkal is találkozott. 1916-ban megkapta a Savoyai Katona Érdemrend Lovagkeresztjét. Ennek köszönhetően 1919-ben a hivatalos iratokban a neve mellett már szerepel az Olaszországban ma is használatos (cavaeliere) lovag cím. Tovább Romanelli életének részleteihez

Dr. Szabó Máriának nemrég megjelent, A Romanelli-misszió című könyvéből megtudhatjuk: a két világháború közötti korszakban az alezredes rendkívül népszerű volt Magyarországon. 1945 után neve a Tanácsköztársaság időszakában folytatott humanitárius tevékenysége fokozatosan feledésbe merült. Akik még ma is számon tartják, többnyire annyit tudnak róla, hogy megmentette az 1919. június 24-én kitört a magyar proletárdiktatúra ellen szervezett, gyorsan elfojtott felkelés résztvevőit, köztük a Ludovika Akadémia növendékeit és parancsnokaikat, a felkelés vezetőit. Az már kevésbé ismert, hogy bár katona volt, magyarországi missziója során nemcsak és nem elsősorban katonákat mentett meg, hanem arisztokratákat, papokat, egyszerű polgárokat, népbiztosokat, szociáldemokrata képviselőket is.

A szegényeknek gyűjtést, a rászorulóknak étkeztetést szervezett; segítette a Magyarországon élő olasz állampolgárokat. Szót emelt nemcsak a vörös-, de a fehérterror áldozatainak védelmében is. A Tanácsköztársaság bukása után – egy előzetes olasz-magyar megállapodás értelmében – ő menekítette Ausztriába a népbiztosok családtagjait, sőt néhány népbiztost is. Mint az antant egyedüli magyarországi képviselője mindent megpróbált, hogy elérje: 1919 augusztusában néhány angolszász, francia és olasz zászlóalj szállja meg a háború, a diktatúra miatt már amúgy is éhező, nélkülöző Budapestet. Magyarországi missziójáért a hivatalos olasz politikával nem mindig összhangban lévő, magyarokat segítő humanitárius tevékenységéért katonai karrierjével fizetett. A kárpótlás érte a magyarok megbecsülése és háláján kívül az volt, hogy az olasz diplomácia soraiba emelte.

Három évvel magyarországi missziója után, 1922 novemberében a budapestiek kivételes ünnepségsorozatot rendeztek a tiszteletére. Bár talán meglepő, de sem külföldi katonatiszt, sem más olasz személyiség nem részesült a magyar parlament kupolacsarnokában bensőségesebb ünneplésben, őszintébb megbecsülésben, mint a még csak nem is magas rendfokozatú Guido Romanelli tüzér alezredes. Élete végéig ápolta magyar kapcsolatait. 1938-tól 1943-ig, mint az Magyar-Olasz Bank elnöke még visszatért Budapestre. Utolsó útja is magyarbarátsága megható bizonysága: koporsóját a temetési szertartás alatt a Ludovika zászlója fedte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár