2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Lord Byron angol költő

2004. május 21. 03:09

George Gordon Noel Byron, az európai romantikus költészet egyik legkiemelkedőbb személyisége Londonban látta meg a napvilágot. Jobb lábára sántán született. Gyermekkorát nagy szegénységben töltötte, majd tízéves korában apja halála révén báró, a lordok házának tagja és hatalmas birtok örököse lett. Első verseskötete 1806-ban jelent meg. 1808-ban Cambridge-ben magiszteri diplomát szerzett. 1809-11 között mediterrán körutat tett, számos országot bejárt. 1810 májusában egy társaságában levő katonatiszttel átúszta a Helleszpontoszt, e tettével hagyományt teremtett: tisztelői azóta rendszeresen tartanak versenyeket a Dardanellák átúszására. Hazatérve kiadta a Childe Harold című verses regényének első két énekét, amely világsiker lett. Botrányait megbocsátották, s 1812-től ő volt a legnépszerűbb kortárs költő Angliában, háttérbe szorítva Walter Scottot is. Házasságtörési botránya miatt 1816-ban örökre elhagyta Angliát, először Svájcba, majd Velencébe ment. Megismerkedett Shelleyvel, aki igen nagy hatással volt gondolkodására. 1823-ban csatlakozott a görög szabadságharchoz, 1824 januárjában Nyugat-Görögországban szállt partra. Kitűnő vezető volt, összhangba tudta hozni a marakodó frakciók ellentétes elképzeléseit. Vagyona maradékát a szabadságharcosoknak adta. Halála előtt három hónappal megírta saját sírversét is. Magát sem kímélte, maláriát kapott és 1824. április 19-én meghalt. Holttestét Angliába szállították, s Nottinghamben temették el. - Legjelentősebb műve a romantikát egyszerre teljes fényében mutató és nevetségessé tevő verses regény, a befejezetlen Don Juan (1819-24). A mű a polgári társadalom ellentmondásait tárta fel, kigúnyolta a képmutatást, s lázadt az elnyomás ellen. Művészete a klasszicizmusból nőtt ki, de a romantika mestere lett, amely nála nemcsak stílus, de életérzés és magatartás is. - Hatása szinte valamennyi kortársára kiterjedt: Goethe, Puskin, Hugo, Baudelaire, Schopenhauer és Nietsche merített belőle. Magyarországon Széchenyi fedezte fel költészetének nagyságát, a magyar írók közül főleg Petőfire, Jókaira, Madáchra, Adyra, Szabó Dezsőre és Juhász Ferencre hatott. Verseit - többek között - Liszt és Verdi zenésítette meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár